November 18-a és 20-a között 9. alkalommal jön ismét az Országos Rajzfilmünnep. Ahogy a fesztivál címe is jelzi, nem csak egy helyszínre koncentrálódik az esemény, hanem Abaújkérttől Zámolyig, megyénként 5-7 helyszínen biztosít teljes kikapcsolódást kicsiknek és nagyoknak. A vetítések mellett a Rajzfilmünnep programjában lesz többek között bábelőadás, rajzversenyen és néptáncos produkció is.

061.HU

Ki ne emlékezne a Vizipók-csodapókra vagy Frakkra, esetleg a Futrinka utca lakóira? Ezen a hétvégén BÁLINT ÁGNES klasszikusai között is „mazsolázhatunk”. Többek között a Kecskemétfilm több legendás sorozata közül a Magyar népmesék és a Mesék Mátyás királyról epizódjai is láthatóak lesznek.

Az esemény tiszteleg a 65 éves PANNÓNIA FILMSTÚDIÓ valamint JANKOVICS MARCELL animációs filmes életműve előtt. Különös kalandokba keveredhetünk Mézga Aladárral, kivételes alkalmak egyike, hogy mi kérhetjük következőként Dr. Bubót, és A nagy ho-ho-horgász főcímdalát egyként énekelhetjük ezen az ünnepi hétvégén. A rajzfilmklasszikusok sorát pedig János vitézzel és Az ember tragédiájával erősíthetjük.

Természetesen az utóbbi évek nagysikerű szereplői sem hiányozhatnak a palettáról, így találkozhatunk majd Bogyóval, a csigafiúval, Babócával, a katicalánnyal, a Kufikkal és sok más szívünknek kedves mesehőssel tehetjük színesebbé az egész család számára ezt a hétvégét.