Ma már elképzelhetetlen Kolozsvár Fadrusz János ikonikus Mátyás- szobra nélkül, amelyet az uralkodó szülővárosában éppen 120 évvel ezelőtt, 1902. október 12-én avattak fel. Kolozsvár polgárai 1882-ben döntöttek úgy, hogy a kincses város szülöttének, Hunyadi Mátyásnak köztéri szobor formájában állítanak méltó emléket a közelgő millenniumi ünnepségekre.  Kolozsvár város tanácsa 5000 forintot szavazott meg a szoboralap javára, a maradék összeget pedig közadakozásból szándékozott előteremteni, 1892 júliusára a szoboralap tőkéje már meghaladta a 120 000 koronát

LSZF- 061.HU

A terv a főtér reprezentatív igényű átalakításával párhuzamosan született meg, a szobor helye maga is a Szent Mihály-templom körüli elárusító bódék elbontásával szabadult föl. Külön érdekesség, hogy a magyar uralkodó a templommal maga is találkozott, sőt az uralkodása idején restaurálták is azt, miután az 1489-es tűzvész megrongálta.

A szobor megalkotására a Mátyás Szoborbizottság pályázatot írt ki, amelyre hét szobrászművész jelentkezett: Bezerédi Gyula, a pozsonyi származású Fadrusz János, Köllő Miklós, Róna József, Sovánka István, Tóth András és ifj. Vastagh György.

A pályázat a következő elvárásokat tartalmazta:

  • az emlékmű legyen lovas szobor,
  • Mátyás király testalkatára nézve a történeti hagyományt, arcát illetően a fennmaradt ábrázolásokat tekintetbe kell venni,
  • a felállítás helye a főtéri Szent Mihály-templom déli oldala,
  • az összköltség nem haladhatja meg a 100 000 forintot (azaz 200 000 koronát), később ezt az összeget módosították,
  • csak hazai művészek pályázhatnak.

A bizottság 1894. május 15-én egyhangúlag Fadrusznak ítélte az első négyezer koronás pályadíjat, „mint olyan alkotásnak, amely eszméjében eredeti és az eszme kivitelében összhangzatos és következetes, és nemcsak Kolozsvár büszkesége lesz, de a magyar művészettörténet fejlődésében is mozzanatos eseményt jelen”. A szoborcsoportot olyan rajongás övezte, hogy már akkor képeslap készült róla, amikor még csak makett formájában létezett. Az 1900-as párizsi világkiállításon pedig aranyéremmel díjazták.

A háromszög alakú szoborcsoport abban a pillanatban ábrázolja Mátyást, amikor a király egy vár bástyájáról végigtekint győztes seregén. A megnyert csatát az uralkodó büszke tartása és nézése, a keresztbe tett kard, valamint az oldalt álló hadvezérek győzelmi kiáltása hangsúlyozza. A szobor talapzata mellett állnak a fekete sereg vezérei: Magyar Balázs, Kinizsi Pál, Szapolyai István, Báthory István. 

Fadrusz azonban ekkor még a pozsonyi Mária Terézia-emlékművön dolgozott, ezért 1896-ban csak az alapkövet rakták le.

Fadrusz első nagy megbízását szülővárosától kapta. A pozsonyi koronázási domb helyére kellett egy monumentális emlékművet elkészíteni. A művész Mária Terézia magyar királynő alakját választotta, azt a pillanatot, amikor a pozsonyi országgyűlésen a magyar főnemesség védelmezőn állt Mária Terézia trónja mellé. A művész eme szobra átütő sikert hozott, és megalapozta hírnevét.

A kolozsvári munkálatok elkezdéséhez el kellett bontani a Szent Mihály-templom körüli piacot: a munkálatok összköltsége 260 ezer korona volt. A szobrot 1902. augusztus 13-án rakodták fel vasúti szállításra a lipótvárosi pályaudvaron. A 17 darabból álló, 18 815 kilogramm tömegű szállítmányhoz négy vasúti kocsira volt szükség.

Augusztus 15-én megérkezett Kolozsvárra, ahol a pályaudvarról lovakkal vontatták be a főtérre a vagonokat a megszüntetett helyi közúti vasút még létező sínjein. Szeptember elejére a szobrot takaró deszkakerítés mögött megtörtént a darabok összeállítása; ezt követően Fadrusz tovább dolgozott a részleteken.

A Mátyás-szobor gipszmodellje a párizsi világkiállításon 1900-ban. Alkotásával Fadrusz aranyérmet nyert.

A Mátyás emlékművet 1902. október 12-én délelőtt tíz órakor avatták fel Kolozsvár főterén. Az ünnepségeken az uralkodóházat képviselő József Ágost főherceg mellett a kor szinte valamennyi rangos személyisége megjelent. Tiszteletét tette Széll Kálmán miniszterelnök, báró Wlassics Gyula vallás- és közoktatásügyi miniszter, báró Fejérváry Géza honvédelmi miniszter, Darányi Ignác földművelésügyi miniszter és gróf Apponyi Albert házelnök. A legünnepeltebb vendégek közé két író tartozott, Jókai Mór és Benedek Elek. Egyes vélemények szerint a szoboravatásról azért hiányzott az uralkodó, mert a műemlék talapzatán a Habsburgok lobogója is a legyőzött seregek hadi jelvényei között látható. Az erdélyi románság képviselői nehezményezték, hogy kimaradtak a hivatalos meghívottak közül. 

A leleplezés közben a város összes templomában meghúzták a harangokat, a Fellegváron pedig 24 ágyúlövést adtak le. A város az alkalomra több száz oldalas díszes Mátyás-albumot adott ki, a színházban Mátyás emlékére ünnepi műsort adtak, melyet díszvacsora követett. Bartha József erdélyi képzőművész 2017-es véleménye szerint az emlékmű felállítása volt „Erdélyben az utolsó komoly szoborállítás”.

A szobor több javításon, és restauráláson átesett, például a második világháború idején, 1944. június 2-án a várost szövetséges bombatámadás érte, felmerült a szobor lebontásának és biztonságba helyezésének gondolata. A város erre a célra már korábban sziklabarlangot készíttetett elő a Donát út végén, de a tervet végül nem valósították meg. 2006-ban a román és magyar kormány összefogásával nagyjából 800 000 euró értékben felújították.  A restaurálás során a talapzatra, az 1902-ben rávésett eredeti „Mátyás király” felirat helyett a „Mathias Rex” felirat került; az uralkodói címert nem restaurálták. A restaurátorok fényképek alapján pótolták az eltűnt részleteket is, például Kinizsi Pál sisakján lévő tolldíszt és Báthory István sisakforgóját. A mészkőből készült talapzat hiányzó részeit az eredetivel megegyező, süttői díszmészkővel pótolták. A lovasszobor belsejébe egy négy kilogrammos rézből készült henger alakú időkapszulában levelek, versek, gyermekrajzok, gépelt papírlapok, újságok és Xantus Gábor filmrendező egyik filmtekercse is bekerült. A restaurált szoborcsoport felavatásának ünnepségét komoly csúszással, 2011. április 2-án tartották meg.

A Kolozsváron felállított emlékszobor az 1902. évi fölavatásától napjainkig (bár egyre csökkenő mértékben) a románok és magyarok közötti nemzeti–etnikai konfliktusok és rendzavarások szimbolikus tárgya maradt. Az emlékmű az ikonográfiájával, a királyi hatalom szimbólumaival és tekintélyes méreteivel Mátyás magyar király hódító alakját hangsúlyozza.

A szoborcsoport üzenetét a román és magyar társadalom különbözőképpen értelmezte. A románokat érzékenyen érintette a talapzatra dobott, Mátyás előtt hódoló moldvai zászló, de az sem szült jó vért, hogy az avatási ünnepségekre a románság vezetőit nem hívták meg. A trianoni békeszerződést követően Kolozsváron több emléktáblát és szobrot felszámoltak, hogy helyet teremtsenek a román nemzeti múlt emlékezetének. Ezzel összefüggésben megkezdődött a Fadrusz-művet övező szimbólumok újraértelmezése is, előbb Mátyás királyi címerét távolították el a talapzatáról. Többször is felmerült a szoborcsoport elpusztításának vagy elköltöztetésének a terve. 1919 tavaszán erdőfeleki román parasztok ökrökkel próbálták a lovat a talapzatáról lehúzni, majd szimbolikus üzenetét ellensúlyozandó 1921-ben vele szemben fölállították a capitoliumi farkas másolatát, a római városi elöljáróság ajándékát. 1940-ben a második bécsi döntést követően, a magyar bevonulás után visszaállították a szobor 1902-es állapotát; a capitoliumi farkast eltávolították. 

Gheorghe Funar polgármester 1992. november 30-án ünnepség keretében helyezte el ismét talapzatára, a Mathias rex felirat alá az 1932-es táblát a saját nemzetére támadó, de legyőzött Mátyás királyról szóló Iorga-idézetet. Domokos Géza az RMDSZ nevében Ion Iliescu elnöknek és Nicolae Văcăroiu(wd) miniszterelnöknek írt nyílt levelében tiltakozott a Mátyás király szobrára elhelyezett Iorga-idézet ellen.

2002-ben Markó Béla magyar költő a Mátyás-emlékművet már a nagy király előtti méltó tiszteletadásnak, Kolozsvár jelképének, Erdély nem hivatalos címerének nevezhette.[66] 2011. április 2-án a restaurált szobrocsoport avatási ünnepségén Tőkés László, az Európai Parlament képviselője is beszédet mondott, aki kijelentette, hogy „végre-valahára egyaránt, újból jó lesz románnak lenni Ștefan cel Mare országában, magyarnak lenni Mátyás hazájában – magyarnak, románnak és száz nyelven beszélő egyenrangú polgárnak lenni Európában”.