A műkincsek és ereklyék 90 százalékát sikerült kimenteni a párizsi Notre-Dame-ból a pusztító lángok elől biztosítási szakértők közlése szerint.

MTI

Az evakuálás a terveknek megfelelően zajlott – mondta Michel Honoré kártérítési szakértő, aki az egyik érintett biztosítótársaság megbízásából ellenőrizte a Notre-Dame kincseit. “A terv tökéletesen működött, ezért nem akkora a veszteség, mint amekkora lehetett volna” – tette hozzá.

A székesegyházban 1000-1200 tárgyat őriznek nagy értékű kelyhektől kezdve történelmi jelentőségű egyházi öltözékeken át nagy méretű festményekig. A segítséget nyújtók élőláncok alkotva mentették a pusztító lángok elől a tárgyakat. “Az első biztonságba vitt darabok között volt a keresztről származó töviskorona és a szögek. A lista elején álltak, és előírás szerint azokat hozták ki először” – fejtette ki Honoré.

A katedrális legtöbb nagy méretű festménye első ránézésre érintetlen, a jövőben restaurátorok fogják alaposan átvizsgálni őket, hogy a korom, a füst vagy az oltóvíz miatt nem érte-e őket kár. A szakértő bízik abban, hogy a katedrális nagy orgonája sem sérült meg, de erről pontosabbat csak akkor tudnak, ha átvizsgálták savmaradványok után kutatva. Jelenleg alaposan megvizsgálnak minden tárgyat, amelyet a tűzvész éjszakáján a Notre-Dame-ban kellett hagyni. Honoré szerint azt követően a Louvre-ba kerülnek. A kimentett értékeket a városházára vitték, de nagy valószínűséggel azokat is a Louvre-ba fogják szállítani, ahol nagyobb biztonságban tudnak vigyázni rájuk.

A székesegyházban lévő kincsekre két biztosítóval, köztük az AXA ART-tal kötött szerződést a tulajdonos, a francia állam, a másik társaság neve nem ismert.

A gótikus székesegyházban hétfőn, a kora esti órákban csaptak fel a lángok, leégett a tetőszerkezet, leomlott a kúp alakú huszártorony. A Párizs szívében, az Ile de la Citén található épület az egyik legnagyobb francia turistalátványosság, milliók keresik fel évente.

A méhek is megmenekültek

A párizsi Notre-Dame kaptárjaiban élő mintegy 200 ezer méh túlélte a székesegyház tetőzetét és huszártornyát elpusztító hétfő esti tűzvészt.

“A méhek életben vannak” – közölte Nicolas Géant, aki a székesegyház melletti sekrestyén elhelyezett kaptárakat gondozza. “Először azt hittem, hogy a három kaptár leégett, semmilyen értesülésem nem volt. Később tudtam meg a műholdas felvételekről, hogy nem ez történt, és a székesegyház szóvivője is megerősítette, hogy a méhek ki-bejárnak a kaptárakból” – mondta el. Nicolas Géant az egész világból kapott érdeklődő üzeneteket és telefonhívásokat a méhek sorsát illetően. “Kaptam hívásokat Dél-Afrikából, Japánból, az Egyesült Államokból és Dél-Amerikából is, erre igazán nem számítottam” – mondta.

Tűz esetén, már a füst első megjelenésénél a méhek teletömik magukat mézzel és a védelmezik a királynőt. Ez az méhfaj – a háziméh – nem hagyja el a kaptárát. Nincsen tüdeje, de a szén-dioxidtól elalszik – mondta Géant.

Egy-egy kaptár évente 25 kiló mézet termel, amelyet a Notre-Dame dolgozói vásárolnak meg. A kaptárak 2013 óta állnak a katedrálishoz hozzáépült sekrestye tetején.

fotó: MTI/EPA/Ian Langsdon