Kilenc bemutatót és a 125. születésnap alkalmából több meglepetést is tervez a Vígszínház a 2020/2021-es évadban – közölte az intézmény. Rudolf Péterrel készített interjúnkat ITT olvashatja, amelyben többek között az Eszenyi-ügyről és a Színház- és Filmművészeti Egyetem körüli történésekről is kérdeztük a Vígszínház új igazgatóját.

MTI

Mint írták, a társulat hétfőn tartotta évadnyitó társulati ülését, emellett az évad első két bemutatójának olvasópróbái – Az öreg hölgy látogatása és Az apa – is elkezdődtek. “A színház az a hely, ahol minden másképp történik” – idézte Rudolf Péter Várkonyi Zoltán 1972-es évadnyitó beszédét. A Vígszínház életére jelenleg különösen igaz ez az idézet, hiszen a tervezetthez képest csak két héttel később, szeptember 5-én A padlás és A dzsungel könyve előadásaival indulhat az évad. A közleményben olvasható, hogy az évadnyitó társulati ülést és az olvasópróbákat szigorú biztonsági protokoll mellett tartották meg, az eseményeket a jelenleg hatósági karanténban lévő művészek online követték otthonról, ők szeptember 3-tól már újra személyesen is bekapcsolódhatnak a munkába.

A színház igazgatója, Rudolf Péter kiemelte, hogy a Vígszínház életében a legfontosabb hívószavak a kiszámíthatóság, a tervezhetőség, a rend, a folyamatos és nyílt kommunikáció lesznek. A cél egy valódi közösség és egy olyan társulat építése, amelynek a színház összes munkatársa a része. Az új évadban Brasch Bence, Méhes László, Seress Zoltán és Telekes Péter szerződött a Vígszínházhoz, valamint a korábban gyakorlatukat ott töltő végzős hallgatók – Antóci Dorottya, Dinó Benjamin, Ertl Zsombor, Márkus Luca, Reider Péter és Rudolf Szonja – csatlakoztak a társulathoz. Csőre Gábor, Ember Márk, Orosz Ákos és Vecsei H. Miklós vendégművészként dolgoznak tovább a színházban. Az intézmény új gazdasági igazgatója Mádi Zoltán, produkciós igazgatója Sánta György, művészeti tanácsadója pedig Valló Péter.

A vezetőség a társulati ülésen beszámolt arról, hogy hamarosan megalakul a Vígszínház Művészeti Tanácsa és javaslatot tett az üzemi tanács létrehozására. Rudolf Péter a teljes szakmára érvényes színházetikai kódex kidolgozását is szorgalmazta és egy új zöld vonal felállítására tett ígéretet. A Vígszínház a járványügyi szabályokat figyelembe véve szervezi előadásait. Cél a munkatársak és a nézők egészségének megóvása és az, hogy a színház továbbra is az önfeledt szórakozás helyszíne lehessen. A Vígszínház mindent megtesz a megelőzés és a közönség védelme érdekében, ezért a fővárosi színházak közül elsőként a nézők számára kötelezővé tette a maszkviselést.

A jubileumi évad első bemutatója Az öreg hölgy látogatása október 16-án lesz. A nagyszínpadi előadást Rudolf Péter rendezi Hegyi Barbara és Hegedűs D. Géza főszereplésével. A Pesti Színház idei első premierjét, Az apát október 17-én tartják. Valló Péter rendezésében a főszerepet Kern András és Bach Kata játssza.

Fotó: Vígszínház / Dömölky Dániel