Néhány hónapja ünnepelte Lukács Sándor színművész a hetvenedik születésnapját, melyre hosszú és tartalmas listát állíthatott össze szakmai emlékeiből. Színpadi szerepek a Liliomtól a Mester és Margarítán át a Furcsa párig, és filmek az Itt járt Mátyás királytól a Mephistóig. Jászai-díj, Kossuth-díj, szakmai elismerések és a közönség önzetlen szeretete és hét kötetnyi vers, amelyekből összeállított önálló estjével nyolc éve járja az országot. A nemrég megjelent hetedik kötete, A kezdetek utcája kapcsán beszélgettünk vele. 

LEIRER TÍMEA – 061.hu

Miért adja a fejét versírásra egy sikeres színész? Mit az, amit a költészetben keres? 
Talán az önállóságot, talán a szabadságot, de az is lehet, hogy saját személyiségének kibontakozását, nem tudom pontosan. Persze mindkét világ, a színház és a költészet is csodálatos feladatokat és kihívásokat hozhat, de mindkettő más és más. A színházi munka mindig csapatmunka, rengeteg alkalmazkodást kíván. Az ember még akkor sem önállóan felel a színpadon történtekért, ha monodrámát játszik. Figyelnie kell a rendezőre, az ügyelőre, a technikai személyzetre. Az alkalmazkodás a szerep eljátszása mellett plusz energiát, néha elég nagy igénybevételt jelent. Az írás ezzel szemben magányos tevékenység, az embernek maximum a kiadó igényeihez, vagy a saját maga által megszabott határidőkhöz kell alkalmazkodnia. Írni – napszaktól függetlenül – bármikor lehet, amikor erős közölnivalója van az embernek: hajnalban, reggel, kora délután vagy késő éjszaka. A színház viszont kötött időbeosztást igényel, hiszen a próbák és az előadások is szoros napirend betartására kényszerítik az embert. Mondhatjuk, hogy a színház egy rendszeres, szinte katonás beosztást és fegyelmet igénylő dolog, míg az írás megadja az alkotónak a szabadságot, amire vágyik.

Lukács Sándor a Lennei vagy nem lenni című darabban (Fotó:lukacssandor.hu)

Az írás kiegészítés a színész számára, hogy többet mutathasson saját személyiségéből? Inspirációt ad?
Ha egy szerepben jól érzi magát az ember és igazán egy olyan lehetőséget kap, amelyben úgy fejezheti ki magát, ahogy szeretné akkor ott is meg tudja mutatni magát. Amíg a színpadon van az ember, egy általa kedvelt szerepben, amelyben lubickolhat és kibontakoztathatja a tehetségét, addig valóban övé a világ. Az írás a függetlenség, az önálló döntés szabadságát adja. A két műfaj különbözik ugyan egymástól, de mégis rendkívüli módon kiegészíti egymást. Nekem a színház óriási terület a versírás számára, hiszen mint színész olyan partnerekkel hoz össze a darab, olyan helyzetekbe kerülök, olyan szituációkat „élek át” a színpadon, amelyekkel a való életben lehet, hogy soha nem találkoztam volna. Ez mind élményt, tapasztalatot jelent, amelyet az írásban hasznosíthatok. Nagyon jól megfér tehát nálam egymás mellett ez a két dolog. Sőt, a színház engem mindig írásra inspirál.

És vajon hagy időt a színház a versíráshoz? Egyáltalán: hol születnek a versek? Kávézókban, otthon, esetleg a színházban?
Lényegében bármikor születhetnek, de az biztos, hogy én nem vagyok kávéházi író. Lehet, hogy ha mondjuk a Nyugat folyóirat idején írtam volna verseket, akkor nekem is „bérelt helyem” lett volna a New York Kávéházban, de ma már inkább magányosan, a szobám vagy az öltözőm békés nyugalmában szeretek verseket írni. Nekem az írás inkább visszahúzódó, csendes tevékenység, könnyebben jönnek a sorok, ha nincsenek körülöttem.

Lukács Sándor a Nem euiklidészi asszonyok című darabban (Fotó:lukacssandor.hu)

Önálló esttel járja az országot, saját verseivel áll a közönség elé. Ezek szerint ön az a költő, aki szereti elmondani a saját költeményeit?
Igen, azt hiszem nálam ez egy szerencsés együttállása a dolgoknak. Már az előző kötetből, a nyolc évvel ezelőtt megjelent Elűzött álom verseiből összeállítottam egy estet, amellyel nagyon sok helyen felléptem már. Most, hogy megjelent az új könyv, egyre több vers kerül be ebből is a repertoárba. Egyik legkedvesebb „munkám” az önálló est, hiszen egy bő órát vagyok teljesen egyedül, egy szál mikrofonnal a színpadon, állok a közönség előtt és a versek segítségével elbeszélgetek a hallgatósággal.

Ilyenkor a szó szoros értelmében beszélget?
Elmesélem egy-egy vers születésének a történetét, titkát. Lényegében az életemről, szakmámról, hivatásomról is beszélek velük, hiszen maguk a versek is arról szólnak.

Az új kötet címe A kezdetek utcája, a könyvet öt fejezetre osztotta…
Amikor elkészül egy kötetnyi vers, az ember elkezdi újra átnézni és próbál ciklusokat kialakítani, tematika szerint rendezni őket, így áll össze a szerkezet. 50 vers született, ötször 10 versből álló ciklus adja a kötetet, igyekeztem úgy összeállítani, hogy a hasonló hangulatú, témájú versek kerüljenek egy fejezetbe. Ezek a próza-versek mind-mind olyanok, mintha kis novellák lennének. Egyfajta érzelmi sűrítmények, amelyek nagy dózisban hatnak az olvasó érzelmeire. A vers úgy összegez, úgy sűrít, és úgy emel ki dolgokat, mintha önálló kis történet lenne. Így tulajdonképpen bár kialakítottam fejezeteket, minden egyes költemény önállóan él, önmagában is egy történetet hordoz.

Utcahossz – Lukács Sándor legújabb verseskötete, A kezdetek utcája

Nagyon megérintik az olvasót a Woland naplójából című fejezetben olvasható versek, amelyekben megemlékezik azokról, akik már nincsenek közöttünk…
Egy vers annál hitelesebb, minél személyesebb. Az ember mindig saját maga érzésit, gondolatait és élményeit írja ki magából, még ha néha kicsit rejtőzködően is teszi. Néha nem mondjuk el, vagy megváltoztatjuk a neveket, néha kicsit módosítunk a történeten, hogy ne legyen felismerhető, de alapvetően mindig a saját sztorijainkról írunk. Ha tényleg hatnak a verseim egy olvasó érzelmeire, az azért van, mert a saját igaz érzelmeiről írtam bennük, így átélhetőek és átérezhetőek.

A kezdetek utcája verscím és egy fejezet címe is, azon kívül, hogy ez olvasható a kötet borítóján. Miért pont ezt a címet választotta?
Elértem ezt a gyönyörű kerek dátumot, hetven éves lettem, ilyenkor az ember óhatatlanul is visszatekint az életére, végigpörgeti, melyek voltak azok a fontos állomások, kis kitérők vagy éppen nagy fordulatok, amelyek végül eljutatták oda, ahol most tart, amelyek elgörgették a színház és az írás felé. A könyv címe, A kezdetek utcája ezt jelenti.

De jelentheti akár a következő, sorrendben nyolcadik verseskötetet is, nem? Valami újat, ami még csak ezután kezdődik el.
Erre szokták mondani, hogy „ a jó isten szóljon magából”. Az embernek szembe kell nézni azzal, hogy hány éves és fel kell mérnie, hogy mire lehet még lehetősége. Természetesen nagyon szeretném, ha még sok verssel ajándékozhatnám meg az olvasókat, már e kötet megjelenése óta is szép számmal születtek költemények. Nem fogom sürgetni magam, hogy összegyűljön egy kötetre való vers. Jönni fognak a gondolatok és a verssorok, ahogy „nekik tetszik”, hagyni kell, hogy akkor törjenek a felszínre, amikor kedvük tartja. A versírás csak így működik.

Kinek köszönhetjük a kötet illusztrációit? 
Nagy örömömre szolgált, hogy Aknay János festőművész barátom készségesen közreműködött abban, hogy ennek a könyvnek a megjelenése ilyen szép és igényes legyen. Van neki egy „őrangyal sorozata”, ezekből a portrékból került egy-egy minden ciklus elejére. Boldog vagyok, hogy ezek a csodás tekintetek és színek belekerülhettek a könyvbe.

vezető kép: lukacssandor.hu