Nemcsak Pesten, Budán is akadnak érdekes, időnként rémísztő történetű házak, épületek. Girbe-görbe utcácskák mélyén megbúvó, hajdani tragédiákat örző villák, melyek, ha beszélni tudnának, históriájukkal nehezen hoznának álmot a hallgató éjére. Történetünk egy Ménesi úti villa titkainak ered nyomába.
BARTA ZSOLT – PestiMese/Nulla6egy Facebook-csoport
A villa bejárata. Fotó: barta zsolt
Ménesi út 71
A címet mindenki ismeri, aki csak kicsit is jártas a magyar irodalomban, hiszen Karinthy Ferenc egykori lakása ez, s az író pontos címmegjelöléssel számos írásában, büszkén hangoztatta odavalóságát. Naplója, és a hozzá írt s megjelentetett levelek tesznek erről tanúbizonyságot. A villa valamikor az 1930-as években épült, ám első, kiemelkedő lakója nem az író volt, hanem a magyar színjátszás egyik kiemelkedő alakja, Somlay Artúr.
Könyörgöm, akasszuk fel!
Somlay Artúr a “Valahol Európában” c. filmben.
Somlay Artúr, egy budapesti vasutas családban látta meg a napvilágot, 1883-ban. Rosszul tanuló, eleven gyerek volt, aki már az iskolából is gyakran meglógott, hogy különböző vándortársulatokban szerepelhessen. Tehetségét hamar felfedezték, főleg azután, hogy apja belenyugodott, fia nem vasutas, hanem színész lesz. A színiiskola gyors elvégzése után különböző vidéki színházakban szerepelt, majd 1935-től a Nemzeti Szinházhoz szerződött. Nyughatatlan vére azonban nem engedte pihenni, társulatot szervezett, amellyel főleg Erdély városait járta. Közben felfedezte a film is, ahol számos szerepet vállalt, a hősszerelmestől, az egyszerű vidéki parasztig terjedt repertoárja. 1948-ban, a kor másik kiemelkedő színészével, Páger Antallal ellentétben, akit állítólagos nyilas múltja miatt jó időre hibernált a rendszer, Somlay Kossuth díjat kapott, ami azt sugallta a dolgozó nép felé, hogy a hatalom új birtokosai megbecsülik a művészeket.
Somlay talán legnagyobb hazai és nemzetközi sikerét, Radványi Géza: Valahol Európában című filmjében aratta, amelyben Simon Pétert, a világtól elfordult, magányos karmestert alakította. A film a II. Világháború idején játszódott, szereplői főleg intézetis gyerekek voltak. A történet szerint a fiúk elfoglalták Simon Péter várát, lakóját pedig, csupán azért, mert felnőtt, fel akarták akasztani. Itt hangzik el a máig klasszikus idézet is, az egyik gyerek szájából: „Könyörgöm, akasszuk fel!“ Somlaynak azonban más halált tartogatott a végzet.
Gyógyszer és konyak
Somlay Artúr 1948-ban költözött a Ménesi úti villába. Megbecsült művész volt, 1951-ben újra Kossuth díjjal honorálta a rendszer lojalitását. Ám őt ekkor már az 1949-ben kezdődő kitelepítések, elsősorban színész kollégái és barátai fővárosból való eltávolítása foglalkoztatta. Somlay nem volt hős, de mivel személyes jó barátjának tartotta Révai Józsefet, az akkori, Rákosi éra hírhedt kultúrpolitikusát, úgy vélte ér valamennyit a szava. Számos alkalommal kereste fel tehát a politikust, s igyekezte rábírni, vonja vissza kollégáinak internálását. Révainak egy ideig imponált a színészkirály barátsága, így több esetben eleget is tett kérésének, ám 1951 november 10-én kiüzent az előszobájában várakozó Somlaynak, hogy nem ér rá. A művész értett a szóból. Hazament Ménesi úti villájába, fogott egy üveg konyakot és egy doboz altatót, befeküdt az ágyba, s az éjszaka mindkettőt elfogyasztotta. Hajnal felé érte a halál.
Majort kioktatták, hogy mit is mondjon
Somlay tragikus halálának híre természetesen nem kerülhetett azonnal a nagyközönség elé. A teljes hírzárlat mellett a villát és környékét megszállta az ÁVH. A holttest azonosítására Major Tamást, a rendszerhez minden körülmények között lojális színészt kérték fel, aki nyomban a helyszínre sietett. Az ott látottak, és minden bizonnyal a jelen lévő ÁVH is olyan hatással voltak rá, hogy csak évtizedekkel később tudott az akkori eseményekről beszélni. Elmondása alapján, amikor megérkezett a villába, a hálószobába vezették, ahol Somlay holtan feküdt az ágyán. Íróasztala tele volt búcsúlevelekkel. És mindez még nem volt elég. Az egyik Ávós tiszt odalépett a reszkető Majorhoz, és zamatos, zalai tájszólással megszólította: „Ugye Major elvtárs, ön is úgy látja, hogy Somlay elvtárs egészen meg van halva?“ Major is úgy látta. A helyszíni szemle ezzel véget ért, Majort, miután kioktatták, hogy mit is mondjon, ha netán valaki kérdezősködni mer, hazaküldték, a búcsúleveleket pedig az ÁVH vitte magával. Mondani sem kell, egyik sem ért el soha a címzetthez. Somlay Artúrt hatalmas tömeg kísérte utolsó útjára, öngyilkosságáról azonban csak kevesen tudtak.
Cini – lak
Karinthy Cini Ménesi úti lakásában olvas.
A Ménesi úti villát, egy lakáscserével Karinthy Ferenc, akkor már népszerű író kapta meg. Itt írta egyik legnépszerűbb regényét, a Budapesti tavaszt is. Karinthy Cini korának meglehetősen érdekes figurája volt. Kívülről a rendszer kegyeltjének látszott, hiszen rendszeresen utazhatott nyugatra, bármit írt, az kortársai többségével ellentétben, szinte azonnal megjelent, ám belülről egy örökösen önmagát vizsgáló, tehetségének értékét kutató, tépelődő ember volt. Majdnem élete végéig fenntartotta azonban magáról a playboy, sportoló, sikeres író képét, s Ménesi úti lakásában is rendszeresek voltak a zajos, hangos összejövetelek, amelyeken a kor kiemelkedő színészei, Domján Edit, Huszti Péter, írói, Örkény István, és politikusai, Aczél György is rendszeresen részt vettek. 1989-től azonban Karinthy Cini egyre gyakrabban nyúlt a pohárhoz, a rendszerváltás idején pedig már a nemzethalált vizionálta. Az addigi, harsány, életörömöt sugárzó író, miután felesége gondosan elzárta előle az otthoni alkoholkészletet, éjszakánként panaszosan kiáltotta ki a Ménesi út csendjébe: „Adj innom, mert kiugrom az ablakon!”
Cini, 1992 február 29-én hunyt el, tisztelői szerint az örök viccmester még halálából is viccet csinált, hiszen arra, a szökőévnek köszönhetően, csak három évente lehet megemlékezni.
A Ménesi út 71 szám alatti lakást, Marci az író fia eladta, ma már vidám, fiatal családok lakják. Ám éjszakánként minden bizonnyal ott kísért a múlt.