Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  •  
  •  

Ha a nyárnak vége is szakadt, a programok nem érnek véget a Balaton mentén. Aki kultúrára is szomjazik a sör vagy az üdítő mellett, azoknak bátran ajánlhatjuk Balatonszárszón a friss és interaktív József Attila-kiállítást.

UNGER ZSOLT GÉZA- 061.hu

A most már emlékházként és múzeumként funkcionáló egykori panzió épületéből indult utolsó, végzetes útjára 1937. december 3-án. Öngyilkosság vagy baleset? A vita tán örökké fenn fog állni, lényeg az, hogy a sors és a tehervonat nem kegyelmezett. A villaház kultikus hellyé vált az idők során és most egy méltó emlékkiállítással várja a látogatókat, melynek megrendezéséért a Petőfi Irodalmi Múzeumnak mondhatunk köszönetet. Megjegyzem, hogy a hely kiegészül egy gyermekfoglalkoztatóval és egy szárnyépületben kialakított mini közösségi térrel is, mely az átgondoltságról és az odafigyelésről tanúskodik.

Csak üdvözölni tudjuk, hogy a jelen kiállítás rendezési koncepciója nem elégszik meg már pár poros vitrinbe kitett személyes tárggyal és némi kinagyított idézettel. Ha meg kell konkrétan fogalmaznunk, mi a kiállítás átütő ereje, akkor a kulcsszavak ez esetben a frissesség és az interaktivitás lettek.  A plakátméretű fényképek a szociofotók erősségével hatnak ránk, a dizájnosan elhelyezett idézetek elgondolkodtatnak, a személyes tárgyak, élükön a tragédia napján viselt inggel a magánembert hozzák közelségbe.

Az ifjabbak számára puzzle-szerű játékkal rukkoltak elő a szervezők, az életút stációit pedig mindenki végigkövetheti a közös légtér miatt egy teremnek ható, komplexül berendezett kiállítótérben. És a lényeg: a komplett versek, amelyeket fülhallgatókon elmélyülve lehet meghallgatni. Latinovits Zoltán mond többet is, nekem speciel kedvencem, de mások sem maradtak ki a hangzóanyag továbbörökítéséből, Márkus László, Várkonyi Zoltán, Ascher Oszkár, Mádi-Szabó Gábor és Bálint András, valamint Tímár József értő tolmácsolásában is tucatnyi remeket hallgathatunk meg. Apropó: ha meghallgatjuk a színészkirály szavalatait, általa nemcsak József Attilának állítunk emléket, hanem sorstársának, Latinovitsnak is. Végzete hasonlatosan rímel, csak az ő múzeuma innen egy kőhajításnyira, Szemesen van.

Ismerős-ismeretlen momentumok: a sanyarú gyerekkor (nyomor, nevelőszülők), a hullámvasút-szerű karrier (értettség-meg nem értettség), szeretett családtagok (még eltűnt apjával is megértő egy verse alapján), no és a nők: társak és szerelmek, múzsák és analitikusok. Portréktól kezdve a Rorschach-teszten át (korabeli és a jelen szakembereinek kiértékelésével) a megannyi szerelmes versig körvonalazódnak József Attilát körülvevő nőalakok, akik mind érte-mellette voltak, napjait bearanyozták, de mégis megmenteni őt csak ideig-óráig tudták. Mindezeket megkapjuk a rendezők jóvoltából, egyszerre talán özönvízként, de hazatérve érdemes szintetizálni a dolgokat, értelmezni a látottakat- érzékelteket és egy csendes zugban lévő fotelben újraolvasni az alkotó ökörérvényű költeményeit.

S végül mi mással is zárhatnánk az elmélkedést, mint József Attila saját szavaival. A helyről írt versének első szakaszával, s hogy rímeljen a jelen időszakra, éppenséggel a nyárutót idézik meg talán kevésbé ismert sorai:

BALATONSZÁRSZÓ
 
1
 
Zúg már az ősz, gyűlik és kavarog,
fehér habokba szaggatja a zöldet.
Fogócskáznak az apró viharok,
az ablakban a legyek megdögölnek.
 
Nyafog a táj, de néha némaság
jut az eszébe s új derűt lel abban.
Tollászkodnak a sárga lombu fák,
féllábon állván a hunyorgó napban.
 
Kell már ahhoz a testhez is az ágy,
mely úgy elkapott, mint a vizek sodra.
Becsomagoljuk a vászonruhát
s beöltözünk szövetbe, komolykodva.


Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  •  
  •