Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  • 149
  •  
    149
    Shares

“A pályakezdésem utáni tíz év nagyon szerencsésen alakult a színházban, rengeteg jó és nagy szerepet játszhattam, kiváló színészekkel és rendezőkkel dolgozhattam együtt, és ez valószínűleg annyira kielégítette a színházi énemet, hogy most azt érzem, a filmben kell hasonlókat elérni” – fogalmaz Trokán Nóra, akivel az Így vagy tökéletes című dramedy sajtóvetítése után beszélgettünk. A Junior Prima-díjas színésznőtől megkérdeztük mennyire állnak közel hozzá a könnyedebb filmes műfajok, és azt is elárulta, hogy a Vaják című amerikai sorozatszerepe után milyen új nemzetközi filmes munkára készül.

MÉNES MÁRTA – 061.hu

A veszprémi bemutatón már láttad a filmet. A könyv elolvasása és a forgatás után biztosan volt egy elképzelésed arról, milyen lesz a végeredmény. Olyan lett, amilyenre számítottál?
Nyilvánvalóan más, amikor a forgatási napok alapján elképzelsz valamit, hiszen nem látod az egészet, és csak a saját jeleneteidre koncentrálsz. Ez egy nagyon jó hangulatú forgatás volt, de sokkal viccesebb és jobb lett, mint amire számítottam. Remélem ez a nézőknek is átjön, és a film hamar megtalálja a közönségét. Nagyon vicces lett, de közben sok fontos és komoly üzenete van.

Varsics Péter rendező szerint ez a film nem csak felszínes kikapcsolódást nyújt, hanem megvan a mélysége. És van benne egy jó adag irónia is, ami sok vígjátékból hiányzik.
Igen, ebben egyetértek. Szerintem is nagyon jó fajta humora van. Egy jó vígjátéknak ez is a titka valahol, ettől lesz egy picit bonyolultabb, rétegzettebb, és nem csak egy “gatyaletolós” vígjáték.

Neked mi jelentette a mélységet ebben a filmben?
A szerelmi háromszög: az, hogy Csilla, a karakterem, hogyan tud elszámolni a lelkével, azután, hogy ezt tette a legjobb barátnőjével. Nincsen rá túl sok lehetősége a filmben, pici, de annál fontosabb – a karakter és az én szempontomból is – pillanatok vannak erre. Nagyon szeretem a jelenetünket a margitszigeti futópályán, ami egyben izgalmas és jó színészi feladat volt.

Nem feltétlenül szimpatikus a karaktered. Mik voltak a fogódzók Csilla megformálásakor?
Az vesse Csillára az első követ, aki egy ilyen szituációban a lehető legőszintébben tud az első perctől kezdve eljárni. Neki ez nem sikerült. Szerintem az a fontos, hogy az ember hogyan próbál ebből kikeveredni. Az őszinteség és az egyenesség az, ami követendő, ha egy ilyen helyzet föláll. Csilla nem ezt választja. De közben valahol mégiscsak ott van benne, hogy ő már véget akar vetni ennek a kapcsoltnak Szabival (Lengyel Tamás – a szerk.)ki akar lépni ebből. Szóval nem egyértelműen gonosz, számító karakter, hanem egyszerűen belekerült egy nagyon nehéz szituációba. Emberként és barátnőként elbukik, de nem ő az egyetlen a történelemben, akivel ez megtörtént. Ő is csak egy esendő ember.

A könnyedebb filmes műfajok mennyire állnak közel hozzád? Amikor elmész egy castingra mennyire szempont az, hogy milyen műfajú filmről van szó?
Magyarországon annyira kevés film készül – hál’istennek azért már több, mint tíz évvel ezelőtt – ahhoz képest, hogy mennyi színész van, hogy az ember nincs abban a helyzetben, hogy válogasson. Én egyébként szeretek vígjátékokban, dramedykben játszani – A Tanár című sorozatot három éven keresztül forgattam, ami ugyanígy egy dramedy típusú sorozat. Persze, megvan ennek a műfajnak is a nehézsége. Viccesnek lenni szerintem nehezebb, mint helyt állni mondjuk, egy drámai szerepben.

Fontos, hogy jó ütemben jöjjenek a poénok, az Így vagy tökéletesben például az a jó, hogy nem csak a nagyon kitalált poénok működnek, hanem sok, nem feltétlenül “röhögésre” szánt jelenet is megmosolyogtat.
És ez nagyon nagy százalékban függ a könyvtől is. Mert utólag nehéz viccessé tenni egy nem feltétlenül vicces szöveget.

Szerintem ez egy nagyon személyes forgatókönyv, nekünk csak rá kellett állnunk a sínre, amire Péter irányított rá minket, és ez tökéletesen sikerült is neki, még úgy is, hogy ez az első nagyjátékfilmje.

Nemrég volt szerencséd egy nemzetközi produkcióban részt venni, a Netflixen látható, The Witcher, magyarul Vaják című új, misztikus sorozatban kaptál szerepet. Így, hogy már van rálátásod arra, hogyan működik a film tőlünk nyugatabbra, mi a tapasztalatod: nagyon nagy a szakadék a kinti és az itthoni munka között?
A szakmai része nem feltétlenül más. De mások a léptékek: ott mindenre van egy ember, vagy inkább három, és az egésznek nagyobb a tétje. Az viszont, hogy egy színész és egy rendező hogyan dolgozik egy jeleneten, szerintem mindenhol és minden nyelven ugyanaz. A színészek nagyon-nagyon profik, hiszen óriási a verseny, és ha valakinek végre adódik egy lehetősége, hogy megmutathassa magát, onnantól rajta nem múlhat semmi. Nincs olyan, hogy nem tudja a szöveget, vagy elkésik. Mindenhol minden helyzetben maximálisan teljesítenek. Egyébként ezt tapasztalom a magyar színészeknél is, tehát ez nem feltétlenül akkora különbség, csak kint azt látom, hogy náluk ez egyszerűen létkérdés. Mert ha hibáznak, akkor holnap azt mondják, hogy köszönjük, ennyi volt.

Van most hasonlóan nagy kaliberű nemzetközi filmes munkád?
Igen, egy amerikai akció-vígjátékban kaptam egy elég fontos szerepet, ez az első igazán nagy munkám a nemzetközi szakmai életemben. És itt már angolul kell beszélnem – a The Witcherben egy kitalált nyelven beszéltem – amerikai akcentussal, verekednem és lehet, hogy lovagolnom is kell majd benne.

Ez utóbbi nem jelent kihívást, kislány korod óta lovagolsz.
A rendező most tudta meg, hogy van egy ilyen szkillem is, úgyhogy azt mondta, igyekszik úgy alakítani, hogy lovagolhassak is. Egyébként is egy western világú filmről van szó, tehát abszolút beleférnek ilyen jelenetek.

Most egyértelműen a film felé billen a mérleg. Van, amikor úgy érzed, hogy ezeket az arányokat rendbe kell tenni színház és film között, vagy csak mész az árral?
Ez nem volt annyira tudatos az elején. Most viszont már annak kell lennem, hiszen ha jön egy színházi felkérés, és tudom, hogy van függőben három vagy négy casting, amire még nem tudom a választ, és ha összejön, a kettő üti egymást, akkor egyszerűen az egyiket be kell áldozni.

A szakmai életem ezen szakaszában nem kérdés, hogy a filmet választom. A pályakezdésem utáni tíz év nagyon szerencsésen alakult a színházban, rengeteg jó és nagy szerepet játszhattam, kiváló színészekkel és rendezőkkel dolgozhattam együtt, és ez valószínűleg annyira kielégítette a színházi énemet, hogy most azt érzem, a filmben kell hasonlókat elérni.

A szabadúszóság is hozzátett ahhoz, hogy könnyebben, rugalmasabban mozoghass?
Igen, hiszen nincs kötöttség, én tudok dönteni, hogy mit vállalok el, és mit nem. Ha le vagyok szerződve egy színházhoz, akkor vagy kiadnak vagy nem, az úgy nehezebb lenne. Nekem nagyon bejött ez az életmód, ez a szakmai ritmus, mert amúgy is van bennem egy nagy adag szabadságvágy, hogyha valamit szeretnék, akkor arra legyen terem és lehetőségem megvalósítani.

Milyen terveid, munkáid lesznek a következő hónapokban?
Van egy zenés-filmes színdarab, a Múviláv, amit Klem Viktor volt színművészetis osztálytársammal adunk elő ketten. Balatonszemesen a Kultkikötőben már bemutattuk, de a hivatalos premier szeptember 21-én lesz a Budapest Jazz Clubban. Népszerű film momentumok és emblematikus filmzenék hangzanak el benne, ebben egy szuper zenekar, a Swing à la Django van segítségünkre.

Vezető kép: Emmer László


Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  • 149
  •  
    149
    Shares