Alekszandar Popovszki rendezésében látható a Nemzeti Színház új Mester és Margarita előadása, amelyet szeptember elsején mutattak be. A sokrétű, látványában is nagyon izgalmas előadásban Wolandot Bordás Roland alakítja, akivel interjúnkban többek között arról beszélgettünk, nehéz volt-e a közös munka a macedón rendezővel, mennyiben volt kihívás megjeleníteni a Sátán figuráját, és hogy milyen pozitív hozadéka volt a nem megszokott módon zajló próbafolyamatnak.

MÉNES MÁRTA – 061.hu

Egy klasszikusról, a világirodalom egyik legjelentősebb alkotásáról van szó. Mikor találkoztál először ezzel a művel olvasmányélményként, és mikor láttad először színpadon?
Az egyetemen már belekóstolgattunk, de nem emlékszem, hogy nekiültünk volna elemezni. Volt nyilván egy előképem A Mester és Margaritáról, de annyira nem merültem el benne ezidáig. Előadást nem láttam belőle, de 2005-ben, amikor itt, a Nemzetiben Szász János rendezett belőle előadást, arról sokat hallottunk.

Akkor viszonylag tisztán indultál neki ennek a próbafolyamatnak.
Igen, de azért az itthoni és külföldi előadásoknak utánanéztünk, és ez mindenképp segített. A próbafolyamat nem a megszokott módon zajlott a Covid miatt, ezeknek a leállásoknak azonban volt pozitív hozadéka is. Az online próbák – amelyekben én annyira nem hittem – tisztességes elemzőpróbák, hosszú asztalnál ülések voltak, ennek eredményeképp egy nagy lexikális csomaggal tudtunk nekiállni a rendelkező próbáknak.

Ezt a Bulgakov-művet – tapasztalataim szerint – vagy nagyon imádják, vagy nagyon utálják. Szerinted miért ilyen megosztó?
Ez egy nagyon komplex mű, aminek ha a filozófiáját is meg akarjuk jeleníteni a színpadon, akkor az elég nehéz. Mondatok, szavak, tipikus orosz beszélő nevek, amelyeknek mind-mind utána kell nézni. Ezeket megfelelő definiálás nélkül nem tudjuk hova kötni. A jegyzékben is fel van sorolva több tízoldalnyi fogalom, amiket nekünk át kellett olvasnunk, meg kellett tanulnunk, hogy tudjuk, miről beszélünk. Közel hatszáz oldal, amelyen nagyon pontosan le van vezetve minden, és ha kihagyunk részeket, akkor ott megbicsaklik a dolog. Persze fontos, hogy lássuk, mi az az idő, ami értelmezhető és befogadható a színpadon, és ebből az előadásból rövid darabok még nemigen születtek. A miénk nem olyan hosszú, két óra harminc perc, de így is nagyon sok minden össze van fésülve benne.

Ebben a regényben vannak számunkra megfejthetetlen dolgok, szerintem ezt kimondhatjuk. Annyiféle kapcsolódási pont van benne, áthallások és annyiféle szemszögből lehet vizsgálódni, hogy tényleg bele tudunk gabalyodni.

Ebből következik az is, hogy ahány kritikus, annyi értelmezés. Milyen a Popovszki-féle értelmezés (Alekszandar Popovszki a darab rendezője – a szerk.)?
Lehozza a földre, kicsit magyarázhatóbbá teszi a művet a színész és a néző kapcsolata szempontjából. A Sátán figurája például – akit én játszom – nincs annyira elemelve, az előadásban nincs olyan sok patetikus elem. Nyilván vannak benne ilyen pillanatok is, de alapvetően nem ez a meghatározó, hanem az emberközeliség.

Hogy kell elképzelni a próbafolyamatot egy külföldi rendezővel? Ilyenkor nehezebb vagy másabb az instrukciók értelmezése?
Volt szerencsém többször dolgozni külföldi rendezőkkel, úgyhogy ez nem okozott problémát. Alekszandar Popovszkit egy nagyon modern embernek és modern gondolkodású rendezőnek tartom, ez látszani is fog az előadáson. Nyilván ez nem egy közvetlen kapcsolat ilyenkor, nem olyan, mintha magyar rendezővel dolgoznánk. Még ha nagyon értjük is egymást, akkor is van közöttünk egy tolmács és így nehéz érzéseket és értelmezéseket átadni elsőre, de meg lehet csinálni. Rendező lévén ő azért látja, mik azok a fals dolgok a színpadon, amik nem működnek, és hogy mikor hazudik a szem. A szöveg is egy kicsit modernizálva van, csak hogy egy példát mondjak: szerepel benne a pandémia szó. Ezzel is kicsit közelebb hozzuk a nézőhöz.

Egy sokrétű, látványában is nagyon izgalmas előadás született, de ami engem igazán megfogott, az a zene: a Boney M-től a Rolling Stones-ig, egészen széles zenei palettán mozog a darab. Szerinted min múlik a zene és a tartalom közötti harmónia? Egy világirodalmi klasszikus popzenével való felhabosítása azért elég vékony jég.
Amikor egy adott jelenet modern értelmezést kap, akkor a szöveghez modernebb jelmezt és szcenikát kapunk, de persze erre is sokféle megoldás létezik. Ebben az esetben a szöveg elbír aktuális zenéket, amelyek azért hangulatukban kell, hogy kapcsolódjanak az adott jelenethez. De nem volt műfajilag meghatározva, hogy csak ilyen vagy csak olyan zenék szerepeljenek. Ha a rendezőnek a Boney M és a Rolling Stones mellett Alfred Schnittke is eszébe jutott volna, akkor azt is simán betette volna az előadásba. Egyébként, ha Pilátus és Jesua, vagy Pilátus és Kajafás jelenetét nézzük, ott tényleg visszaugrunk kétezer évet zene és jelmez tekintetében is.

Mik voltak az alapvetések Woland megformálásakor, és mennyiben találkozott Popovszki elképzelése a karakterről a benned kialakult képpel?
Nekem alapvetően van egy hitem ezzel az egésszel kapcsolatban. Ezt a lényt, vagy erőt elképzeltem valahogy. Rengeteg ikonikus filmadaptáció is van a Sátán megformálásáról. Popovszki elmélete azon alapult, hogy a Sátánt úgy jelenítsük meg a színpadon, hogy bármilyen lehet. Azt szerette volna érzékeltetni, hogy ez az erő tényleg bárhol meg tud jelenni. Lehet egy kislány az utcán, lehet egy idős úriember is, vagy egy ötvenes férfi, amilyenre egyébként ezt a szerepet általában osztják.

Te viszont egy ifjú Woland vagy.
Igen, elég ritka, hogy ilyen fiatal színészre bízzák ezt a szerepet. Inkább olyanra szokták, akinek már nagyobb tapasztalata van, megvan a tekintélye, a kisugárzása, amivel el lehet fogadtatni azt, hogy ő az uralkodó a színpadon.

A rendező ebben az előadásban egy rebellisebb, hajlékonyabb figurát szeretett volna látni, és az volt az elképzelése, hogy színészileg meg tudjam mutatni a sokféle Sátán-arcot. Ettől persze féltem eleinte, mert nem mindegy, hogy vékony vagy vastag membránon mozgunk, félő, hogy karikatúra lesz belőle, szóval erre nagyon oda kellett figyelnem.

Ezekkel az amplitúdókkal nagyon nehéz játszani, és én nem is teljesen így képzeltem el a karaktert az elején, aztán persze rá tudtam csatlakozni a rendező gondolataira.

Premier előtt vagyunk. Hogy látod, készen van az előadás?
Ahogy már említettem, a pandémia miatt valóban jól át tudtuk rágni az anyagot. Amit a rendező kért, azt szerintem sikerült megjelenítenünk. Ennek ellenére nem beszélhetünk arról, hogy már most készen van az előadás, mert mindig találunk benne olyan elemeket, amiket módosítani kell. Még most, az utolsó pillanatban is voltak változtatások a végével kapcsolatban. De a premieren le tud menni tisztességesen, ilyen szempontból biztonságos lábakon áll.

Fotó: Horváth Péter Gyula