Nyolc év után új dallal jelentkezett a Rolling Stones. A legendás brit zenekar Living In A Ghost Town című száma a koronavírus-járványhoz is kapcsolódik.

MTI

“Az úgy volt, hogy a Stones még a karantén előtt stúdióba vonult, aztán úgy gondoltuk, hogy az egyik dal, amin dolgoztunk, nagyon passzolna a mostani helyzethez. A Living In A Ghost Town végleges változata az otthonainkban készült el” – idézte a frontember Mick Jaggert a Universal Music Hungary által az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közlemény.

A dal munkálatait a zenekar Los Angelesben kezdte, Londonban folytatta, az utolsó simítások zajlottak a tagok otthonaiban. Keith Richards gitáros, dalszerző arról számolt be, hogy a Living In A Ghost Town nagyját egy új stúdióalbum részeként már több mint egy éve összerakták Los Angelesben, de a járvány miatt “Mickkel úgy gondoltuk, kellene belőle egy végleges verzió, ami most itt is van. Vigyázzatok magatokra!”

A dal mellé csütörtökön este már videoklip is felkerült a Rolling Stones YouTube-csatornájára. A Living In A Ghost Town megjelenésének jól megágyazott, hogy az 58 éves zenekar a múlt hétvégén feltűnt a One World: Together At Home című jótékonysági műsorban. Utóbbi, a Lady Gaga nevéhez fűződő esemény segítségével 128 millió dollár gyűlt össze, amit a koronavírus ellenszerének kutatására és fejlesztésére, valamint helyben és regionálisan tevékenykedő civil szervezetek működésére fordítanak.