Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  • 63
  •  
    63
    Shares

Szó sincs átmeneti évadról, gőzerővel készül a 2021/2022-es szezonra a Nemzeti Színház. Kilenc saját és egy vendégelőadás – többek között Bulgakov, Szabó Magda, Hobo és Euripidész darabjai – van repertoáron, a színház június 11-én pénteken a Rómeó és Júlia premierjével nyit újra. Vidnyánszky Attila kiemelte: a következő szezonra várt vendégrendezők névsora a világ bármelyik színházában megállná a helyét.

MM – 061.hu

A teátrum nehéz és bonyolult másfél éven van túl a pandémiás időszakot követően – idézte fel a keddi budapesti évadismertető sajtótájékoztatón a Nemzeti Színház vezérigazgatója. Vidnyánszky Attila szerint ez a időszak színháztörténeti szempontból is igen nehéz volt, de mint mondta, fegyelmezetten végigdolgozták a járvány periódusát. Megemlékezett Törőcsik Mari haláláról is, amely szavai szerint “az egyetemes színház- és filmművészet nagy vesztesége”. Elmondta, sokat fognak beszélgetni róla az elkövetkező évadban, és kérésének megfelelően a MITEM keretén belül szeptember 21-én Törőcsik-emlékest lesz, melyet Bérczes László rendez majd. Emellett további, a színésznő munkásságát bemutató programok is várhatók. Elmondta azt is, hogy terveik szerint szeptemberben megrendezik a Madách Nemzetközi Színházi Találkozót (MITEM), a várható utazási nehézségek ellenére is.

“Néző nélkül nem ér az egész semmit”

Június 10-én pénteken lesz a Rómeó és Júlia bemutatója. “Ez a negyedik meghirdetett dátum, ami reméljük, most már az igazi lesz, és meg is valósul a produkció. A Rómeó és Júlia kapcsán egy dokumentumfilmet is forgattunk. Mivel ez egy egyedi és remélhetőleg megismételhetetlen próbafolyamat, dokumentáltuk. Három tévéfilmszerű előadás feldolgozást valósítottunk meg: a Hé, magyar Joe-t, a Woyzecket és az Isten ostorát” – emelte ki a Nemzeti Színház vezérigazgatója.

“Csak azt tudom hangsúlyozni, hogy néző nélkül nem ér az egész semmit. Jó a streamelés, jó az online jelenlét, de pénteken végre megértük, hogy a nemzeti összetartozás napja alkalmából megtelt a színházunk, maszkok nélkül, egymás mellett ültek a nézők, felálltunk, ünnepeltük egymást, azt, hogy vagyunk 101 évvel Trianon után is. De azt is ünnepeltük, hogy újra itt a közönségünk. Nagy örömmel és lelkesedéssel várjuk a nézőinket, nagy büszkeség és öröm az is, hogy a Rómeó és Júliára elkeltek a jegyek.

Vidnyánszky Attila azt is kiemelte, hogy a szezon befejezése után sem áll meg az élet a Nemzeti Színház életében, hiszen folyamatosan jelen lesznek a nyári fesztiválokon. Mint mondta, a nyár központi eseménye a Csíksomlyói passió előadása lesz augusztus 13-án debreceni Nagytemplom előtt.  Elmondta továbbá, hogy az új évad jelentős része arra megy el, hogy felújítják darabjaikat. Teljes évaddal készülnek, bár tisztában vannak azzal, hogy a 2019-es év nyolcmilliós nézőszáma egyelőre csak vágyálom. “A mi nézőink ahhoz vannak szokva, hogy komoly témák, komoly szövegek, komoly gondolatok helye a Nemzeti Színház, ehhez tartjuk magunkat ebben az évadban is” – hangsúlyozta Vidnyánszky.

Barta Ágnes és Bordás Roland

A következő évadban Mihail Bulgakov A Mester és Margarita (rendező: Alekszandar Popovszki), Szabó Magda Az ajtó (rendező: Szabó K. István), Földes László Hobo Vadászat (rendező: Vidnyánszky Attila), Fjodor Dosztojevszkij Ördögök (rendező: Nyikolaj Roscsin), Tennessee Williams: Üvegfigurák (rendező Erik Stubo), Csiky Gergely: Buborékok (rendező: Vidnyánszky Attila; a Kaposvári Csiky Gergely Színház vendégjátéka), Hubay Miklós Ők tudják, mi a szerelem (rendező: Rátóti Zoltán), Józsa Péter Pál Agon (rendező: Vidnyánszky Attila), Lope de Vega A kertész kutyája (rendező: Ignacio García) és Euripidész Bakkhánsnők (rendező: Theodorosz Terzopulosz) című darabjai kerülnek a Nemzeti Színház repertoárjába.

Rolling Stones és A Mester és Margarita?

A keddi sajtótájékoztatót egy különleges produkció indította. Ismerős taktusok hangzottak fel: “Pleased to meet you/Hope you guess my name” – énekelte Katona Kinga a Sympathy for The Devil  híres refrénjét, amely rögtön megelőlegzi, hogy az Alexandar Popevszki rendezte Mester és Margarita nem mindennapi előadás lesz. A darabbal kapcsolatban – amelyet szeptemberben mutatnak majd be a teátrumban – Barta Ágnes színésznő úgy fogalmazott, termékeny próbafolyamaton vannak túl, egy nagyon sokrétű, látványában is izgalmas előadásnak ígérkezik A Mester és Margarita. 

A Gyulai Várszínházban már augusztusban, majd a Nemzeti Színház Gobbi Hilda Színpadán szeptembertől lesz látható Szabó Magda klasszikusa, Az ajtó, Szabó K. István rendezésében. A Szeredás Emerencet alakító Udvaros Dorottya emlékeztetett arra, hogy a regényt színpadra állítani nehéz, egyben azonban érdekes feladat is, hiszen Szabó Magda nagyon finom, érzékeny stílusban írta meg, hogyan harcol egy emberben a szeretet és a fájdalom.

Szintén szeptemberben kerül a Nagyszínpadra a magyar rockzene egyik legkiemelkedőbb művének tartott, Vadászat című album dramatizált feldolgozása. Vidnyánszky Attila felidézte, hogy a Vadászatot korábban már három változatban megrendezte, filmforgatókönyvet is írt az 1984-ben megjelent, a közönség körében is mind a mai napig népszerű albumból, most pedig a Vadászati Kiállítás kísérőprogramjaként tartanak újabb bemutatót. Földes László Hobo elmondta: noha magát a vadászatot nem kedveli, annak örül, hogy a lemez anyaga még mindig érdekli a közönséget.

Piros Ildikó, Blaskó Péter és Udvaros Dorottya

Ördögök, Üvegfigurák, Buborékok

Az év végén Fjodor Dosztojevszkij Ördögök című regényét Nyikolaj Roscsin adaptálja a Nemzeti Nagyszínpadára. Az előadásban szereplő Berettyán Nándor elmondta, hogy Roscsin erős rendezői víziót, szinte külön világot teremt, egyben azonban nagy teret ad a színészeknek is. Dosztojevszkij mindig arról ír, hogyan sodródik az ember a jó és a rossz, Isten és az ördög, kárhozat és megváltás között, ennél fontosabb téma pedig nincsen – szólt a darabról. 

Szintén decemberben, de a Gobbi Hilda Színpadon mutatják be Tennessee Williams Üvegfigurák című drámáját, a norvég Eirik Stubo rendezésében, mások mellett Söptei Andrea szereplésével. Mint a színésznő elmondta, Stubo számára nagyon fontos, hogy pontosan illeszkedjen a szöveg a drámai szituációkhoz, ezért sokszor húzásokkal, szövegáthelyezésekkel dolgozik, a színészektől pedig a legegyszerűbb, naturalista, már-már filmes játékot kéri.

Januártól a kaposvári Csiky Gergely Színház produkciója, Csiky Gergely Buborékok című színműve is bekerül a Nemzeti repertoárjába. Az előadást rendező Vidnyánszky Attila kiemelte: fontos, hogy a vidéki és határon túli magyar színházak előadásaival is találkozhasson a Nemzeti Színház közönsége.

“Hangsúlyozom kell, mennyire fontos az, hogy a vidéki és határon túli színházak megjelenjenek a Nemzeti Színházban. Volt olyan év, amikor több mint száz előadás jött vendégjátékként hozzánk. Sok-sok előadás épült be a repertoárunkba úgy, hogy nem pusztán egyszer-kétszer, hanem rendszeresen játszottuk őket. Egy ilyen történet ez most – a művészeti vezetés látta, hogy dráma súlyos az évadunk, és a Buborékok egy nagyon-nagyon szórakoztató, igazi színházi ünnep, amelyet remek színészek játszanak. A pesti néző rá fog csodálkozni, milyen fantasztikus társulata van Kaposvárnak”

-méltatta az előadást Vidnyányszky Attila.

A 2022-es év elejétől lesz látható a Kaszás Attila teremben Hubay Miklós Ők tudják, mi a szerelem című darabja is, amelyet Rátóti Zoltán rendez. A két főszereplő, Blaskó Péter és a vendégművészként fellépő Piros Ildikó felidézték, hogy legutóbb főiskolás vizsgaelőadásukon álltak utoljára egy színpadon, ezért mindketten nagyon várják a közös munkát.

Vissza a színjátszás gyökereihez

Az évad harmadik regényadaptációjaként kerül a repertoárba 2022 februárjától Józsa Péter Pál Agon című darabja. Az előadást rendezőként jegyző Vidnyánszky Attila elmondása szerint igazi “rítusszínház” lesz, a Honvéd Férfikar és egy 15 fős zenekar közreműködésével. Az igazgató hangsúlyozta, az évadban Terzopoulos Bakkhánsnők-je mellett ezzel a darabbal is a színjátszás gyökereihez térnek vissza.

“Ez egy nagyon izgalmas, különleges, úgy újító darab, hogy visszatér a régi idők színházi megszólalási módjához. Szerintem az elmúlt húsz-harminc év egyik legjobb színházi szövege, verses szövegként pedig lehet, hogy a legjobb.”

Lope de Vega A kertész kutyája című klasszikusa 2022 tavaszán kerül színre a Nagyszínpadon, Tóth Auguszta közreműködésével. A színművésznő elárulta, nagy izgalommal várja, hogy az író hazájából érkező, Európa-hírű rendező, Ignacio García hogyan fogja megközelíteni az egyik legismertebb spanyol darabot.

A legendás görög rendező, Theodorosz Terzopulosz Euripidész Bakkhánsnők című darabját mutatja be tavasszal a Nagyszínpadon. Az előadásban szereplő Szűcs Nelli Hamvas Bélát idézve elmondta: Euripidészt az olvassa, aki a mindenek fölötti igazságra éhes, a színháznak pedig éppen ez a legfontosabb feladata.

Fotók: Nemzeti Színház


Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  • 63
  •  
    63
    Shares