A keresztény közösségek megújulására szólított fel Ferenc pápa az első keresztény vértanú Szent István példáját idézve a vatikáni Szent Péter téren karácsony második napján mondott beszédében.

MTI

Ferenc pápa “a tegnap és ma” mártírjainak emlékezésére szólított fel.

Az apostoli palotáknak a Szent Péter térre néző ablakából mondta el beszédét a latin nyelvű Úrangyala-imádság (Angelus) előtt.

Az első század első felében élt, majd Jeruzsálemben agyonkövezett Szent István életútjáról szólva Ferenc pápa kijelentette, az első meggyilkolt keresztény emléke első látásra nehezen egyeztethető össze a karácsony örömteli ünneplésével. Valójában azonban – mondta az egyházfő – Szent István mártírhalála tanúsítja, “miként lehet az erőszakot szeretettel, a halált az élettel legyőzni”.

Ferenc pápa szerint a keresztényeknek ezt a példát kell a mindennapok kihívásai és megpróbáltatásai között is követni, mivel az örökkévalóságot nem a gazdagság és hatalom, hanem a szeretet és életünk másoknak való odaajándékozása adja. Megjegyezte, az emberi élet középpontjába a szelíd bátorságot, a nemes alázatot kell helyezni, az erőszak helyett pedig az erősséget választani.

A pápa Szent István vértanú nevében, aki az egyház első hét diakónusának egyik volt, a mai keresztény közösségek megújulását szorgalmazta. Kifejtette, hogy egyre inkább “missziós szolgálatot végző, evangelizáló” keresztény közösségekre van szükség, amelyek el tudnak jutni a “földrajzi és egzisztenciális perifériákra”, a világ és társadalom peremén élőkhöz, akik leginkább szomjazzák a reményt. Olyan közösségekre van szükség, amelyek “nem a világi logikát követik, nem magukat helyezik középpontba (..) hanem az emberek javát, főleg a legkisebbekét és szegényekét” – hangoztatta Ferenc pápa.

Beszéde végén Ferenc pápa imájáról biztosította a Fülöp-szigetek lakosságát, a tájfun sújtotta térség áldozatairól és sérültjeiről is megemlékezve.

A pápa köszönetét fejezte ki a világ minden részéről neki küldött ünnepi jókívánságokért: “nem tudok mindenkinek egyenként válaszolni, de köszönöm mindnyájatoknak” – mondta.

Ferenc pápa szavait több ezren hallgatták a napsütötte Szent Péter téren.