Leskovics Gábor sosem zárta be a grundot, a Pál Utcai Fiúk több, mint 30 éve folyamatosan szolgáltatja punkos tánczenéjét, közben Lecsó a Kiscsillagban is hozza a kötelezőt. Az új lemezre még várni kell, de cserébe egész nyáron koncerteznek, lehet táncolni a lányokkal reggelig. A koncertnaptárukat elnézve jogos a kérdés: hény évig tart még a nyár? Július 3-án a VOLT-on, július 16-án az EFFOT-on, július 18-án a Barba Negra Trackban lépnek fel… Leskovics Gáborral beszélgettünk. 

PZL – nullahategy

DSC_39071987 óta szinte mindig telt házak előtt játszott a Pál Utcai Fiúk. Te írtad a dalok nagy részét, a színpadon „hoztad a rocksztárt”, de mégsem váltál “sztárfigurává”…
Volt egy tudatos döntésem… ’93 körül nagyon pörögtünk, akkor voltunk a csúcson. Sorra jöttek az interjúk, a címlapok, de én ezt nem élveztem. Mindent nekem kellett csinálni, a levelezést, interjúkat… A többiek azt mondták, hogy ők zenészek, ezért inkább csak zenélnek. Muszájból láttam el ezeket a feladatokat, a végén már csak ezzel foglalkoztam, és a dalszerzésre nem maradt időm. És ezután jött a tízéves születésnapi koncertünk a BS-ben… A menedzsment azt kérte, hogy egy évig ne játszunk itthon. Ezt mi úgy oldottuk meg, hogy szigetszentmiklósi Halászkertben kocsmazenéltünk, a Trabanttól a Beatricén át a Doorsig mindent játszottunk, nyolctól hajnal kettőig. Lehetett tőlünk számokat kérni, de csak olyanokat játszottunk, amiket mi is élveztünk. És egy-egy fellépést is vállaltunk máshol, Fiúk a Pál utcából névvel. Ekkor jöttem rá mennyire hiányzik a klubozás, a koncertezés, illetve a művházas bulik. Nagyon rossz volt az az év. Aztán megvolt a BS-koncert, illetve előtte a teltházas Körcsarnok is, és ezek rengeteg idegeskedéssel és hercehurcával jártak.

Nem okozott örömet kiállni a színpadra?
Nem. A BS-ben legalább is nem. Nagyon távol voltam a közönségtől, nem éreztem a reakciókat, nem hallottam a bekiabálásokat. Tudtam, hogy nem akarom ezt ebben a formában csinálni. Gyerekkoromban persze elképzeltem, hogy ott állok a nagyszínpadon, reflektorral megvilágítva, lobog a hajam, ahogy a Led Zeppelin filmben. Aztán rájöttem, hogy sokkal jobban élvezem, amikor klubban játszom 200-300 ember előtt.

1292972462pufTehát tudatos választás volt az ún. anti-sztárság?
A menedzsmentünk – akik a Beatricevel és a Bonanza Banzájjal is foglalkoztak – azt az irányvonalat képviselték, hogy ne klubozzunk, csak néhány nagy koncertet adjunk, mert így lehet nagyobb bevételt generálni. A zenekar tagjai támogatták az ötletet, mert sztárok akartak lenni. Azt mondták: menjünk Amerikába, és hódítsuk meg a világot. Én viszont nem akartam, ami konfliktushoz vezetett. Nagyjából visszakormányoztam a dolgokat, szakítottunk a menedzsmenttel, és magam kezdtem el szervezni a koncerteket.

Voltak abban az időben pozitív példák is, lásd: Kispál és a Borz.
Igen, de ők sokat tanultak tőlünk. Nagyon jó barátságban voltunk velük. Amikor felkerültek, és néhány év alatt befutottak, sokkal több pénzt kerestek a saját szervezésű koncertjeikkel, mint mi, és ez csak a dolog anyagi oldala volt, ők függetlenek voltak, azt csináltak, amit akartak.

Az akkori kiadóitok a zenei világotokba is beleszólt?
Igen, legalább is próbáltak minket terelgetni. Azt mondták, legyünk egy kicsit LGT-sek, mert arra van igény, hogy vegyük fel a Neked írom a dalt, amit én nem szerettem volna. Sokszor engedtem, mert részben logikusnak tűntek az érveik…. Egy-két dologban nem éreztem jól magam, és most már tudom, hogy ki kellett volna tartanom az érzéseim mellett, mert azok mutatták a helyes irányt.

puf_0001aA nagy sikerű körcsarnokos buli után már nem kellett volna bevállalnotok a BS-t…
Igen! A Körcsarnokban olyan telt házas koncertet adtunk, hogy több százan kinn ragadtak. Akkor kellett volna átgondolni, hogy honnan, hova jutottunk és miért, és hogy mi legyen a következő lépés. A menedzsment látta, hogy fiatalok vagyunk, lehet minket hajtani, és pénzt lehet belőlünk kisajtolni.

Tehát kihasznált a Proton, az EMI, és a menedzsment is?
Persze, akkor ez volt a szokás. Apró adalék… Amikor kiadta a Proton az első lemezünket, azt mondták, hogy elkelt belőle kb. 40.000 példány, főleg kazettán. Később nekünk akarták eladni azokat a másolós magnókat (volt nekik egy konyhában kb. 100 darab), amelyekkel a kazettáinkat is hamisították. Később megtudtam, hogy ugyanannyi hamis kazettát adtak el, mint amennyit a boltokban értékesítettek.

Az ún. nagy leállásig sok dal, és lemez született. A leállás alatt azért születtek “sufni” számok is?
Persze, de akkora valami megtört. Amikor az elején zenélni kezdtünk, nem voltak elvárásai a menedzsmentnek (hiszen nem is volt ilyen), de nekünk sem voltak magunkkal szemben. Lementünk a garázsba, nem agyaltunk, csak játszottunk. Amikor a csúcson voltunk, megéreztem a zenélés felelősséget is. Sorra jöttek a rajongói levelek. Az elején napi 5-6, azután 50-60 darab. Először autogramot küldtünk, majd jöttek azok a levelek, amelyekben személyes történetek voltak… “Apám megerőszakol minden este…tizenhárom éves vagyok, csak a ti dalszövegeitek segítenek“.

lecsoEz némiképp emlékeztet arra, amikor Révész Sándor ’81 nyarán otthagyta a nagy magyar popbizniszt, elment egy hajóra…
Nem tudom nála mi történt pontosan. Én egyszerűen megrettentem ettől a felelősségtől, hogy most mit írjak ennek a lánynak. Én csak azt szerettem volna, ha lemegyünk a garázsba, bedugjuk a gitárt, és jól érezzük magunkat. De itt arról volt szó, hogy legyek felelős az emberek sorsáért, azért, mert dalszövegeket írok…

Ez annyira leblokkolt, hogy nem is írtál dalokat?
Írtam, de mindig eszembe jutott, hogy mit fognak az aktuálisan megírt szövegemről gondolni, hogy fogják értelmezni. És ez nem csak a szövegeknél volt probléma, kihatott a zenénkre is. Elveszett a spontaneitásunk, jött a megfelelési kényszer.

Kispál mögött ott volt Tóth Tibi, a Tankcsapda mögött Kémeri Péter, a Sex Action mögött Nagy Gyula. Gyakorlatilag az összes akkori sztárcsapat mögött állt egy ügyes menedzser…
Az évtized közepére alakult ki a profi menedzser szisztéma, amikorra már nem tudták a zenekarok maguk szervezni a dolgaikat, mert addigra már ez egy egész emberes feladat lett. Minden zenekar megtalálja a saját emberét. A Kispálnak is volt négy menedzsere, mielőtt megtalálták volna a tökéletest. Volt, aki őket is leszedte pénzzel, volt aki egyszerűen csak béna volt, és lassan a piacon is kialakultak az erőviszonyok. Először saját maguk szervezték a koncerteket, és rájöttek: ezzel lehet pénzt is keresni, csak figyelni kell mindenre, a plakátozásra, a szórólapozásra. Meg kellett tanulniuk, hogy nem elég lemezeket csinálni, reklámozni kell az albumot, és a koncerteket…

Pál-Utcai-Fiúk-1024x602Többször voltak kisebb-nagyobb leállások a zenekar életében. Amikor hosszabb idő után újra stúdióba mentetek, hogyan boldogultatok az újabb technológiák világában?
Közben mindannyian játszottunk más zenekarokkal, nem estünk ki a rock and rollból. Én például a Kispáléknál vendégeskedtem, és a különböző munkákkal folyamatosan stúdióztunk. És persze otthon is foglalkoztam dalok rögzítésével, így nem volt rácsodálkozás a stúdiókban. Csak az első lemezünk felvételénél voltunk kissé zavarban, amikor a hangmérnök bácsi azt mondta, hogy ezt így meg úgy kell, és hogy Korda György másképp csinálja. Utólag visszagondolva szörnyen szól az első két albumunk. Angliában ilyenkor megnézik a zenekart, hogy mik az erényeik, és azt próbálják kiemelni a felvételek során. A producer szakma a rendszerváltás idején nálunk még ismeretlen volt. Itt a hangmérnök volt a producer, akinek fogalma sem volt a zenei vízióinkról.

Sokat koncerteztek, ami maga volt az Időrabló… Talán nem unnátok a vetésforgót, ha 2-3 évente kiadnátok egy lemezt…
Én nem unom a dalainkat játszani, sőt nagyon szeretem azokat. Egyébként meg készülnek közben új dalok, van 20-25 új számunk…

Az jó.
Sajnos nem! Általában nekem vannak problémáim velük, én vétózom meg ezeket. A saját dalaimat is. Az utóbbi időszakban Balázs sokkal többet írt, ő most két lemeznyi anyagot le tudna tenni. Nagyon klassz dalok ezek, egyetlen egy bajom van velük: nem tudom magamévá tenni, de nekem kell énekelni, nekem kell az egészet a színpadon eladni. Eddig a Balázs úgy írt, hogy belehelyezkedett a szerepembe. Nagyszerű empatikus képességei vannak. Ott van például a Legelő, mindenki azt hiszi, hogy azt én írtam, mert a zenéje a ritmusa PUF-os. Nos, a zenét és a szöveget ő írta. Most viszont saját magáról szólnak a dalai. Nem vagyok profi előadóművész, csak azt tudom hitelesen elénekelni, amiben teljesen benne vagyok.

2172Mi a titka annak, hogy remekül együtt tudsz dolgozni a Lovasival? A popban ritkán férnek meg egymás mellett erős egyéniségek.
Egyszerű a válasz: egyrészt barátok vagyunk, másrészt közösek a zenei gyökereink, hasonló a zenei ízlésünk is. Amikor dalokat írunk, elég belekezdenem egy témába, ő tudja, hogyan kell befejezni. Ugyanazon a zenéken nőttünk fel, hasonlóan gondolkodunk a rock and rollról. A basszusgitárosunknak, aki húsz évvel fiatalabb, mint mi, már el kell magyaráznunk, mire gondolunk, amikor arra kérjük, hogy hozzon egy Cure-os figurát. A Kiscsillagban Lovi a főnök, és ez nekem tökéletesen megfelel, mert nekem ott van a PUF, ahol azért nagyjából arra megyünk, amerre én szeretném. A Kiscsillagban nem rajtam van a felelősség, viszont megvan a saját szerepem. Ez a habitusomnak sokkal jobban megfelel.

Előfordul, hogy azt mondod: Bandikám nekem ez a téma nem fekszik!
Persze! Van amikor elfogadja, de van amikor neki van látomása a dalról, ilyenkor mi engedünk. Simán megkritizáljuk egymást mindannyian, de így is kell, hogy működjön egy zenekar. Közös munkát csak akkor lehet jól végezni, ha mindenki mögötte áll.

Hogyan tudtad megőrizni a zenei integritásodat? Nem telepszik a kreativitásodra a Kiscsillag, amikor éppen PUF-dalokat kéne szerezni?
Alapvetően mind a két zenekar ugyanabból az alapból táplálkozik. Tehát, ha én otthon írok egy dalt, fogalmam sincs, hogy abból PUF vagy Kiscsillag dal lesz. Amikor formálódik, már nagyjából látom, hová való, de olyan is van, hogy leviszem mind a két együtteshez. Sok olyan dal volt, amit levittem az egyik zenekarnak, és nem működött, a másiknál viszont egyből összejött… És ez oda-vissza működik.

sapkas01_0Nem szerepeltél soha a bulvárban, pedig egy zenekarban játszol a feleségeddel… Mi a titkotok?
Az elején voltak ilyen megkeresések, amit blokkoltunk. Ha lemezről akarnak írni, akkor azt mondtam, hogy persze, de az életünkről nem nyilatkozunk. Ha a bulvárt néhányszor visszautasítod, akkor békén hagynak. Ezért szoktam olyankor mosolyogni, amikor a sztárok azt nyilatkozzák, hogy a bulvár nem hagyja őket élni. Csak nemet kellene mondani, de akkor persze oda lesz a celebség.

Felléptetek a Total ’85-ön és a Total ’88 elnevezésű punk fesztiválokon. Volt-e abból bármilyen problémátok, hogy az Exploited-pólós gyerekek punkzenét várták volna?
Igazából soha nem tartoztunk a punkos közegbe. Ezeken a fesztiválokon azért léptünk fel, mert a haverünk, Rácz Misi meghívott minket. A punk valódi inspiráció volt, a garázsunkban először Sex Pistols számokat játszottunk, a legelső koncertünkön nem is volt saját számunk, Pistolst, Ramonest, Exploitedet játszottunk, de aztán jobban bejött az URH, majd a Kontroll Csoport, az Európa Kiadó, a Trabant és a Balaton. A lendületünk viszont punkos volt, amit respektáltak a punkok is, de a punkhoz, mint életérzéshez nem volt közünk.

2175Hogyan fogadott titeket 1987 körül a pesti underground szubkultúra? Telt házakat csináltatok, az idoljaitok konkurenciái lettetek…
A pesti underground abszolút zárt világ volt. Mindig éreztük, hogy nem tartozunk közéjük. Vidékiek voltunk, és egy pszichiáter sok mindent ki tudna ezen a ponton szedni belőlünk… Volt bennünk kisebbrendűségi érzés, hogy a nagy művészek vajon hogy fogadnak majd minket, de amikor felmentünk a színpadra, megszűnt minden gátlásunk. Nagyon tetszett az akkori underground, de úgy gondoltam, hogy nekünk lendületesebb zenét kell csinálnunk, mert oda akarok baszni, meg akarok halni a színpadon

Nem úsztad meg a katonaságot, ami azért minden rock and rollert megviselt, Elvistől Hobóig… A militáns hatású szövegek a katonaélményekből táplálkoztak?
Másfél éven keresztül voltam elzárva a világtól, ami mélységesen felháborított, megviselt. Sok indulat és kitörésvágy volt bennem, és ez vitte az elején a zenekart. A PUF első nagy slágerei az őrtornyokban születtek. Világéletemben sokat olvastam, háborús könyveket is, de kiskamaszként még sok mindent nem értettem akkor meg. Amikor a laktanyában újraolvastam A 22-es csapdáját, minden a helyére került. Ott értettem meg igazán a rendszer határtalan ostobaságát. 18 éves koromig burokban éltem, én választottam a barátaimat, én alakítottam ki a környezetemet, nem is hittem volna, hogy a világban csupa zombi él, akik egyáltalán nem gondolkodnak. A laktanyában döbbentem rá, hogy az élet rettenetes harc lesz. Persze, az volt a csodálatos, amikor az ember az idegenek között társra talál, és kiderül, hogy mégis van fény, az alagút végén.

Állandóan koncerteztek, viszont hét éve nem jelent meg lemezetek. Nem lehet megkerülni a kérdést: mikor áll össze az új anyag?
Főleg az én hibám, hogy nincs új albumunk. Minden egyes stúdiózás után úgy jövünk ki, hogy még maradt öt jó dal, felvehetnénk egy újabb albumot néhány hónap múlva, de aztán elszivárog az energia, és jönnek a hétköznapok. Az az egyik probléma, hogy mindenki más zenekarokban is játszik, hiszen nem lehet megélni másképp. Ez persze elviszi az energiákat, nagyon nehéz a próbákat összeegyeztetni. És már mindannyian negyven fölött vagyunk, mindenkinek van családja, így az energiánkat szép lassan elosztogatjuk ide is, meg oda is. Pár hete volt a 49. születésnapom. 50 éves koromig pár dolgot helyre szeretnék tenni az életemben. Ahhoz, hogy újra dalokat tudjak írni, meg kell változtatnom dolgokat, még ha az kényelmetlen is. Csak azért nem akarok új albumot, hogy az emberek ne nyaggasanak már vele. Közepes dalokat írni nagyon könnyű, csak éppen fölösleges. De egy jó lemez az más! Az megéri a várakozást!