Jó hír Kamarás Iván rajongóinak, hogy a színművészt március 3-tól újra magyar produkcióban, a Csak színház és más semmi című, hat epizódból álló remek sorozat harmadik szériájában láthatjuk majd, a Duna Televízióban. Kamarás Ivánnal beszélgettük. 

PZL – 061.hu

Hogy sikerült ráállni a Csak színház és más semmi produkció hullámhosszára, aminek a tematikája eléggé feminim…
Szerintem nincs olyan, hogy feminin tematika egy film esetében. A Csak színház egy Divinyi Réka és Goda Kriszta által kiválóan megírt romantikus komédia sorozat, remek karakterekkel. Örömmel dolgoztam benne.

Ha egy sorozatnak van egyfajta humora, akkor bele tudod vinni a saját humorod? Figyelni kell, hogy a figurádat ne dobja le a Csak színháznak a családbarát univerzuma?
Kedvelem a sorozatot, tetszettek a poénok, a történet. Egy igazán jól megírt anyag, ahol remek kollegák játszanak. Arra néha van lehetőség, hogy egy-egy saját poén bennmaradjon, vagy néha az élet produkál ilyesmit, de a filmforgatás nem impró műfaj. Egységben kell gondolkodni, nem önmegvalósító oneman show ez. Aki pedig mindezt átlátja, az a rendező. A Csak színházat két baromi jó „kapitány” tartotta kézben: Miklauzic Bence és Orosz Dénes.

Fotó: Bara Szilvia

Számos sportban kipróbáltad magad, most is aktívan sportolsz. Hogyan segíti a sport a kreativitást?Az elmét mindenképpen tisztítja és minden értelemben része a jólérzem magam állapotnak.

Az nem merült fel benned, hogy a sport nemcsak a tested, de esetleg a alapkarakteredet is szálkásítja, azaz: elvesztesz valami finomságot, érzékenységet, ami azért kell a színházhoz….
Az nagy baj lenne, ha a finomság, érzékenység a külsőből indulna. Mindig figyeltem arra, hogy egyetlen olyan sportot se űzzek, amely jelentősen formálná a testem alapkarakterét. Jelenleg egyébként jógázom és úszom, karban tartom magam. Ez kötelességem egyébként.  Van egy alapforma, és erre bármi rápakolható. Színészként ez természetes.

Fotó: Bara Szilvia

A Bombajó lemezen ügyesen közös nevezőre hoztad az adott kor elektronikai trendjét a vintage-poppal, de neked, aki nagy Bowie-rajongó vagy, nem hiányzik az, hogy a biztonsági játékok mellett valami meghökkentőt alkoss, mondjuk olyat, amivel Bowie 1972-ben zavarba hozta a művelt Nyugatot….
A Bombajót 1999-ben csináltuk, az akkor meglehetősen merész vállalkozás volt. Szerencsére nagyon jól fogadták, bár bőven benne volt a bukta esélye. Színészként abszolút nem gondolom, hogy a meghökkentés a cél, mamár ez úgyis a celebek eszköztárának legfőbb kelléke. Én maradok a minőségi munkáknál.

Fotó: Talabér Tamás

Erős a férfikarmád, ami nyílván előny, de talán nem minden szerepnél jó, ha egy színésznek úgymond erős a jelenléte. Meg lehet tanulni egy szerep kedvéért, hogy haloványabb legyen a figura?
Számos olyan szerepem volt, ahol tesze-tosza, szürke eminenciás voltam. Olyan vagyok, amit kérnek, ez a dolgom.

Többen állta már elő Sinatra műsorokkal. Mi az, amit te elő tudsz hozni a Sinatra dalokból, amit mások (pl. Sid Vicious) nem hoztak ki belőle…
Bevallom, nem néztem, hogy kinek milyen Sinatra koncert anyaga volt, én Sinatrát hallgattam. Nálam kb. tíz éve kezdődött ez a vonal, amikor a Volt öt évünk című előadást csináltuk Malek Andival a Müpában. Akkor jött a vágy, hogy csináljak egy Sinatra és kortársai– koncertet, nagyon szerettem már akkor is ezeket a dalokat. Akkor a feledés homályába merült az ötlet, és kb. 2 évvel ezelőtt a menedzserem, Stern Éva kérdezte meg, hogy nem akarok-e ilyesmit. Akartam, de nagyon! 2016-ban debütáltunk vele, Idegenek az éjszakában címmel, a Budapesti Nyári Fesztiválon, először csak egyszeri kísérletként. De aztán akkora siker lett, hogy lassan bejárjuk vele az egész országot. Gitározom és énekelek, remek zenészekkel, és sztorizgatok is a dalok között. Itt nem színészként vagyok jelen, valóban én vagyok a színpadon, a szövegek imprók, semmi nincs megírva. Tényleg valódi koncertélményt kap a néző, nagyon szeretem csinálni. Már próbálunk a tavaszi koncertekre, most is onnan jövök. Mielőtt megkérdezed, a kihagyhatatlan klasszikusokat, mint a My Way, a Fly Me To The Moon és a címadó Strangers In The Night is elhangzik mindig.

Jellemző volt rád az egyfajta különc habitius. Mikorra tanultad meg azt a fegyelmet, hogy nem ellenkeztél mondjuk a rendezővel, kollégákkal?
Sosem ellenkeztem velük. A színészet alkalmazott művészet, egy hierarchikus rendszer része a színész. Aki lázadásmániás ne válassza ezt a szakmát. 

Amikor karaktert találsz ki, formálsz, akkor van, hogy beleviszed a figurába azt, ami éppen foglalkoztat… vagy éppen izgatott valakinek a játéka, és azt akartad felülírni, beletenni. Szóval, vannak olyan figuráid, amik szuverén módon – kicsit titkosan is talán – de inkább jobban fejeztek ki téged az adott térben és időben, mint azt, amit a darab vagy a rendező megkívánt?
A színészet egyfajta terápia, mert ott minden lehetsz. Nyilván minden szerepben benne vagyok én is, illetve a szerep idejére, a karakter én vagyok.  Meg az állam is (nevet). 

Vezető kép: Császár Bálint