Megnyílt csütörtök délután a 89. Ünnepi Könyvhét és 17. Gyermekkönyvnapok budapesti rendezvénye a Vörösmarty téren. A hétfőig tartó fővárosi programsorozatot Berg Judit író nyitotta meg.

MTI, 061

A meseírók, pedagógusok, könyvtárosok és szülők közös feladata, felelőssége és szívügye a mai fiatalok olvasóvá nevelése, a gyerekirodalmat mégis gyakran tartják a felnőtt irodalom kisöccsének, “mintha a mese szó eleve azt sugalmazná, bagatell, nem kell komolyan venni” – fogalmazott Berg Judit, aki emlékeztetett arra, hogy a 19. század végéig a mesék elsősorban a felnőtt közönségnek szóltak, a szájról szájra adott történetekben óriási tudásanyag gyűlt össze.

“A mesékből megtanulhatjuk, hogy kellő akarattal és elszántsággal bárkiből válhat hős, a céljaink eléréséért keményen meg kell küzdenünk, és nincs változás anélkül, hogy szimbolikusan vagy szó szerint útra ne kelnénk”

– hangsúlyozta. A népszerű meseszerző hozzátette: a gyerekkorban megismert mesék lenyomatát egész életünkben tovább hordozzuk.

“Ha gyerekként megtapasztaltuk kedvenc hősünkkel azonosulva, hogy képesek vagyunk legyőzni bármilyen akadályt, akkor felnőttként sokkal könnyebben tesszük meg ugyanezt. Ha gyerekként megtanultuk, hogy sosem szabad annyiban hagyni, felnőttként sem fogunk szó nélkül elmenni az igazságtalanság mellett” – fogalmazott Berg Judit.

Berg Judit

A József Attila-díjas írónő szerint

“a mesét nem téveszti meg a látszat, a felszín; a mesét nem lehet félrevezetni, fanatizálni, a hiszékenységére apellálni. A mese nem fél. Elfogultság és mellébeszélés nélkül hordozza magában az igazságot”.

A Zoom.hu hívta fel a figyelmet arra, hogy tudósításában a  távirati iroda elmulasztotta megemlíteni Bergnek a bevándorlókra, illetve a migrációval kapcsolatos kormányzati kommunikációra utaló hasonlatát.

“A meseíró számos híres magyar mesét beleszőtt a beszédébe, a megnyitó legjobb része pedig az volt, amikor Lázár Ervin Négyszögletű kerek erdő című meséjéből hozott példát, amit nehéz volt félreértelmezni, hiszen Lázár meséjében a pomogácsok sem léteznek, csupán ijesztgetik velük az erdő lakóit, hogy sakkban lehessen tartani őket, pontosan úgy, ahogyan az Orbán-kormány ijesztget a bevándorlással”

– írta tudósításában a portál. A mesében minden megtörténhet, és meg is történik úgy, ahogy annak lennie kell, mert a mese szabad – tette hozzá. Berg Judit kiemelte azt is: a könyvünnep üzenete, hogy “olvassunk a gyerekeinknek, neveljük őket olvasóvá, hogy érdeklődő, gondolkodó, humánus felnőtté válhassanak”.

Az idei könyvhétre több mint 300 új kiadvány, 59 verses- és 71 prózakötet, 25 esszégyűjtemény, 22 irodalomtudományi, 21 történelmi munka, 11 szociológiai és filozófiai munka, nyolc művészeti album, 52 gyerek- és ifjúsági könyv, valamint négy antológia jelent meg.

A Vörösmarty téren több mint 180 kiállító, 76 magyarországi és 16 határon túli kiadó kínálatából válogathat a közönség, a dedikálások mellett könyvbemutatók, idegen nyelvű színpad, beszélgetések, zenés programok és a Diszlexiás, gyere ki! című installáció is várja az olvasókat.

Fotók: Bruzák Noémi/MTI