Tiltakozik a költési időben történő fővárosi fakivágások ellen a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME), amely alternatív megoldásokat is ajánl.

MTI

 A lakosság és a civil szervezetek megütközéssel tapasztalták az elmúlt hónapokban, hogy a főváros több területén is történtek olyan fakivágások, melyeknek vélelmezhetően vagy bizonyítottan védett madarak estek áldozatául az Orczy-kertben vagy a Városligetben.  Az MME felhívja a figyelmet arra, hogy a szaporodási időszakban végzett fakivágás védett gerincesek – a madarak mellett elsősorban denevérek és a szaporulatuk – felesleges és elkerülhető sérülését, kínhalálát okozhatja, ami a természetvédelmi kár okozása mellett az állatkínzás tényállását is kimerítheti.

Az egyesület elfogadhatatlanak tarja, hogy a természet- és állatvédelmi törvények betartatásáért is felelős rendőrség, a megyei kormányhivatal vagy az ügyészség a megjelent hírek, információk birtokában saját hatáskörben nem indított vizsgálatot, vagy ha igen, erről nem adott hírt. A  gyakorlati madárvédelem és madármentés eszközrendszere azokban az esetekben is segíthet csökkenteni az okozott kárt, amikor a fakivágást az emberi élet védelme miatt a költési időszakban szükséges elvégezni. Ilyen megoldásra ekkor is csak az indokoltság valós felmérése és az egyéb lehetőségek vizsgálata után kerülhet sor – hangsúlyozzák.

Az azonnali fakivágás helyett alternatív megoldás lehet a terület elkerítése, lezárása úgy, hogy a lakosság információs táblákon a megfelelő tájékoztatást is megkapja.  Az MME szerint a nemzeti parkok, az állatkertek vagy a civil szervezetek hozzáértő munkatársait is érdemes felkérni, hogy a fa kivágása előtt emelőkosaras darus kocsi segítségével átnézhessék a lombkoronát és a törzset, van-e benne lakott madárfészek, odú, majd ezt a munkát a fa kidöntése után még egyszer el lehet végezni.