Bár a jó prédikátor holtig tanul, a Manic Street Preachers papjai már mindent tudnak a rock and rollról, és azt hozzák, amihez legjobban értenek, a kockázatmentes, rádióbarát indie-popot, a szokásos receptúrákkal. Viszont olyan jól ki van találva ez a sound, és mindig van annyi slágerük, hogy az új, Resistance Is Futile is szerethető anyag.

PZL- 061.hu

A zenekar nem kapkodta el az új albumot, legutóbb négy éve jelent meg sorlemezük, a szintén kellemes Futurology, de azt kell mondjuk, hogy a prédikátorok szinte minden albuma jól teljesít, vacak lemezt nem csináltak. Bár a világforradalmár-féle póz is jól áll nekik, ezekkel az albumokkal maximum egy walesi kocsmában tudnának egy jószomszédi verekedést összehozni.  A produkcióban pont az az izgalmas, hogy sokszor mondanak fel közéleti publicisztikákat, a zenét mégis inkább Tihany és Füred között hallgatja az ember, mert van benne valami derűs idill, miközben a szövegek a legritkább esetben derűsek.

Az albumot könyvszerű formátumban szereztük meg, a zenekar kimondottan szereti ezt a megjelenést, a National Treasures: The Complete Singles című gyűjteményes lemezüket is első lendületből is inkább a könyvespolcra tennénk, már az is könyvecske volt. A könyvespolc azért is jutott eszünkbe, mert a kiadvány első oldalán egy Virgina Woolf-idézetet helyeztek el a fiúk, majd jó ritmusban az utolsó előtti oldalon egy Tennessee Williams-bölcsességet véstek fel. Az új album talán annyival gyengébb, mint a korábbiak, hogy nincsenek rajta kimondott slágerek, ugyanakkor szinte az összes dal a slágerközeli tartományban van.

Annyira biztosra mentek, hogy ezúttal is felkértek egy énekesnőt némi kis vokálozásra, most a Dylan & Caitlin című kiváló szerzeményben énekel az Anchoress művésznéven ismert Catherine Anne Davies. Az album legjobb számai az International Blue, az előbb említett Dylan & Caitlin és Liverpool Revisited, de a többi felvétel is megüti a négyes alát. Szóval, a a zenekar tagjai nem géniuszok, mégis olyan izgalmasan hangszerelnek, olyan melodikusak, finomak és dinamikusak a dalaik, hogy a vásárlók elégedettségi indexére nem lehet panasz.

Manic Street Preachers
Resistance Is Futile
Sony
12 szám 55 perc