Takáts Tamás Blues Band, Karthago és East. Három zenekar, melyek kisebb-nagyobb kihagyásokkal évtizedek óta alappillérei a hazai könnyűzenének. A három banda között a kapocs az énekes, aki beszéljen akár zenéről, akár hitről, akár divatról vagy csak simán az életről, mindig leköti a figyelmünket. Ugyanúgy, mint amikor a színpadon áll. Takáts Tamásról Blues Bandje (korábbi Dirty Blues Bandje), idén lett 26 éves. A jeles évfordulót egy pörgős Budapesti koncerten együtt köszöntötték a rajongókkal.
LEIRER TÍMEA – 061.hu
Az ember nem a huszonötödiket szokta megünnepelni?
Ahogy bármikor bármihez, úgy ehhez is tudok ideológiát gyártani. E szerint egészen egyszerűen sokkal vagányabb megünnepelni egy huszonhatodik születésnapot, mint egy huszonötödiket. A negyed századot mindenki megünnepli, na de a huszonhatodikat? Senki! Csak mi, a Takáts Tamás Blues Band.
Tényleg ez volt az ok?
Szép magyarázat lenne, de valójában arról volt szó, hogy kicsit nehezen szedtük össze a dolgokat. Maga a lemez elkészült 2015-ben, de még meg kellett szervezni a lemezbemutató koncertet, amivel egy kicsit elhúztuk az időt. De megegyeztünk, hogy ez sem baj, akkor huszonhatodikat ünneplünk, az olyan „takátsos”.
Fotó: Horváth Péter Gyula
Régebben a Blues Band-del csak úgy felmentetek a színpadra és zenéltetek, ahogy éppen jött. Ma már ez nem így működik?
Ma már ennél többet vár el a közönség és mi szeretnénk is megadni nekik, amit szeretnének. A jó zene, az élő muzsika nélkülözhetetlen, de önmagában nem elég. Kell egy kis mozgás, egy kis fény, egy kis képi világ. Ezt mi összehoztuk most a születésnapi koncertre. Annak idején a Blues Bandet tényleg azért alakítottam, mert elegem lett a sok formaságból, a fellépő ruhákból, a felhajtásból és sértődött is voltam.
Mert a lemezkiadó felbontotta a szerződést az East zenekarral?
Az East zenekar számomra a Karthago egyik „szünetében alakult” egy nagyon míves zenekar. Minden egyes hang, ritmuselem, hangszín kicsiszolására a mai napig óriási gondot fordítunk. Egy nagyon míves, kidolgozott zenét játszó banda volt akkoriban is az East, amikor a kiadó úgy gondolta, hogy nem termel elég pénzt, ezért búcsút mondtunk egymásnak. Én ezen nagyon megsértődtem, teljesen kiakadtam, hogy a „világ legjobb zenekara” megszűnt, mert a kiadó szerint nem adtunk el elég lemezt. Ebből kilátástalannak vélt érzésből alakult a Blues Band, akkor még Dirty Blues Band. Megsértődtem a világra, hogy nem kell a míves zene és úgy gondoltam, hogy „akkor tessék, kaptok valami mocskos bluest”. 400 forintért vettem egy pergő dobot, olyat, amit annak idején az úttörők használtak az iskolai ünnepségeken. Kértem még egy lábdobot és volt egy szájharmonikám, először ennyi volt a zenei háttér. Egyik kezemmel a kis dobon ütöttem a páros ütemet, a lábammal nyomtam a páratlan, a másik kezemben pedig ott volt a szájharmonika.
Fotó: Horváth Péter Gyula
Nem igényel bonyolult színpadi beállást…
Kommandó zenekarnak hívtam magunkat, hiszen bármikor, bármilyen körülmények között bevethetőek voltunk, a koncerthez nem igazán kellett semmiféle plusz felszerelés. Sokáig őriztük ezt a fajta feelinget, bár nagyon hamar „sokan” lettünk, hiszen mindenkit felengedtünk a színpadra magunk mellé játszani. Egy-egy Eötvös klubos fellépésen már néha alig fértünk el, húszan, huszonöten is zenéltünk egyszerre. Mindenkit bevettünk a zenekarba, maxiumum akiről kiderült, hogy nem tud zenélni, azt megkértük, hogy legközelebb ne jöjjön. De pont ettől volt annyira „dirty” az egész. 2016-ra sem tagadtuk meg ezeket a hagyományokat, de azért az évfordulóra szerettünk volna egy kicsit többet nyújtani, úgyhogy lett kivetítőnk, hívtunk újra fúvósokat, megadtuk a módját az ünneplésnek.
Azért nyakkendőt most sem kötöttetek, ugye?
Nem, és fellépő ruhánk sincs. A Blues Band-ben sosem volt ilyesmi, ellentétben a Karthagóval, ahol „kötelező” volt a fellépő ruha, a bőrgatya, a póló és minden extravagáns cucc. Ezt mindig felvettem, rockernek öltözöm a koncertekre.
Lehet rockernek öltözni? Amúgy nem vagy az?
Azt szoktam mondani, hogy két énem van, az egyik az egyszerű, hétköznapi blues-os fazon, a másik pedig a kemény rocker. Mindegyik bennem él, mindegyik őszintén nyomul a színpadon és szépen megférnek egymás mellett. A Blues Bandben élvezem, hogy csak felmegyek a színpadra és zenélek, a Karthagóban pedig előveszem a kicsit extravagánsabb énem is.
Fotó: Horváth Péter Gyula
Ezt sosem esik nehezedre megtenni?
Ma már nem. Volt idő, amikor még fájt, a nyolcvanas évek közepén, a glam rock korszakában a nagyon extra cuccok számítottak menőnek a rockerek körében, ezeket nem szerettem. Szerintem ez az időszak – külsőségeiben – a rock történetének legocsmányabb időszaka volt, mindenki rém undorítóan nézett ki. Én is kaptam szűk gatyát és csináltattak nekem félvállas pólót is. Nagyon utáltam, próbáltam is megszabadulni tőle, de nem ment. Hiába dobtam a kukába és mondtam, hogy elveszett, rájöttek és utánam hozták.
Mondod, hogy két én lakozik benned. Ugyanolyan erős mind a kettő?
Már olyan sokan megkérdezték tőlem, hogy melyik zenekar az, ami igazán fontos, hogy el kellett gondolkodnom rajta. Rájöttem, hogy én így vagyok teljes, hogy van a Karthago, az East és a Blues Band is. Mindegyik mást jelent. A Karthago az a fajta férfias erő, amit csak a rock tud adni az embernek. Az Eastben inkább az intellektuális énekemet, a Blues Band-ben pedig a szabadságvágyamat élem ki. Amúgy részt veszek még egy csapatban, ez egy afféle hobbizenekar, egy Frank Zappa emlékzenekar. Itt néha többen vagyunk a színpadon, mint a közönség soraiban, gázsi nincs, mert nincs bevétel, de mindenki nagyon jól érzi magát. Zappa a zenészek zenésze, mindenki örömmel játssza az ő dalait.
Sokszor beszéltél már róla, hogy hívő ember vagy. Összefér ez a rock and rollal?
Amikor hívő kereszténnyé váltam meglett fejjel, sokan aggódtak, hogy „na, akkor most vége, már nem fog rendes dalokat meg koncerteket csinálni a Takács”. De erről szó sem volt. A rock and roll, a zene, a színpadi produkció ma is ugyanaz. Én változtam, engem változtatott meg a hit. De az eltelt évek bebizonyították, hogy mindez a javamra vált.
Megszelídültél?
Inkább mondjuk úgy, hogy észhez tértem. Megtanultam értékelni, amim van, és mérlegelni, hogy mit érdemes megtenni az életben és mit nem. Fel tudom mérni, hogy egy-egy dolog, legyen az egy félrelépés vagy egy üveg ital mit jelent a jövőre nézve és képes vagyok jól dönteni. Nagyon sok barátom így utólag már azt mondja, hogy ők hálásak, amiért keresztény lettem, mert így legalább még itt vagyok közöttük. Mára egyetlen szenvedélyem a zene. A rock and rollban van valami bosszantó. A kocka hatalom nem szereti a rock and rollt és ezt mi, zenészek nagyon szeretjük, nekünk nagyon tetszik. A rock and roll lázadás, líra és szabadság. Benne van minden, ami csak fontos a világban. A rock and roll él és én szeretem.
Vezető kép: Horváth Péter Gyula