Pacskovszky József az Esti Kornéllal vált igazán ismertté, legutóbbi filmje a 2010-es A vágyakozás napjai. Idén ősszel kerül a mozikba öccsével, Zsolttal írt filmje, A tökéletes gyilkos.
CSETE BORBÁLA – 061.hu
Mostanában a vágószobában töltöd a napjaid A tökéletes gyilkossal?
Egy krimiről van szó, aminek van egy drámába hajló rétege is. Műfaji sajátosságként, valamilyen módon minden pillanatban fenn kell tartanunk a feszültséget, erről sokat tudok mesélni most… A vágásban ugye az a lényeg, hogy illesztesz össze gondolatokat, nem csupán képeket. Ha például így fogalmazok egy forgatókönyvben “A lány belépett az ajtón, az arcából kifutott a vér. Jack épp akkor csókolta meg Susan-t.” Kifutott az arcából a vér, ezt neked kell érzékeltetned a vásznon – a színészi játék, kameramozgás, zene, vágás segít ebben, s mindezek összességével érzeteket, érzelmeket kell tudni folyamatosan létrehozni a nézőben. Most, hogy egy krimin dolgozunk, ahol nagy kérdés az, hogy miképpen jön létre a feszültség? Hogy csinálta Hitchcock vagy a Die Hard rendezője? Van egy megtanulható krimi-grammatika, s én igyekszem kihozni a legjobbat az anyagból. A vágástechnika ma már sok mindent tud, de hogy hogyan jön létre a kívánt érzelem, azt az alkotóknak kell kitalálniuk.
Fotó:Horváth Péter Gyula
Hogyan született meg a film ötlete?
Angliában a Bournemouth University-n tanítottam másfél évet, közben filmre pályáztam, és amikor ez a filmterv elindulhatott, úgy döntöttem, hogy szabadságot kérek és hazajövök, hiszen elsősorban filmrendező vagyok, másodsorban tanár. Nagyon izgatott a krimi lehetősége: műfaji filmet még nem készítettem, elsősorban drámákat forgattam. 2010-ben A vágyakozás napjai tévéfilm az utolsó bemutatott filmem. Az azt követő években írtunk egy krimi regényt is az öcsémmel, Nő kutyával és holddal címmel.
Ebből is lesz film?
Nagyon drága lenne, bonyolult, és filmnek túl összetett a történet. Egy film valahol mindig egyszerű. Valamilyen úton-módon egy-egy hős köré csoportosul az esemény, elég megnézned a nagyszabású könyvekből készült adaptációkat, ott sajnos mindig leegyszerűsödik a dolog. Filmet írni más gondolkodást kér. Regényíráskor szabadabb vagy, jobban el tudsz kalandozni, a világra reflektálni. Amikor filmet készítesz, minden pillanatban a nézőre gondolsz, hogy együtt tudjon élni a főhőssel, s érzelmileg ne essen ki a történetből, amit el szeretnél mesélni neki.
Fotó:Horváth Péter Gyula
Egy regénynél nincs ugyanígy?
Egy történeten belül a szövegben tágabb gondolati kör bontakozhat ki – sok minden belül megtörténhet. Épp Ian McEwan Mézesmadzagját olvasom, amit szerintem képtelenség volna a maga sokszínűségében filmre vinni. Esterházyval értek egyet, aki szerint a forma gyakran érdekesebb, mint a tartalom. A formai kísérletezésnek mindig lehet helye, azok a formai kísérletek lesznek azonban emlékezetesek, amik tartalommal megtöltöttek – például Bunuel, Godard. Az üres forma persze érdekes egy ideig, de minek, ha nem mozdul meg tőle a gyomrom, nem ver hevesebben a szívem.
Mi lehet a baj a mai filmmel?
A forgalmazás körül veszhet el sok film – irdatlan mennyiségű a mozgókép, amivel találkozhatsz. Egy könyv leemelhető a könyvespolcról, könyvtárból, számos alkalmad lehet találkozni vele, belelapozhatsz, abbahagyhatod, később folytatod… Egy filmet végig kell ülni, időt, pénzt kell szánni rá. Esetleg dvd-n, interneten elérhető még, de sajnos egy magyar film moziban mindössze néhány hétig fut. A fiatal ismerőseim pedig nem járnak moziba, neten, képernyőn filmeznek. De nem ez lenne a megfelelő formája, hanem a nagyvászon a moziban.
Miért problémás nem a moziteremben látni a filmet?
Nézhetsz egy festményt a telefonodon is, de nem jobb egy múzeumban, élőben látni? A mozi nagy vászonra készül, és bizony szándék van e mögött. Ha azt mondod, kapjunk be egy gyrost, tudjuk, hogy akár sétálgatva, az utcán eszünk. Karácsonyi ebédként azonban nagyon meglepnél ezzel az ötlettel. Minden film karácsonyi ebéd, két év munkája van benne; kitalálás, rengeteg pénz, hogy meghívjalak téged egy-két órára egy sötét terembe, ahol te egy mágia részese leszel, hősöket mutatok, akikkel másfél óráig együtt fogsz élni, belelátsz az életükbe. Nem azért csinálom, hogy töltsd le otthon, és két szendvics között pillants rá kicsiben. Bosszankodom, holott milyen praktikus, sok filmet láthatsz rövid idő alatt, sokszor ingyen. Gyerekként, a hetvenes években, amikor moziba mentem apámmal a Szikra Filmszínházba Celldömölkön, megnézni a Volt egyszer egy vadnyugatot vagy a Nagyítást, az ünnep volt. Felöltöztem, elmentem jegyet venni, néztem a kirakott képeket, lélekben felkészültem. Emlékszem a székek nyikorgására, belém ivódtak maguk a filmek. A mai digitális világ ennek ellene megy. Ugyanaz, mint a koncert, hallgasd persze cd-n, de miért járnak az emberek koncertekre, színházba? Közösségi élmény kell, s a jó film ezt megadhatja.
Hogy juthat el akkor a mozgókép a közönségéhez?
Mindenekelőtt a filmnek jónak kell lennie, így az első héten sok minden eldől – mondjuk örülnék, ha a mi esetünkben az emberek úgy jönnek ki, hogy ez akár egy francia film, vagy egy svéd krimi is lehetne a kvalitásait tekintve, csak épp magyarul beszélnek, és Budapesten játszódik.
Milyen nyersanyagra forgattatok?
Rengeteg nyersanyagra volt szükségem A tökéletes gyilkoshoz, digitális a film. Robbanás, üldözés, kommandósok, zuhanás, iszonyú drága lett volna, és nem is láttuk volna értelmét a film nyersanyag használatának. Rengeteg trükk lesz, szintén digitálisan, de reméljük, nem fogod észrevenni a különbséget. Lényegében a hagyományos film rendelkezik egyfajta szemcsézettséggel – a digitális fotón tűéles minden. A hagyományosnak van életlensége, pezsgése, ám nagyon gyorsan vissza lehet ma már venni a digitális sterilitásból. Ahogy HD tévén, ha “mozit” állítasz be, sejtelmesebb, fátyolosabb lehet a kép. A vágyakozás napjait egyébként szintén digitálisan forgattuk, majd átírtuk filmre és visszadigitalizáltuk, ettől lett filmes hatású. Furcsa feketéje van; bársony, meleg feketét szerettem volna, egyfajta színként jelenjen meg.
Fotó:Horváth Péter Gyula
A forgatókönyv pontos útmutatást adott?
A precíz forgatókönyv, ha egy korrekt rendező valósítja meg, az 60% siker. Ideális esetben a jó szereposztás még hozzátesz 15-20%-ot, a többi meg szerencse dolga. A fennmaradó 20% a forgatás során dőlhet el, hogy jól játszik-e a színész, megérkezett-e minden, indiszponált voltál-e vagy sem. A filmezésben pont az a jó, hogy nem ismered előre minden komponensét, épp olyan, mint az élet. Tudod, mi a napirended, mit fogsz csinálni, ám hogy miként érkezel oda, az mennyire lesz jó, közben egy telefonhívás mit változtat meg az életeden, az mind váratlan, amire reagálnod kell. Ha mindent tudnál, a jövőbe látnál, nem biztos, hogy meginnánk a teánkat nyugodtan, vagy épp hátradőlhetnénk…
Mi szerint választasz könyvet, mi inspirál?
Két dolog van: amit lehet, és ami jön belőled. Az a szerencse, hogy foglakozhatom azzal, ami érdekel, miközben próbatételt is keresek. Ha kéne rendezni egy Jelenetek egy házasságbólt, biztosan találnék benne érdekeset, de nagyjából sejtem, hogyan csinálnám meg. Erről fogalmam sem volt, így elkezdtem egy teljesen új területre behatolni; amit nézőként szívesen néztem, például, miképpen zajlanak bizonyos akciójelenetek, törnek az autók, azokat pontosan meg kellett terveznünk. Régebben többet improvizáltunk. Ez persze teljesen így nem igaz, mert mielőtt forgatsz, fél évig biztosan alaposan készülsz. Gózon Francisco operatőr nagyon sokat segített, egy nyelvet beszélünk. Fél évig mondatról mondatra analizáltuk a könyvet. Előtte megkerestük és kiválasztottuk a legjobb helyszíneket, kitaláltuk, hogy a forgatáson két hónap múlva hol álljanak az autók. Elvileg nem volt sok a véletlen, az adott forgatási napon, a 80% megtervezettség 20 % improvizáció a jellemző. Olyan, mint egy randevú, nagyjából tudod, egy első randin mit fogsz mondani, de fogalmad sincs, az ágyban végződik-e, vagy még két hónap, ha egyáltalán…