Három évvel A lélek mélyén című négyszámos EP után a napokban jelent meg a Vágtázó Halottkémek Életzuhatag című új albuma. Erről beszélgettünk az 1975-ben alakult zenekar frontemberével, Grandpierre Atillával. 

 PZL – 061.hu

Azt mondta az Életzuhatagról Sánta Kristóf basszusgitáros, hogyegyik korábbi VHK kiadványra sem hasonlít” Miben rejlik a mássága?
A VHK zenéje a képzelet teremtő erejének teljes szabadságáról szól. Más ez a lemez, mint a korábbiak. Van ugyan egy-két dal, amely beidézheti a nyolcvanas éveket, de alapvetően olyan számok vannak rajta, amelyek a létező műfajok egyikével sem állnak kapcsolatban. Ilyen szerintem a Haj! Haj! Varázsdal, az Égzengés, a Belső világ, a Mindenség ünnepe. Emellett vannak olyanok, amelyek úgy őrzik a VHK tüzét, hogy egyetlen előző számunkkal sem rokoníthatók, mint például a Löket, vagy a Végtelen rohan Veled szembe!. A VHK zenefelfogása nem tűr megalkuvást, a lényegre tör, lényegében új világokat fedez fel. Azzal őrizzük legjobban a VHK szellemiségét, ha a korábbi számok által nyitott távlatokon is túllépünk. Nincs norma, nincs mintakövető magatartás! Zenénk forrása az őserő, a kozmikus teremtő erő, és ennek szerves folytatása, a teremtő képzelet. Az ősidőkben, amikor még nem művinek, hanem a Természet folytatásának fogta fel magát és az emberi képzelet alkotásait az ember, a mágikus képzelet alkotásai a vadászmágiához, a későbbi hadgyakorlatokhoz hasonlóan arra irányultak, hogy a képzeletben megtervezett, az ember számára szükséges valóság valóra váljon. Meggyőződésem szerint a művészet természetes célja, hogy elhozza azt a jövőt, ami olyan szép, hogy ha nem létezne, ki kellene találni, hogy a kozmikus teremtőerő bennünk élő folytatásának, a képzeletnek a segítségével megálmodja, megidézze és közelebb hozza az emberiség boldogabb és igazabb jövőjét.

A Hajnal végre viszont olyan, mintha a nyolcvanas években készült Tárulj világ egyfajta folytatása lenne…
A dal egy ősi magyar népdalmotívumból bomlik ki. Ez mindig is jellemzője volt a zenekarnak. Az ősi népzene szintén az őserőből született, ezért időtlen, örökké friss, túlcsordulóan eleven, mai is élő erő. A zenekar egyik pillére az életerős ősi népzene, a másik pedig a tudatot manapság túlságosan szűk korlátok közé szorító elvárásokból kilépés, a tudattágítás, kapunyitás egy nagyobb és igazabb világra.

Miért nem kerültek fel az új lemezre a két éve kihozott négyszámos EP-anyagából valami? Ilyen termékeny periódusban van a zenekar? Vagy azt egy önálló entitásnak, egy emléklemeznek fogjátok fel?
Igen! Az a lemez szorosan kötődik Fritz emlékéhez, ez pedig egy önálló, egységes Életzuhatag.

A Csodaszarvas Ének a csillagokig című felvételében Tündérerdőnek nevezed Magyarországot, de a korábbi maxin található Hazám című dal is az identitás kérdését boncolgatja. Érdekelne az identitáshoz való viszonyod, hiszen egyszerre hiszel egy univerzális létezésben és meghitt a viszonyod a lokális világoddal is.
A modern ember elidegenedett önmagától, eredeti nemzettudatától, az emberiségtől, a Természettől, a Mindenségtől, az élettől. Márpedig mindezek nagyon is hozzátartoznak emberi mivoltunkhoz. Az élet szempontjából nemcsak egyén az ember, hanem családtag is, és lehet, hogy a Természetnek ez a fontosabb. Hasonlóan, nemzetünk tagjai is vagyunk, sőt az emberiség tagja is, a földi élővilág tagjai, a kozmikus élővilág tagjai.

Hét alapvető erkölcsi elkötelezettségünk van, amikért cselekednünk kell. Először is sejtjeinkért, szervezetünk állapotáért felelősek vagyunk. Másodszor, felelősek vagyunk egyéni életutunk alakításáért, azért, hogy mit kezdtünk a születésünkkor kapott adottságainkkal. Harmadszor, felelősek vagyunk azért, hogy mit tettünk családunkért, mit tettünk azért, hogy legyen családunk, és minél nagyszerűbb, boldogabb, felemelőbb családunk legyen. Az is ide tartozik, hogy mit teszünk utódaink önazonosságának teljes egészségéért. Össze vagyunk nőve a családtagjainkkal, olyanok, mintha belső szerveink lennének, érdemes őket ennek megfelelően megbecsülni, és cselekedni a lehető legjobb családi állapotokért. Negyedszer, ugyanígy össze vagyunk nőve a hazánkkal, a nemzettel, és ötödször, össze vagyunk nőve az emberiséggel is, hatodszor, össze vagyunk nőve a földi élővilággal, földi otthonunkkal, s hetedszer, össze vagyunk nőve a kozmikus élettel is. Mindegyik szint együttesen adja ki életminőségünk szintjét. Cselekednünk kell azért,  hogy visszanyerjük teljes lelki és szellemi egészségünket. Mivel a bőre határaira korlátozott egyén kizárólagos kultusza, az individualizmus uralkodóvá vált a nyugati civilizációban, ezért a nyugati ember elidegenedetté vált belső világától. Ahogy Gordon W. Allport, a személyiségpszichológia megalkotója megfogalmazta: “Nyugaton a családi-társadalmi hatások rendszerint 3-5 éves korban kerekednek felül a kisgyermek eredeti, természetes én-jén; ekkorra már „a nyugati ember énje [belső világából] úgy kiáll, mint egy feltartott hüvelykujj. Más kultúrákban viszont jobban összeolvad a természettel és a társadalommal”. Pontosabban, a természetes Én, amely összeköt bennünket a Természet egészével, az egész Világegyetemet kitöltő Világlélekkel és a Kozmikus Értelemmel, ebben az életkorban szorul háttérbe a nyugati típusú, társadalmi én, az ’ego’ mögött. Ekkor válik Énünk felszínesebbé. Ekkor veszíti el életünk azt az inspiráló, folytonosan bizsergető kozmikus erőt, ami az eredeti gondolatokra inspirál, azt az ösztönző zsongató varázslatos erőt, ami az életünket örömteli varázslattal tölti ki az égig. Ideje felfedezni, hogy mind a hét szinten kötelezettségeink vannak, és ezek vezetnek életminőségünk kiteljesedéséhez. A nemzet jóléte ugyanolyan bensőséges magánügyünk, mint a családunk vagy saját magunk jóléte.

Három koncertfelvétel is helyet kapott a lemezen. Ennek a három dalnak (Égzengés, Túl sokat vártam, Belső világ) a stúdióban készült változata nem sikerült olyan jól? Mi dönti el, hogy élő vagy stúdióanyag legyen?
Mindig azon múlik, hogy melyiket tartjuk jobbnak. Én elvileg minden esetben a koncertváltozatok mellett lennék. De amellett is kiállnék, hogy mindig az első változatot rögzítsük, magát a születést. Mert amikor egy dal megszületik, akkor még nem tudatosan játsszuk, akkor még 100%-ig az érzések hozzák elő, így sok szempontból teljesebb, hamvasabb, emberibb. Viszont ilyenkor a szöveg és sokszor a zene is rendszerint még nem teljesen kiforrott. Szerencsére vannak kivételek. Ilyen például a Haj! Haj! Varázsdal. A stúdióban tartott próbán született. A koncerteken sajnos nem mindig halljuk úgy egymást, ahogy szeretnénk. Pedig ilyenkor igazán életközeli a zene, sőt a közönség is sokat tesz hozzá a hangulathoz. Az is igaz, hogy koncertek nincsenek minden nap. Ahogy közeledtünk az alkotótáborhoz, egyre sűrűbben jöttek az új ötletek és dalok, s ezeket már nem tudtuk koncerten eljátszani. Az alkotótáborban, vagyis a stúdióban is születtek új számok, ezekből négy lemezre is került.

Volt, hogy azt kérted egy-egy zenésztől, hogy ne gyakorolja ki annyira a szólóját, hogy maradjon meg a maga nyersességében a dal
Amikor például 1988-ban a Semmi kapuint vettük fel, akkor az Aláírhatatlan történelem bevezetését több, mint százszor kellett eljátszania Kis Fidónak, mert kifejezetten egyszerű játékmóddal kellett hoznia a témát, amelyben minden részletnek nagy jelentősége volt. Azt szerettem volna visszahallani, amit annak idején megálmodtam. Most is voltak ilyenek. A Titokzatos életet díszíteni akarta a gitárosunk, mert nagyon egyszerű a bevezető témája, én pedig azt kértem, hogy ne legyenek benne díszítések. Sokszor éppen az egyszerűségben van jelen legteljesebben az a világ, amiben a dal él.

A Túl sokat vártam a legelső igazi VHK-szám volt, amit írtál, 1981-ben játszottátok először, de csak most kerül végre lemezre. Egyáltalán hogy botlottál bele ebbe a régi dalba?
1981-től játszottuk egy-két évig, aztán lekerült a napirendről. Mikor az első lemezünk felvételére került a sor, 1988-ban, addigra már más számok kerültek előtérbe. Pedig ez volt az első igazi VHK-szám. Amikor 2009-ben újra összeállt a zenekar, egyszer csak eszembe jutott. Játszani kezdtük. Nagyon jól fogadta a közönség, és a zenekar javasolta, hogy tegyük a lemezre.

Tényleg életigenlő a lemez… Előfordul Veled, hogy mondjuk depressziós leszel?
Vannak hullámzások, néha a szokásosnál nagyobbak is, például ha elkap valami betegség. Amikor észreveszem, hogy itt egy nemkívánatos állapot, mindent megteszek azért, hogy minél hamarabb visszanyerjem képességeim teljét. Egészséges életmódot követek, hogy minél jobban érezzem magam, és az ilyen esetek a lehető legritkábban forduljanak elő.

Hogyan élted meg az underground körökben a nyolcvanas évek közepén az általános kultúrpesszimizmust? A VHK-t a darkok is szerették, volt közös VHK és FO System koncert is a Lyukban 1990-ben….
Amikor 1975-ben megalakultunk, akkor az volt az elképzelésem, hogy a mai társadalomban az emberek túlnyomó többsége szinte tetszhalott állapotban él, mert éppen csak hogy pislákol bennük az élet eredeti tüze, csak egy halvány parázs maradt abból a lángból, amely gyermekkorukban még az égig ért. Azért jött létre a VHK, hogy zenénkkel kigyújtsuk az élet teljes fényét, őserejét, azt a fényt, amely ahhoz kell, hogy azt az életet éljük, amelyre születtünk. Az ember nemcsak a társadalom, az emberiség, és a földi élővilág tagja, hanem a kozmikus élővilágé is, és ez az, ami összeköt bennünket azzal az őserővel, ami átfogja, élteti és mozgatja a Mindenséget. Nemcsak az energikus, életerős zenék tetszenek. A The Cure-nak is tetszik néhány felvétele. Sőt, van egy olyan diszkó-szám is, ami tetszik.

Most, hogy újra nagyot fut a VHK, úgy tűnik, mintha kevesebbet lépne fel a Csodaszarvas
Sajnos csökkent a Csodaszarvas koncertjeinek a száma, mióta a VHK jobban előtérbe került. Sajnálom, hogy kevesebb fellépése van, valójában nincs időm a szervezésre, és nincs is már meg a régi kapcsolatrendszerem. Jót tenne a zenekarnak egy olyan rátermett menedzser, mint Zéró, a VHK menedzsere. Zéró munkája ugyanis nagyon meglátszik a VHK lehetőségeiben. Ugyanakkor a Csodaszarvas ugyanolyan központi szerepet játszik az életemben, mint a VHK. A VHK tagjai is nagyra értékelik a Csodaszarvast, sokszor eljönnek a koncertjeinkre. Szóval, a Csodaszarvas bőven megérdemelné, hogy több koncertre hívják meg, itthon is és külföldön is, hiszen tudomásom szerint ez az egyetlen olyan zenekar, amely a születési szabadságában kibontakozó, őserejű népzenét szólaltatja meg. A Magyar Nemzet kritikusa írta annak idején az első Csodaszarvas koncertről: „…aligha akad más olyan muzsika, amellyel ennyire hatásosan győzhetnénk meg nemzeti múltunk, örökségünk hatalmas, máig ható erejéről honfitársainkat és akár az egész világot, mint a Vágtázó Csodaszarvas zenéje”. Úgy tűnik, a magyar népzene ősrétegét a leghitelesebben a Csodaszarvas képviseli. Nem ’autentikus’ népzenére törekszik, azaz hogy azt őrizzük meg ami van, egy az egyben. Nem a parazsat próbáljuk életben tartani. A lángot keressük, a magyar népzenét éltető erőt, azt az erőt, ami a magyarság számára életfontosságú. Ha a koncertszervezőknek, a sajtónak, a rádiónak, a tévének ezek az értékek fontosak lennének, akkor a Csodaszarvas sokkal jobban futna. Koncertjeink azonban enélkül is teltházasak. A Pecsa egykori igazgatója, Fogarasi Lajos azt mondta, hogy ha Berlinben éltünk volna, a város polgármesterétől azonnal kaptunk volna egy kiváló próbatermet, és minden egyéb támogatást és elismerést. Hazánkban mostanában nincs ilyesmi, de Fogarasi annak idején rengeteget tett azért, hogy a Csodaszarvas jól induljon.  

Odafigyelsz arra, hogy könyvekkel, beszélgetésekkel inspiráld a fiatal zenésztársaidat?
A Vágtázó zenekarokban mindenki őrült, mert a vágtázó zenefelfogás lényege a Zene iránti égigérő lelkesedés. Érzésből zenélünk. Ez csak úgy lehetséges, hogy bensőséges, baráti viszonyban állunk egymással. Sokat beszélgetünk egymással, a zeneértelmezésről is. Más vonatkoztatási rendszerben dolgozunk, mint a többi zenekar. Az európai zenefelfogást itt el kell felejtenünk. Egy teljesen másfajta utat találtam a zenéhez. Ahelyett, hogy  a zenét az összhangzattannak, a létező zenei stílusoknak, elképzeléseknek rendelnénk alá, mi magát a Zenét próbáljuk felfedezni, a zenét a maga teljes jelentőségében, azaz a teljes valóságban, az Élő Világegyetemben. Egy élő Világegyetemben más a zene helye, értelme és jelentősége, mint egy élettelenben. Az élő Világegyetemben a zenei hangok nem pusztán fizikai rezgések, mert összefüggenek a Világegyetem kozmikus érzésvilágával, és attól kapják érzéstartalmukat. Így már nem a fizikai hang a lényeg, hanem az érzés, ami kiváltja, és az a kozmikus zeneértelmezés, ami a zenéhez való hozzáállásunkban kifejezésre jut. A Világegyetem érzésvilága egyetemes, mindenkiben él. Így ha rátalálunk ezekre az érzésekre, azok mindenkire ugyanúgy hatnak. A Világegyetem örökérvényű érzésvilága a Világegyetem lényegéből, érzésvilágának természettörvényeiből fakad. Ha rájuk találunk, ezek a kozmikus érzések elemi erővel hatnak ránk és mindenkire. Éppen ezért akkor kezdünk el foglalkozni egy zenei ötlettel, elképzeléssel, ha mindenkiben égigérő lelkesedést vált ki, vagy legalábbis látjuk benne ezt a lehetőséget. Ahelyett, hogy hangról-hangra le kellene játszani az előírt darabokat, pontosan, egy az egyben, nálunk csak a zenei elképzelés, és a nyomából kisarjadt zenei váz az alap, és a keret, amit a zenészek maguk töltenek ki legjobb belátásuk szerint. A nyugati zenélési mód megfelel annak az iskolarendszernek, amelyben a lexikális ismeretek bemagolása és megfelelő visszaadása a követelmény. Ehhez képest a Vágtázó zenekarok zenélési módja egy olyan iskolarendszernek felel meg, ahol akkor kezdenek el tanítani egy eszmét, ha azért minden tanuló lelkesedik, és ezután az eszmét közösen fejlesztik tovább. Ez egy nagyon ősi és természetes zenélési mód, sokkal természetesebb, mint a nyugati. És a valóságnak, az élő Világegyetemnek is sokkal teljesebben felel meg. Számunkra ez a zenefelfogás sokkal lelkesítőbb, a zenészek sokkal jobban érzik magukat, és ráadásul egyetemes, örökérvényű értékeket képvisel. Akkor tudunk a leghatékonyabban élni a bennünk rejlő kozmikus teremtőerőkkel, ha ráhangolódunk az ilyen gondolatokra és átadjuk magunkat ezeknek a nálunk nagyobb alkotóerőknek. Bartók Béla szerint az igazi népzene egy minden külső befolyástól mentes tudatállapotban, öntudatlanul, szinte elemi erővel születik a bennünk élő természeti erőkből, azaz a zenei alkotóösztönből (Bartók Béla: A népzenéről). Sokszor az a feladat, hogy felejts el mindent, és zenélj úgy, mintha most fognál először hangszert a kezedben. Ezek a megbeszélések igazi gyújtóerők, ezek a VHK megszületésénél is meghatározók voltak. Egyszer, még a nyolcvanas években Czakó mondta is, hogy ezek a beszélgetések adják a VHK igazi erejét. Lugó a nyolcvanas években írta: „Ebben a zenében minden eleve adott, attól a pillanattól fogva, hogy a múltban valakiben megszületett az ötlet: ezt kell csinálni; sőt, sokkal régebben adott minden, mindannyiunk elfojtott kollektív tudatalattijában: ezért olyan ismerős és olyan idegen. Minden adott, mindennek megvan a maga helye, és minden meg is találja helyét az előadás folyamán, és csak ott találja és találhatja meg helyét a gitárokon, a dobon és az énekhangon. Mintha valami hatalmas és erős vár állna a zenekar mögött, vagy egy olyan térkép, amire rá sem kell néznünk, hogy tudjuk, hol vagyunk”. Néha házi próbákat is tartunk, amikor a megbeszéléseken van a hangsúly, több idő megy el a szellemi felkészülésre, mint a zenélésre, így a látóhatár közelébe tudjuk hozni azokat a gyújtóerőket, amelyek felemelik a zenét a természeti erők közelébe.

Vezető kép: Horváth Péter Gyula