Napokban jelent meg Simonovics Ildikó Rotschild Klára életéről szóló A vörös divatdiktátor című könyve, és ezzel párhuzamosan megnyílt a Magyar Nemzeti Múzeumban az egykori Clara szalon ruhákból nyílt tárlat. Simonovics Ildikó divattörténésszel beszélgettünk.

PZL – 061.hu

Lehet, hogy hatásos A vörös divatdiktátor cím, de némiképp erős. Kétségtelen, hogy Rotschild Klára kiszolgálta a Kádár-kor prominenseit, de ugyanúgy fontos szerepe volt a Horthy-korszak reprezentációjában is.
Kicsit erős a cím, de kétségtelen, hogy figyelemfelkeltő.  Nem volt vörös, hiszen soha nem is volt párttag, semmilyen ideológiai elköteleződése nem volt az új rezsimhez, egyszerűen csak ruhákat készített, pont úgy, ahogy az 1945 előtti elitnek is. A kiadót kértem, hogy rakjuk idézőjelbe, de azt mondták, hogy címben ez nem mutatna jól. 1956 után remek médiumnak bizonyult, vele könnyebben tudták felmutatni a rendszer barátságos arcát, azt, hogy a magyar szocializmus olyan élhető világ, ahol egy Rotschild diktálhatja a divatot.

Nem gondolkodtak azon, hogy a könyvet inkább album formátumban adják ki?
Műfaji sokszínűségben gondolkodom. Készült már dokumentumfilm is Rotschild Kláráról, amiben szakértettem, most itt a kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban, és megjelent az életrajzi könyv is, és hamarosan elkészül a kiállításhoz kapcsolódó “színes-szagos” katalógus is, amelyben az összegyűjtött ruhák, fotók segítségével mutatjuk be Klára asszony életművét. Előre dolgoztam, mert a 104 ruhafotó már rendelkezésre áll, képanyagunk és a szövegek (angol nyelven is)  már készen vannak, csak a tördelés van hátra. Jövő év elején mindenképpen megjelenik.

Tudunk-e arról valamit, hogy a konzervatív ízlésű Rotschild Klára mit gondolt a miniszoknyáról, a trapéz nadrágról, a hippi divatról…
Kritikával viszonyult ezekhez. A saját klientúrájának dolgozott, amikor a párizsi divatházakba látogatott, pontosan tudta, hogy melyik ruhát, vagy annak az adaptációját kinek fogja eladni. Jó memóriája volt, pontosan látta, hogy  a kb. 2000 vevője közül melyiknek állna jól egy-egy új kosztüm. A szocialista időszakban az haute couture kreációit- amit főleg negyven pluszos hölgyeknek tervezett –  a időtlen, visszafogott és elegáns ízlés jellemezte. Arról nem beszélve, hogy a hatvanas években ő már hatvan éves elmúlt. Ennek ellenére vannak fiatalos ruhái… Rátonyi Hajninak tervezett merész fellépő ruhát, vagy Mary Zsuzsinak az 1968-as táncdalfesztiválra álmodott meg egy látványos minit.

Fotó: Horváth Péter Gyula

Vannak-e információk arról, hogy a különleges státuszáért a kommunista szolgálatok kértek valamit tőle…
Az biztos, hogy valami dealt kötött még 1952-ben a belkereskedelmi miniszterrel, egy  haute couture szalonról, amely majd az új elitet öltözteti…. Hogy miért lett ő a „vörös divatdiktáror”? Egyrészt, mert már a harmincas évek második felétől ő volt az egyik legsikeresebb szalontulajdonos. Másrészt az új elit asszonyainak is kellett a szép ruha. Nemcsak az haute couture szalonok, hanem a konfekció iparunk reprezentatív bemutatói is arra szolgáltak, hogy a Nyugatnak meg tudjuk mutatni, hogy a szocialista divatipar versenyképes. Rotschild szalonja tehát egyfajta kirakat volt, ráadásul a nevének volt egyfajta mágiája, többletjelentése. És annak ellenére, hogy nem volt tanult nő, és nem is beszélt nyelveket, mégis nagyon jól tudott tárgyalni. Ha kellett kemény volt, ha kellett kimondottan kedves. A sikerének a másik titka az lehetett, hogy olcsóbb volt, mint a versenytársai. A párizsi divatházak árainak ötödéért már meg lehetett venni világszínvonalú kosztümöket, ezért látogatták rendszeresen a nemzetközi delegációk női tagjai a szalonját. Az 1956-os forradalom tízéves évfordulóján sok cikk jelent meg Magyarország konszolidációjáról, kétarcúságáról, arról, hogy a szocialista berendezkedése ellenére mégis élhető az ország. Megalkották a gulyáskommunizmus imázsát, aminek része volt az Aranycsapat, a kecskeméti barackpálinka, a Hortobágy és Rotschild Klára is. A Kádár-rendszer kiemelt a két világháború közötti korszakból egy-egy sztárt, pl. Honthy Hannát, Venesz Józsefet… És pont az volt a lényeg, hogy osztályidegenek legyenek, mert ezzel is azt bizonyították, hogy itt mindenki együtt építi a szocializmust. Éppen ezért nem kellett Rotschild Klárának jelentenie. Valahol egy német újságíró azt írta, hogy fenn volt Klára asszony lakásán, és amikor levert egy vázát, kiesett belőle egy poloska… Ez vagy igaz, vagy nem, de az biztos, hogy hogy nemcsak a szalonjában, de a lakásán is megfordult a hazai politikai, gazdasági és művész elit, az idegenbe szakadt magyarok, a nemzetközi delegációk tagjai, francia divatszakemberek, külföldi újságírók… A partikon és a szalonban megforduló vendégek, a manökenek és a zenészek, valamint az alkalmazottak között is voltak ügynökök, nem kellett még Klára asszonyt is beszervezni.

Fotó: Horváth Péter Gyula

Ugorjunk vissza a harmincas évek közepére! Mivel tudott ő hirtelen akkorát ugrani, hogy egyből a divatvilág trónkövetelőjének titulálják?
Mi volt a sikerének receptje? Először is volt egy komoly szakmai tudása, tapasztalata, hiszen a szülei is szalont vittek, egy ideig közösen, aztán külön, mert elváltak. Klára édesapja szalonjának lett a direktrisze, tehát ő fogadta a vendégeket, ő segített a megfelelő modell kiválasztásában. Nemcsak a szakmai fogásokat sajátította el már egészen fiatalon, hanem azt is, hogyan kell bánni a kliensekkel. 1930-ban, amikor 27 éves volt, egy Somogyi Pál Károly nevű aranyifjú megverte. Fizikai és lelki sérüléseket is szenvedett, aminek következtében  öngyilkosságot követett el, és hosszú ideig ideggyógyászati gyógykezelés alatt állt. Később kártérítési pert indított, amit meg is nyert. Ezután lett országosan ismert a neve, ráadásul akkora összeget ítélt meg neki a bíróság, amiből el tudta indítani saját szalonját. Guthy Böskét, a Színházi Élet Divat mellékletének szerkesztőjét is maga mellé tudta állítani. Ő volt az ország legbefolyásosabb divatszakértője, aki bejáratos volt a párizsi szalonokba is. Ha most azt kérdezi, hogy kapott-e olcsóbban ruhát a Clara Szalonban, akkor erre nem tudok válaszolni, de valószínűleg kaphatott kedvezményt. Klára a takarítótól a varrónőkön, szabászokon át a direktriszekig mindenkinek tett gesztusokat.

Fotó: Horváth Péter Gyula

A filmes megbízásokra úgymond rádolgozott? Közismert, hogy egy nap alatt megvarrta a Szent Péter esernyője című film számos ruháját.
Más filmekhez nem volt köze, mert arról tudnánk. A Szent Péter esernyője forgatását is Guthy Böske kürtölte világgá. A forgatás előtti este érkezett meg Gyervay Marica Amerikából és egy éjszaka alatt készítették el az öt toalettjét, ami tényleg szenzációs munka volt, híre ment annak is, hogy éjszakára kinyittatott néhány textil üzletet… De a köztes szezonokban is mindig előrukkolt valamivel. Volt például Weinckheim grófnak egy jótékonysági garden partyja, ahol a Törley-sátorban felszolgáló kilenc prominens önkéntes hölgyet ő öltöztette fel, amivel címlapra került. Az önmenedzsmentben is zseniális volt.

A Kádár-érában nem volt gond az, hogy az ifjú Horthy arájának, Edelsheim Gyulai Ilona grófnőnek tervezett menyasszonyi ruhát?
A nyugati újságcikkekben sem kapott szerepet a Horthy családdal való kapcsolata, viszont Faruk egyiptomi királyhoz fűződő kapcsolatát úgymond kibeszélhette. A kommunista rendszer 1952-látványosan megbocsátott neki, túl is léptek ezen, többé nem került szóba a múlt.

Fotó: Horváth Péter Gyula

Miért nem hagyta el 1948-ig az országot? Sejthette, hogy a kiépülő kommunista rezsimben a divat sokadlagos tényező lesz…
A személyiségének valódi karakterét csak közvetett információk alapján tudnánk megrajzolni. Az oral history visszaemlékezéseket is kritikával kell kezelni, hiszen az elbeszélők ennyi év távlatából már sokat színezhettek a történeteken. Írásos anyagokat, naplókat, személyes feljegyzéseket nem találunk, ami a személyiségét árnyalná. Nem tudjuk, hogy miért nem hagyta el az országot mondjuk 1945 után. Bár 1944. december 24-én meghal a férje, a család többi tagja túlélte a holokausztot. Gyereke nem született, tehát a testvérei és azok gyerekei jelentették számára a családot.

Fotó: Horváth Péter Gyula

Ugyanúgy kellett beszélnie Edelsheim Gyulai Lipótnéval, ahogy Tito feleségével, Jovánkával? Az új rendszer megszólításait, etikettjét gyorsan megtanulta, vagy ezen a szinten semmi nem változott?
Egy osztrák tévé interjúból kiderül, hogy milyen volt a hanghordozása. Ez a beszélgetés az egyetlen dokumentum, amin hallani a hangját. Hat osztályt végzett, nem volt különösebben művelt, viszont a magabiztosság még a TV felvételen is átüt. A két világháború között a pesti szabók iparosoknak számítottak, nem alkotó, tervező művészeknek. A feladatuk az volt, hogy a vevőkörüket kiszolgálják a párizsi modellekkel. A pesti divatszabók a társadalmi hierarchia iparosokat és kereskedőket megillető szintjén álltak, annak ellenére, hogy ők öltöztették az elitet. A párizsi tervezők ekkor már  autonóm, nagy művészek voltak, akik a gazdasági és kulturális elit köreiben mozogtak. Itthon Klára asszony számára a nagy fordulat az ötvenes évek végétől számítható, hiszen a tetőteraszos fogadásai már a mindenkori elitnek szóltak. A régi tervezők közül egyedül neki sikerült felkapaszkodnia társadalmi szinten is a csúcsra. Az elit klub tagja lett, amit egyetlen szabóiparos sem mondhatott el magáról, sem a két háború közötti időszakból, sem később.

Fotó: Horváth Péter Gyula

A lakásában tartott partikon a legjobb éttermekből hozatott hidegtálakat, a legjobb whiskyket és konyakokat tartotta otthon… Nem szóltak neki, hogy állítsa le ezt, mert nem egy római filmstúdióban vagyunk…
Kik szólták volna meg? Azok, akik itták a drága whiskyket és konyakokat? A képmutató pártelit luxus körülmények között élt, a vadászatok is ugyanolyan nívón álltak, mint a két háború között.

Mit gondol, valóban öngyilkos lett a rosszul sikerült fogimplantációja miatt? Ez talán nem elégséges indok arra, hogy valaki véget vessen az életének.
Ne keverjük össze a mai és a 45 évvel ezelőtti implantációkat! Beszéltem azzal szájsebésszel, aki ápolta a János Kórházban. Ma már sarlatánságnak minősítené a szájsebész szakma azt az eljárást, amivel a hetvenes évek közepén a felsőfogsor implantációt végezték. Akkoriban kevesen vállalták ezeket a bizonytalan kimenetelű műtéteket. A Rotschild Klárához közelállók mind egyértelműen állítják: rengeteget szenvedett a felső fogsora miatt. Szájzuhanyokra és mindenféle kezelésekre járt a Rudasba  és a Gellértbe. A kegyelemdöfést az jelentette, hogy lökődött kifelé az implantátum, ami gennyesedéssel, kellemetlen szájszaggal járt. Egy olyan nőnek, aki naponta járt fodrászhoz fésültetni, rendszeresen hamvasította a haját, és mindenhová Chanel kosztümökben járt, francia parfümöket használt, nem fért bele, a tökéletlen megjelenés. Végtelenül hiú volt, hiába volt korábban kivehető protézise, gyűlölte azt. Rotschild Klárának nem 1976-ban volt az első öngyilkossága. 1930-ban gyógyszerekkel próbálkozott, idős korában biztosabb módszert választott: kiugrott az ablakon.

Fotó: Horváth Péter Gyula

Mennyire volt innovatív tervező?
A két világháború között a szabóknak alapvetően a klienseik kiszolgálása volt a céljuk, ők pedig eredeti párizsi modellekre vágytak. Ezért kiutaztak Párizsba megnézték a vezető nagyházak bemutatóit, vásároltak snitteket eredeti anyagokkal, kellékekkel, amelyekből megvarrták az adott modell tökéletes kópiáját. Ezenkívül ezekből a modellekből és a francia divatházaknál látottakból készítettek adaptációkat, valamint voltak saját tervezésű kreációik is. E háromféle típusból állt össze a kb. száz darabból álló kollekció. Ha abból indulunk ki, hogy egy szalon maximum néhány eredeti modell megvásárlására kapott valutát, a divatbemutatókon felvonuló ruhák zöme adaptáció és a Párizsban látottakból inspirálódó saját tervezés volt.

Vezető kép: Horváth Péter Gyula