Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  •  
  •  

Idén újra szerdától szerdáig tart a Sziget, azonban ugyanúgy Mínusz egy és Nulladik nappal felvezetve az öt teljes fesztiválnapot, mint az előző pár évben.  Bár tavaly csúcsra járatták a hangulatot, idén a szervezők megpróbálják még magasabbra tenni a lécet. A nagy érdeklődésre számító eseményen még nagyobb hangsúlyt helyeznek a környezettudatosságra, a higiéniára, a látványra és a szolgáltatások minőségére. Magyarország első számú turisztikai attrakcióján megerősített intézkedésekkel készülnek, hogy garantálhassák a világ minden tájáról idesereglő látogatók biztonságát.  Kezdés augusztus 10-én. A Sziget vadonat friss himnusza, a Be with you – Toldi Miklós és Odett szerzeménye.

061.hu

Az elmúlt Szigeten tehát 441 ezer látogató gyűlt össze az egy hét alatt, s egyértelműen minden idők legjobb fesztiválját élvezhettük – ez volt a közönség, a zenészek, a szakma és a sajtó visszajelzése, s megkoronázása pedig, hogy a European Festival Awards idei díjátadóján – ahol már kétszer a legjobb nagyfesztivál díjat is elhozta a Sziget – idén a “Legjobb zenei felhozatal” elismerését is megkapta kedvenc fesztiválunk. “Ilyen előzmények után nem könnyű még jobb fesztivált szervezni, de mi megpróbáljuk” – mondta Gerendai Károly.

A főszervező elmondta, hogy az előzetes visszajelzések szerint akkora az érdeklődés a Sziget iránt, hogy teltházra készülnek. “Az ötnapos bérletek már hetekkel ezelőtt elfogytak, a hétnapos belépőknek pedig már majdnem a háromnegyede gazdára talált és még két hét van a május 5-ei jegyárfordulóig, amikor számítunk még egy nagyobb “rohamra” – adott gyors összegzést Gerendai. “Fontos megemlíteni, hogy már a fellépők bejelentése előtt nagyon jól fogytak a jegyek, tehát egyre inkább sikerül elérnünk azt, amit csak a legjelentősebb és legsikeresebb fesztiváloknál lehet tapasztalni a világban, hogy – bár természetesen fontos a zenei felhozatal – elsősorban a feeling, a csak ezeken a rendezvényeken átélhető különleges hangulat számít, vagyis a látogatók jelentős része már a Szigetre akar jönni, és nem bizonyos koncertekre.” – mondja a Sziget-főnök. Az “egyedi feeling” már a kezdetektől fogva a Sziget védjegye volt, benne változatos zenei felhozatallal, zenén túli programkavalkáddal, minőségi szolgáltatásokkal és egyedi látványvilággal, mostanra azonban ez a siker legfőbb garanciája is a hihetetlen mennyiségű fesztivált kínáló világpiacon.

A látványvilággal kapcsolatban Gerendai elmondta, hogy az Art Of Freedom pályázatára idén kétszáznál is több pályamunka érkezett a világ minden pontjáról dizájnerektől, képzőművészektől, fényszobrászoktól vagy éppen lelkes „amatőröktől”, hogy legvadabb elképzeléseik a fesztivál idejére testet öltsenek. Hatalmas űrkomp, világító PET palack sárkány, óriás szobrok, különleges világítások, – idén is majd’ száz köztéri installációval találkozhatunk a Fesztiválköztársaság különböző szegleteiben, hiszen a Sziget a „vizuális összevisszaságtól”, az apró rejtett vagy éppen monumentális szépségektől válik a mi szigetünké, ahol egy-egy koncert között szürreális tájakra tévedhetünk, mesebeli felhőkön pihenhetünk, míg nappal némely művészeti alkotásnak mi is részesei lehetünk. 

A fesztivál sajtótájékoztatóján megtudtuk azt is, hogy lényegesen többet fordít idén a Sziget a környezettudatos fesztiválozásra és a szemléletformáló kommunikációra. A szervezők a kezdetektől fontosnak tartják a fenntartható fesztiválozást, idén hangsúlyosabb akciókkal és kommunikációval segítik a látogatók körében is népszerűsíteni a környezettudatosságot. Az újrahasznosítástól, a tudatos vásárlásig, a szelektív gyűjtéstől, a zöldenergia felhasználásig számos fontos területen tudnak jó példákkal segíteni és aktív közreműködésre serkenteni egy ilyen rendezvény keretein belül.

De ezentúl idén már kitiltják a kereskedők kelléktárából a műanyag zacskókat, komposztálható és újrahasznosított eszközöket vezetnek be a büfék jelentős részében, a szemétgyűjtő edényzet mellett nagyszámú csikkgyűjtőt helyeznek el szerte a rendezvényen. Az újrahasznosítás gondolatához és a Szabadság Szigetének humanitárius szellemiségéhez kapcsolódik a szervezők tavaly indított kampánya, melynek sikere és a probléma megoldatlansága miatt idén ismét úgy döntöttek, kérik a fesztiválozókat, hogy az általuk már nem használt kempingeszközöket, sátrakat, takarókat, matracokat gyűjtsék össze azoknak az Európába igyekvő menekülteknek, akik olykor kénytelenek a szabad ég alatt meghúzódni.

Minden fesztivál egyik Achilles sarka a higiénia. Ezért bár a Szigeten eddig is jobbnak számított a helyzet a konkurenseknél, most még tovább fejlesztik a WC és zuhany blokkokat, és a takarítók számát is növelik. Nem csupán arra törekednek, hogy a nagyobb érdeklődést követve több legyen mindenből, de a belbecs és a külcsín, azaz a komfortfokozat növelése és az esztétikus látvány is fontos kritérium az idei fejlesztésekkel kapcsolatban. 

A Sziget vendéglátásának változatossága ma már nem kérdés, kínálata egyedülálló nemzetközi mércével mérve is, s híre van annak, hogy a minőségi vendéglátásra egyre nagyobb az igény és a törekvés. Így lehet az, hogy immár külföldről is érkeznek vendéglátósok, mint például Szlovákia legjobb éttermének, a Fou Zoo-nak a fesztiválokra dedikált kitelepülése, a FoodStock. És persze lesz minden, mint eddig a hamburgertől, a pizzán át a legjobb és legizgalmasabb FoodTruck őrületekig, a magyar háztáji termékkülönlegességektől, a különböző nemzetek étkéig.

 Megújítják a Sziget Fesztiválköztársaság irányítórendszerét is, hogy polgárai átláthatóbb, egyértelműbb és kezelhetőbb kommunikáció segítségével találjanak utat helyszínek kavalkádjában. Újabban többször felmerülő kérdés, hogy hogyan tudja egy nagyfesztivál a fokozott biztonságot megteremteni. A főszervező elmondta, hogy a látogatók biztonságának garantálása eddig is az egyik legfontosabb kérdés volt, ezen a téren a szervezők eddigi erőfeszítései nemzetközi szinten is kimagaslóak. Ugyanakkor az új kihívások miatt itt is folyamatosan fejleszteni kell, de mindezt úgy, hogy a biztonságérzetet növeljék, s közben a felhőtlenül szórakozni vágyókban félelmet ne keltsenek, így – bár a szigetlakókat őrző szolgálatok nagyobb állománnyal lesznek jelen – ez inkább csak a bejárat és környékénél lesz érzékelhető, belül továbbra is a láthatatlanságra törekszenek.

A biztonságot különböző technikai fejlesztésekkel is igyekeznek erősíteni. A leglátványosabb ezek közül a bejáratoknál felállított “check in” rendszer lesz, amely ugyanazon az elven működik, mint a nem schengeni övezetben a határbelépés, vagy a reptéri becsekkolás. Azaz a jegybeváltáskor személyi azonosítást is végeznek majd, és a karszalag sorszámát összekötik a felhasználó személyével. Innentől a bejáratnál felállított kamerás „beléptető” rendszer segítségével az illetékesek felismerik, ha nem a jogos felhasználó kíván belépni a kiadott karszalaggal a rendezvényre.

A Sziget készpénzmentes fizetési szolgáltatását idén is – immáron a Sziget csoport tagjaként – a Festipay biztosítja. A fesztiválozók idén számos új szolgáltatással találkozhatnak majd a Hajógyári-szigeten. Az innovatív fejlesztések között több olyan megoldás is van, amely mind a hazai, mind pedig a nemzetközi piacon is úttörő jellegű, ilyen például, hogy a Festipay alkalmazás már nem csupán segíti majd annak követését, hogy hol és mennyiért fogyasztottunk vagy hogy áll az aktuális egyenlegünk, hanem további kényelmi szolgáltatást biztosítva, – az alkalmazásban regisztrált bankkártyánkkal – kényelmesen, sorban állás nélkül tölthetjük fel a fesztiválkártyánkat. Kifejezetten a Szigetfesztiválon, a világon elsőként debütál majd a virtuális fesztivál kártya, amely teljes körű fizetési lehetőséget kínál mobiltelefonon keresztül.

 


Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  •  
  •