A Színház- és Filmművészeti Egyetem közleményben tájékoztatta a nyilvánosságot arról: helyreigazítást kér az Index.hu hírportálon megjelent, Szász János filmrendező szavait idéző cikke miatt, írja a Magyar Nemzet.

061.hu

A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) volt oktatója, Szász János film- és színházrendező a napokban a The Washington Postban adott interjút. Az Index.hu hírportál Szász Jánosnak az SZFE-ről történő távozásának okairól mondott szavait félrefordította vagy szándékosan eltorzította. Ennek következtében a cikk olyan látszatot keltett, mintha a filmrendezőnek vállalt származása miatt kellett volna elhagynia az intézményt – fogalmaz az egyetem közleménye

Azért támadtak, mert »nem vagyok magyar«, mert zsidó vagyok

-idézi a hírportál az Amerikában élő rendezőt.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem a közleményében határozottan visszautasítja, hogy akár Szász János, akár az Index.hu cikkírója antiszemita megnyilvánulással hozza összefüggésbe az egyetemet, annak közösségét vagy vezetését. 

Hozzáteszik, Szász János 2021. január 12-én saját maga mondott fel a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, ahol a modellváltás utáni félévben még oktatott. Az intézmény elhagyására az egyetem vezetése őt nem kérte fel, távozási szándékáról elsőként a sajtóból értesült. Szász Jánost semmilyen hátrányos megkülönböztetés nem érte az SZFE részéről. 

Végezetül a közlemény leszögezi: az SZFE elutasítja a hátrányos megkülönböztetés minden formáját, hitet tesz az egyetemes és magyar kultúra értékeinek képviselete mellett, és továbbra is teret biztosít a művészi sokszínűségnek.  


Kedden Vidnyánszky Attila, a Színház- és Filmművészetért Alapítvány Kuratóriumának elnöke, és Lajos Tamás,  a kuratórium egyik tagja az MTI-hez eljuttatott közös közleményükben azt írták: „Szász János ismét hazudik”. Felidézték, hogy az interjúban Szász János rendező azt állítja, „azért támadtak, mert nem vagyok magyar, mert zsidó vagyok”.

A közlemény szerint 2020 augusztusában és szeptemberében Lajos Tamás három alkalommal tárgyalt Szász Jánossal:

ezeken a beszélgetéseken kérte, igyekezett meggyőzni a rendezőt, hogy folytassa az oktatást, próbált érvelni ennek fontosságáról, és erre személyes garanciákat adni.

„Szász a választ folyamatosan lebegtette, halogatta, majd az oktatást, osztályának továbbvitelét egy kurta-furcsa telefonnal lemondta” – írták, hozzátéve: mindezen időszak alatt Vidnyánszky Attila felkérésére a Nemzeti Színházban megrendezte Székely János: Caligula helytartója és Örkény István: Macskajáték című drámáját.

Szász János rendezőt „nyilvánvalóan mindketten, minden tőlük telhető érvvel és eszközzel” maradásra próbálták bírni, a munka folytatásáról akarták meggyőzni, mindhiába

– olvasható a közleményben.

„Szász János ismét hazudik, durván, igaztalanul beletiport az őt elismerő, nagyra tartó magyar kulturális életbe, filmszakmába” – írta közleményében Vidnyánszky Attila és Lajos Tamás, idézve Csengey Dénes író, politikus szavait: „Ha az antiszemitizmus nagy bűn, mert az, akkor az antiszemitizmussal való alaptalan vádaskodás ugyanakkora bűn, és ugyanolyan ítélet alá kell, hogy essék.”