„A magyar cirkusz megítélése sokat javult a világban” – Interjú az Arany Bohóc-díjas Ifj. Richter Józseffel

Miben tér el az önök társulata a többi cirkusztól?
A mi társulatunk nagy jelentőséget tulajdonít a tradícióknak. A Richter családban a lovas akrobata szám apáról-fiúra öröklődik, s túlzás nélkül mondom, lassan hungarikumnak tekinthető. Ezt a produkciót mindig továbbfejlesztjük, új elemekkel színesítjük, hogy egyre érdekesebb és változatosabb legyen. Az egzotikus állatszám is a produkciónk kiemelt részét képezi, ugyanis egyre ritkább, hogy ilyen sokszínű állatcsapatot vonultatnak fel a színpadon. A szakma rendkívül örült, hogy egy állatos szám hozta el a sikert, tekintve, hogy mostanában felvetődött, van-e még helye az állatoknak a porondon. A kételkedőknek azt üzenem: a kétszázötven éve létező cirkusz három alappillére az artisták, a bohócok és az állatok. Akármelyik elem kerüljön ki a háromból, utána már nem cirkuszról, hanem valami egészen másról kell beszélnünk. Különben látszott az állatainkon, hogy jól érzik magukat a produkcióban.

Egy állaton látszik a kedélyállapota?
Ha valaki ért hozzá, könnyedén észreveheti, az adott állat boldog-e vagy sem. Az állataink olyannyira összeszoktak, hogy a harminckét állat könnyedén megtalálta a helyét a porondon. Tudni kell, mennyire sok munka van a háttérben, nem kis erőt igényel egy elefánt vagy egy zsiráf szakszerű betanítása. A feleségemmel közösen bemutatott, Padödő a lóháton című produkció különlegességét az adta, hogy míg más esetekben a két lovon álló artistát egy erre alkalmas biztonsági öv óvja meg a leeséstől, addig nekem a saját egyensúlyérzékemre kellett hagyatkoznom. A feleségemnek meg kellett bíznia bennem, hogy nem esek rá. Szerintem a három produkció egyedisége a győzelmünk titka.

Elengedhetetlen önök között a bizalom ?
Feltétlenül. Ember és ember, valamint ember és állat között is működnie kell. Egy elefánthoz úgy megyek oda, hogy nem félek attól, hogy agyontapos, és ő sem tart tőlem, nem gondolja, hogy kárt tehetek benne.

Van helye a félelemnek a porondon?
Néha segítségünkre van a félelem. Ha az artista biztonsági övvel képes a végrehajtására, miért ne lenne képes rá anélkül? A lelki-szellemi nyomás egy-egy fellépéskor akadályt jelenthet, de annak elviselésével együtt kötelességünk teljesíteni a porondon. Monte-Carlóban ilyesféle tehert éreztem.

Szubjektív döntés egy-egy produkció bírálata, esetleg létezik objektív mérce, amihez a zsűri igazíthatja a döntését?
Egyaránt pontozzák a tudást, a koreográfiát és a kisugárzást. Az ember személyisége meghatározhatja a produkció minőségét. Nyolcszor léptünk porondra és mind a nyolcszor felállva tapsolt a közönség és a zsűri.

A közönség igénye sokat változott az elmúlt évek alatt?
Rengeteget. A fellépők egyre magasabbra teszik a lécet, a végletekig feszítik a határokat. Evégett már léteznek korábban elképzelhetetlennek gondolt trükkök. Most például Monte-Carlóban egy kínai csoport orosz rúdon ugrott négyes szaltót, és annyit gyakoroltak és olyan felfokozott tempóban, hogy az egyik fiúnak az achilles ina elszakadt és kiesett a produkcióból. Tehát sok odafigyeléssel jár a tulajdon testünknek és a saját határainknak a megértése és a felmérése.

Művészet a cirkusz?
Ugyanolyan művészeti ág, mint a színház vagy a zene. Az előadóművészet kategóriájába tartozónak gondolom, sőt, a cirkuszban a művészek nem szerepet játszanak, hanem önmagukat mutatják be, a tudásukat adják elő.

Karinthy Frigyes Cirkusz című novellája az élet iskolájába avat be. Egy-egy produkció jelentette kihívás az élet próbáira is érvényes?
Az artistaként szerzett tapasztalat a magánélet porondján is bevethető. Nagyon sok türelmet tanul az ember a beosztottaktól, a társaitól, az állatoktól.

A pályakezdő artistáknak milyen tanácsokat adna?
Remélem, jó példa a miénk, és bízom benne, hogy a jövő szép eredményeket tartogat a többi artista számára. A magyar cirkusz megítélése sokat javult a világban, köszönhetően az Arany Bohóc-díjnak. Eddig sem rossz pozíciót foglaltunk el, de az éber figyelem fenntartása érdekében gyakoribb sikerekre van szükség.

A kínai és orosz artisták Monte-Carlóban is szép számmal képviseltették magukat, s egészében véve az ő megítélésük toronymagasan vezet a többi ország artistáihoz képest. Miért?
Az oroszok és a kínaiak hatalmas bázisból építkeznek. Ebben a két országban irtózatosan sokan vágynak arra, hogy artisták legyenek, míg nálunk alig találni olyan jó akrobatát, aki a képességek és a szakmai tudás tekintetében megállná a helyét, s nyitott lenne a cirkusz kínálta lehetőségekre.

A Magyar Nemzeti Cirkusz igazgatójaként könnyen veszi az akadályokat?
Az ember nem egyik napról a másikra kerül ebbe a pozícióba, számos munka van mögötte. Édesapám oldalán régóta látok el feladatokat, idővel pedig ő a háttérbe vonult. Szép lassan alakult ki az igazgatói poszt, de édesapám még mindig sokat segít nekem, ellát tanácsokkal, mint az egy családi vállalkozás esetén helyénvaló is.

Egy ilyen szép eredmény után milyen irányban gondolkodik tovább?
Úgy érzem, hogy amit artistaként elérhettem, az maradéktalanul sikerült. Elképzelhetőnek tartom, hogy néhány éven belül Budapesten rendezzünk fesztivált. A pár éve a fővárosban megtartott rendezvényen a közönség nagyon jó hatást gyakorolt ránk. Magyarországon a miénk a legnagyobb cirkusz, s Európában is nívós helyet foglalunk el, ez nagy felelősség a számunkra, s ennek a fejlesztése a következő időszak célkitűzései közé tartozik.

Képek: Ifj. Richter Józef archív