A Karácsony ünnepe átöleli a teljes keresztény közösséget. Amióta I. Gyula pápa 350-ben december 25-ét megtette Krisztus Születésnapjának, az ünnep összeköti a teljes keresztény világot. A 16. században a reformáció azonban új tartalommal töltötte meg a karácsony ünnepét is. A korábban kötött, és szigorúan templomi liturgia ekkor kezdett beköltözni az otthonokba. Az emberek a Biblia otthoni olvasása miatt a vallásos ünnepeket elkezdték otthonukban is ünnepelni.
SZILÁGYI ANDRÁS – NULLAHATEGY
A templomból a családba: otthon ünnepelni.
Sok, ma már széles körben elterjedt karácsonyi szokást köszönhetünk a protestantizmus elterjedésének. Magyarország legkedveltebb karácsonyi éneke, a „Mennyből az angyal” a magyar evangélikusok karácsonyi szent éneke volt a 16. században. A karácsonyfa-állítása szintén az evangélikusoktól ered Németországból. A szokás – mely egészen ősi, északi pogány gyökerekkel is rendelkezik – a katolicizmus által nem élvezett támogatást. Az örökzöldek a germán mitológiában az örök élet szimbólumai; a kelta, germán mítoszokban is feltűnnek, míg a téli napforduló Odin égi útjának ünnepe: ekkor nyargal végig a nagyszakállú isten mennyei fogatán az égen, hogy áldást és jutalmat osszon az embereknek. Hasonlóan a germán területek Mikulásához.
A „latin befolyás” alól megszabadult, bizonyos tekintetben fokozottan „germán” protestáns kereszténység térnyerése révén már a 18. századra egész Németországban szokássá vált karácsonyfát állítani. A mediterrán, latin kulturális befolyástól független, szabad nemzeti egyházban a régi, tipikusan germán szokások hamar újra nagyobb teret nyerhettek. A nyelvi egység, mely a német protestáns és katolikus részek között fent volt, szintén segítette e szokások terjedését, és a 19. századra Bajorország és Ausztria, ezek keresztül pedig az osztrák fennhatóság alatt álló többi terület is átvette a karácsonyfa állítás szokását. Innen terjedt tovább egész Európába, majd a kivándorlók révén Amerikába is eljutott. A karácsonyfákat eleinte édességekkel és gyümölcsökkel díszítették, csupán a 19. század második felében váltak népszerűvé az üveg, papír és egyéb dekoratív díszek.
Az első karácsonyfát Luther állította
Bár láthatjuk, hogy a karácsonyfa egy ősi pogány szokás újraéledése, továbbélése, de az első igazi karácsonyfa állításának története magának a Reformáció atyjának, Luther Mártonnak a nevéhez fűződik. A legenda szerint az 1536-os év egy téli éjjelen úton hazafelé a Reformátor arra lett figyelmes, hogy a csillagok milyen csodálatosan ragyognak keresztül egy fenyőerdő ágain. Ennek hatására hazavitt egy fenyőgallyat, hogy családjával eme misztikus élményét megoszthassa. A fenyőfa számára azt szimbolizálta, hogy a Megváltó is az égből érkezett a Földre, s fénye az örökzöldség Örök Életét hordozza. Így került a fa alá rögtön a gyertya is.
Ez a történet valójában legenda, de az biztos, hogy alig 200 év alatt ez a szokás meghódította Európát. Valójában a tradíció jóval sokrétűbb volt eleinte, s talán az angolszász területek őrizték meg legtöbb elemét. A tradíció lényege az „örökzöldek” szerepe volt: azon növények játszottak főszerepet, akik a tél legsötétebb idején is zöldellenek. A magyal, tiszafa, fagyöngy felékesítése képezte részét, az angolszász vidékeken karácsonykor, aki a fagyöngy alatt csókot vált, örök szerelemre gyúl. A fenyőfa tulajdonképpen „praktikus megoldás”, hisz eleinte a lényeg úgynevezett „karácsonyi piramis” állítása volt tarka papírokból, később gyertyával díszített faállvány segítségével. A kivágott egész fenyő valójában ezt a procedúrát egyszerűsíti. A történelmi tény azonban az, hogy a karácsonyfa állításának szokása megelőzi Luthert. A sokáig pogány Livóniában, a mai Baltikum területén feljegyezték már az 1440-es évek elején is a karácsony környékének faállítási szokásait.
Az ősi magyar szokások a református egyházban maradtak fenn
„A református közösségek a többnyire katolikus gyökerű szokásokat egyházi nyomásra kiszorították a szokásrendszerükből, viszont számos kifejezetten reformátusokra jellemző szokás létezik. Ezek jellemzően ott fordulnak elő, ahol nagy tömbben élnek kálvinisták, ilyen például az erdélyi Kalotaszeg, ahol két falu kivételével minden település vegytiszta református – még az Erdélyben gyakori unitárius vallás sem jelent itt meg” – nyilatkozta a református.hu portál karácsonyi riportjában Lackovits Emőke etnográfus, aki számos alkalommal járt Erdélyben ottani, elsősorban archaikus református magyar népszokásokat gyűjteni.
Számos, magyar területen elterjedt ősi karácsonyi népszokást ismerünk, ilyen a betlehemezés, a kántálás, a regölés. A legősibb magyar karácsonyi énekek egyike, a „Csorda pásztorok” a Református Énekeskönyv 327. éneke. Erdélyben azonban, Kaloteszegen és más, főleg tömb-református területeken él még az aranyosvíz-vivés szokása is. A reformátusokra általában véve legjellemzőbb a karácsonyi kántálás volt,ami karácsonyi köszöntést jelent. „A kántálók többnyire a református énekeskönyvi dicséreteket énekelték, és a falu minden házába beköszöntek. Ahogy a betlehemeseket, úgy a kántálókat is mindenhol szívesen fogadták, sőt, sértésnek vették, ha nem kerestek fel valakit, aki a faluközösség tagja volt, de másik vallási közösséghez tartozott” – nyilatkozza a veszprémi néprajzkutató.
A kántálók – hasonlóan a húsvéti locsolókhoz – édességet, gyümölcsöt, és a karácsonyi hagyományhoz kötődően a jövő évi jó egészséget garantáló almát és diót kaptak, később – természetesen – ezt pénz váltotta fel. Az aranyosvíz-vivés erdélyi hagyománya tájegységeként változik, de mindenképp a Karácsonyi Idő 12 napjához kötődik, december 25 és január 6 között foglal helyet. A teljes történelmi Magyarország területén vannak ehhez hasonló szokások, kifejezetten a református közösségekhez kötődően. Az őrségben és a göcseji reformátusoknál karácsonyra esik, míg Erdélyben újévkor tartják. „Ilyenkor éjfélkor a kútból vagy a patakból szótlanul vizet vittek – amiről azt tartották, hogy a karácsony szentségétől megszentelődött –, és amiből aztán mindenki ivott, hogy a következő esztendőre megőrizzék az egészségüket. Az Ormánságban a vizet teknőbe öntötték, almát tettek bele és a család minden tagja megmosakodott benne” – ismerteti a szokást Lackovits Emőke.
Magyarország legmeghatározóbb protestáns közössége alapítójának, Kávin Jánosnak az életében is fontos szerepet töltött be Karácsony. Több „karácsonyi levele” is ismert, ami Európa, protestáns tanokkal szimpatizáló uralkodóinak, gondolkodóinak továbbított élete során. Ezen prédikáció szerű, ám jóformán inkább hivatalos és formális üzeneteken túl személyes életében is fontos nap volt december 25. 1559 karácsonyán kapta meg ugyanis, mintegy élete koronájaként Kálvin a genfi Városi Tanácstól a genfi polgárjogot. Érdekes tény, hogy Kálvin, aki Genf városának megreformálása révén egész Európa történelmére hatást gyakorolot, maga csak 5 évig volt „szabad polgára” a városnak, Genf „karácsonyi ajándékát” 5 évig, haláláig élvezte.
Teológiája, mely a magyar református gondolkodást is meghatározza az őskeresztény atyák tanait hordozza. Kálvin, Szent Ambrushoz hasonlóan vallja: „Krisztus a világosság, aki minden sötétséget eloszlat. Krisztus a kulcs az igazi és helyes istenismerethez, önismerethez, és emberismerethez. Isten megjelent testben, sőt manifesztálódott a testben.” – állítja az egyházalapító. „Az a teljes bölcsesség, amit az emberek megérthetnek és megtanulhatnak ebben az életben, Krisztusban van. Még ha bolondok vagyunk is magunkban – Ő Isten előtt a mi bölcsességünk. Bűnösök vagyunk önmagunkban – Ő a mi igazságunk. Tisztátalanok vagyunk önmagunkban – Ő a mi megszentelődésünk és gyógyulásunk. Még magunkon viseljük a halandó testet – Ő maga pedig a mi életünk” – írja Kálvin, mely írása karácsonyi üzenetként is megállja a helyét.
Az unitáriusoknál is van Karácsony.
A magyarországi reformáció sajátos eredménye a Dávid Ferenc alapította unitárius közösség volt. Dávid Ferenc (1510–1579) a reformáció egyik vezéregyénisége, magyar származású volt. Kolozsváron született és Wittenbergben tanult, majd Besztercén, Petresen és Kolozsváron mint katolikus iskolaigazgató tevékenykedett. Vallási keresése itt nem ért véget. Hamarosan állását otthagyva elébb mint lutheránus lelkész működött, majd 1559-ben kálvinista lett. Célja azonban ezek után is a„tiszta jézusi kereszténység helyreállítása” maradt számára, mely nem hagyta nyugodni. Erdély hagyományosan gazdag vallási hagyatéka már ekkor magában foglalta számos korábbi, és a hivatalos egyház által elnyomott „eretnekség”, mint az arianizmus, bogumilizmus örökségét, és a törökök révén az iszlám hatása is felerősödött.
Ez a történelmi helyzet ágyazott meg annak, hogy Dávid Ferenc az 1557-es tordai országgyűlésen elismertesse „egyistenhívő”, unitárius hitvallását, amely a szó konkrét értelmében „keresztény” vallásnak sem tekinthető, hisz tagadja annak egyik fontos alapját, a Szentháromság tanát. Az „unitárius” elnevezés az Isten oszthatatlan egységét valló egyistenhívőt jelent, e tekintetben az ariánus és iszlám tanokhoz áll legközelebb. Erdélyben az 1600. évi lécfalvi országgyűlés vallási határozatában végleges elismerést nyer Erdélyben, és hamar, Anglián keresztül az Egyesült Államokban is elterjed. Kevesen tudják, hogy Amerika nagy elnöke, Abraham Lincoln is e felekezet tagja volt.
„Azt gondoljuk, hogy Jézus egészen biztosan úgy született, mint minden más ember erre a világra. A mi felfogásunk szerint az ő szülei József és Mária. Teljesen természetesen és emberi módon született a világra. Az egész univerzum a maga törvényeivel mind Isten alkotása. Isten pedig nem alkotott kevesebbet, mint tökéleteset, mert akkor miért alkotna? A természet törvényei a mi meglátásunk szerint tökéletes törvények, éppen ezért nem hiszünk a természetfeletti csodákban, így például abban sem, hogy egy szűz nő gyermeket szülhet. Ez egyértelműen egy természeti törvény megsértése lenne, amit mi nem tudunk elfogadni.
Természetesen örömmel olvassuk azokat a bibliai leírásokat az ő születésével kapcsolatosan, amelyek részben egy Jézus utáni korszaknak különböző szándékkal megfogalmazott visszatekintései erre az eseményre. Ami számunkra fontos, hogy ő megszületett. És ami visszatér évről évre karácsonykor, az annak a lehetőségnek az ünnepe, amit Jézus mutatott fel az életpéldájával, tanításával, annak a lehetőségnek a megünneplése, hogy minden egyes ember végigjárhatja ezt az utat, elfogadhatja ezt a teljesen más szemléletet az élettel kapcsolatosan, amit Jézus mutatott meg a maga korában.” – nyilatkozta karácsony kapcsán Zsigmon Júlia kérdésére a maszol.ro oldalnak Rácz Norbert kolozsvári unitárius lelkész.
Anglikánok: a katolikus hagyományoktól a teljes tiltáson át az ökumenizmusig
Anglia 1534-ben, VIII. Henrik válása kapcsán az „Act of Supremacy” királyi rendelet révén szakadt el Rómától, de a vallás hosszú ideig szigorúan őrizte katolikus jellegét. Első Erzsébet uralkodása alatt az Angol Egyház fokozatosan közeledett a protestáns tanokhoz, nem véletlen, hogy maga Kálvin János épp 1550 szentestéjének a napján karácsonyi köszöntőt küldött a fiatal angol királynak, VI. Eduárdnak. A XVII század sok véres harcot, katolikusok, protestánsok és anglikánok küzdelmét hozta a Brit-szigeteken, 1647-ben Oliver Cromwell minden karácsonyi ünnepséget betiltott és illegálissá nyilváníttatotta azokat, mivel erkölcstelennek tartotta a mulatságot a szentnek tartott napon. Angliában ezt a tiltást csak 1660-ban, Cromwell halála után oldották fel.
Mára az anglikán egyház – köszönhetően a Brit Nemzetközösség XVIII-XIX.századi térnyerésének – a legnagyobb egységes protestáns felekezet, bár sok „anglokatolikus” sértőnek érzi ezt a megnevezést, lévén magukat inkább tartják „pápa nélküli katolikusoknak” semmint – Cromwellhez hasonló módon . kálvinista puritánnak, amely irányzat inkább Amerikában terjedt el. Az Anglikán Közösség névleges feje a Canterbury érsek, aki amolyan „primus inter pares” szerepben egészen liberális és kifejezetten ultra-orthodox közösség felett gyakorol olyasfajta hatalmat, mint Konstantinápoly pátriárkája a keleti egyházak felett. Az anglikánok lelegfőbb vallási méltósága idén – a pápához hasonlóan – maga is megfogalmazta karácsonyi üzenetét. Justin Welby szerint “nem a karácsonyi happy end-sztorik világában élünk, a karácsony ilyen értelmezése teljesen eltávolítja az ünnepet a valóságtól.”
Welby érsek csütörtöki karácsonyi prédikájójában az első Világháborúra történő emlékezésből bontotta ki a ma üzenetét. A prédikációban szó esett arról a momentumról, amikor 1914 szentestéjén az egymással harcoló felek 3 napos tűzszünetet tartottak, és együtt énekeltek Krisztus születése kapcsán. Welby szerint „az egy évszázaddal ezelőtti rövid tűzszünet megmutatott ugyan valamennyit karácsony lelkületéből, és természetesen mindenki szereti ezeket az örömteli véget érő karácsonyi sztorikat, amelyekben az emberek karácsonyi énekeket énekelnek, fotókat cserélnek, megosztják egymással csokoládéjukat, ám másnap a háború ugyanolyan dühödten dúlt tovább, mint addig. Semmi sem változott, a csoda egy napig tartott. Nem ez az a világ, amelyben élünk, a tűzszünetek manapság ritkák” – hangsúlyozta az anglikán egyház vallási vezetője. Welby megemlítette a Földünket sújtó megannyi kínt: a nyugat-afrikai betegségeket, a gazdasági és energiaválságot, a háborúkat, Izraelt, Szíriát, megannyi helyet, ahol „nincs tűzszünet Karácsony napján sem.”
Justin Welby azt mondta: „A Karácsony történetét el lehet mondani egyszerűen, úgy is, hogy a történet örömteli véget ér, ám ebben az esetben a karácsony valami egészen távoli, képzeletbeli, naiv dologgá válik, és Krisztus nem azért érkezett e világ valóságába, hogy “a mindenki boldogan él, amíg meg nem hal” fantáziavilágába vezesse az embereket.” – figyelmeztette a hívőket az anglikán egyházi vezető.
