A magyar opera napja alkalmából a fővárosi kerületi könyvtárak is megkapták azt a CD gyűjteményt, amelyen a csaknem 200 évszázados magyar operatörténet 35 művét gyűjtötték össze, emellett megjelent egy pedagógusoknak szóló kiadvány is, amely abban segít a tanároknak, hogy közelebb vigyék az opera műfaját a gyermekekhez.

MTI

Mint felidézték, 1810. november 7-én született Erkel Ferenc, a nemzeti romantikus opera megteremtője. Születésnapját 2013 óta a magyar opera napjaként tartják számon és három éve ebből az alkalomból jelentik be a Magyar Állami Operaház új örökös tagjait. Pászthy Júlia Liszt Ferenc-díjas magyar operaénekesnő, egyetemi tanár, a Magyar Állami Operaház új örökös tagja a műsorban érdemnek nevezte az elismerést, amit azok az “operai munkások” kapnak, akik a legszínvonalasabb teljesítményt nyújtják munkájuk során. 

Pászthy Júlia elmondta, hogy az ünnep alkalmából bemutatott, a műfaj népszerűsítését célzó tanári segédkönyv mellett a középiskolásokat 40 perces előadásokkal várják az Erkel Színházban.  A program során egyes áriák “beates-en” szólalnak meg, hogy közelebb hozzák a fiatalokhoz az operát. Szintén a műfajt népszerűsíti az Opera Nagykövetei elnevezésű program, amelynek keretében a Magyar Állami Operaház idősebb művészei színes előadásokat tartanak az általános iskolákban – tette hozzá.

Pászthy Júlia beszélt arról is, hogy a Magyar Állami Operaház október 30. és november 11. között kibérelte a New York-i David H. Koch Színházat, ahol, mint mondta, óriási sikerrel megy Erkel Bánk bánja. A darab első alkalommal hallható a kontinensen professzionális magyar társulat előadásában.

Fotó: fidelio.hu