Ma este a Margaret Islanddel nyitja meg kapuit a főváros legnagyobb szabadtéri klubja, a Budapest Park. Lábas Viki, Törőcsik Kristóf és Füstös Bálint csapata az elmúlt négy évben a szemünk előtt lett kezdő zenekarból vérprofi produkció. A nemrégiben Junior Artisjus díjjal is kitüntetett csapat énekesnőjével, Lábas Vikivel beszélgettünk

PZL – 061.hu

Úgy tűnik a klipek, stylist, a vizuál profizmusa miatt, hogy „rendes stáb” van mögöttetek. Mennyire van a MI összképben egy külsős csapat? Vagy: minden a ti világotok, és ez lett egyszerűen az összkép?
Minden ötlet vagy kreatív gondolat tőlünk származik és nagyon mi vagyunk, ebből építkezünk tovább hozzáértő fiatal szakemberekkel, hogy még kerekebb, teljesebb legyen a színpadi megjelenésünk, a klipjeink világa vagy a vizuál és a látványelemek a színpadon. Nem könnyű viszont itthon olyan embereket találni, akik segítenek nekünk a képi megjelenésekben, mivel nehezen éreznek rá a zenekar érzelmi hőmérsékletére, üzenetére, világára, miliőjére, illetve nyilván egy zenekar sajnos legtöbbször más költségvetésből is dolgozik, mint amit az egyéb kreatív szakmák bevonása megkívánna. Jó lenne, ha a hazai zeneipar is annyira profitábilis tudna lenni, hogy sokkal jobban be lehetne vonni jó kreatív szakembereket, akár csak tanácsadói szinten is.

Fotó: Hegyi Juli

Számos indie felől jött szobazene és egyéb zenei kísérletek, amik mondjuk Angliában vagy az USÁ-ban befutnak, azoknak a magyar mutációik egyszerűen megbuknak, mert a helyi közönség nem tud vele mit kezdeni. Nektek igen. Mennyire játszik ebbe bele hogy van egy generációváltás a popban? 2010 előtt miért nem jöhetett volna össze, hogy befusson itthon egy olyan zenekar, amelyik nyomokban tartalmaz Mumford & Sonst?
Szerintem nem a zenei besoroláson vagy éppen attól függ egy zenekar ismertsége, hogy mit ‘divatos’ éppen hallgatni. Ha valami nem őszinte vagy nem fogja meg az adott korszakban az emberek lelkét, nem érti az adott idő lelki hőmérsékletét, nem érinti meg az embereket, nem fog működni. Én sem sorolnám magunkat az indie zenekarok közé, mi csak szimplán popzenét játszunk élő hangszerekkel akusztikus gitárral, dobbal, zongorával. Mikor elindultunk hárman Bálint szobájából csak az volt a cél, hogy örömzenélhessünk a barátainkkal együtt a színpadon, dalokat írhassunk, alkothassunk közösen valami szépet és jót, ami elgondolkodtat vagy éppen mosolyt csal az arcokra. És igen büszke vagyok a saját fiatal generációmra, mivel nagyon nyitott és befogadó emberekből áll, akik kíváncsiak, stílustól függetlenül, minden zenei műfajra és zenekarra. A színpadon nem lehet hazudni, ott dől el szerintem minden, ha élőben nem vagy jó, nem fogod meg az embereket, akkor nem fognak követni, ez ennyire egyszerű. Nyilván mi is emberekből vagyunk és hibázunk, de ameddig azt az elvet követjük, hogy a kevesebb több és őszintén tiszta szívből zenélünk és próbáljuk átadni az üzeneteinket, addig lehet rossz napunk a színpadon a közönség akkor is értékelni fogja, hogy legalább megpróbáltuk.

2011-ben, mikor a Petőfi Rádiót finomhangolták, juthattak el ismét szélesebb körben az emberekhez az akár akkori külföldi trendeket követő indie vagy alter zenekarok dalai (Quimby, Péterfy Bori and the Love Band, Odett, HS7, Vad Fruttik, Intim Torna Illegál, Magashegyi Underground stb.) Fellendült a hazai fesztiválélet , és lett is hozzá rengeteg fesztiválzenekar a rádiónak köszönhetően. A mi generációnk már eleve ebbe nőtt bele. A 2016-os rádiós váltás sajnos ezt a fajta fejlődést abszolút visszavetette, és csak reménykedünk, hogy pár év múlva is lesznek új feltörekvő zenekarok, akik elérhetik a közönséget.

Fotó: Hegyi Juli

Úgy tűnik, hogy a közönségetek nem ún. indie-közönség, hanem alapvetően az egyetemisták-főiskolások. Nehéz megszervezni egy turnét, hogy akkor milyen helyeken is érdemes fellépnetek. (Mert pl. egy metál zenekarbak logikus, ha fellépnek egy motoros fesztiválon, stb…)
Ebben nem értek egyet. Nagyon könnyen tudunk turnét szervezni, sőt valójában nekünk nemcsak a nyári fesztivál szezon a szezon, hanem ősszel és tavasszal is turnézunk. Egyre jobbak a vidéki klubbok, próbálnak minél több támogatást is szerezni, fejleszteni magukat, és jó látni, hogy vannak nagyon jól bejáratot klubhelyszínek, ahova öröm visszatérni zenélni – ilyen a Győri Rómer Ház, Pécsi Este Café, Szeged Jate Klub, Debrecen Rock Cafe stb.

Igen, a közönségünk főképp a 16 és 25 éves korosztály öleli fel, de rengeteg családos és idősebb ember is ellátogat a koncertjeinkre, úgyhogy abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy azt szoktuk mondani 3 éves kortól 80 éves korig mindenki megtalálható a koncertjeinken.

A zenekari kép afféle helyes-jókislány imázst ad neked. Van, amikor minden ellen lázadsz, hisztis vagy, és kedved lenne pogózni egy punk-koncerten?
Mindig is lázadó természet voltam, ha nem lennék az, nem lennék zenész. Megvoltak a saját elveim és határozott véleményem a világról, ez a mai napig így van. Pogóztam már az egyik testvéremmel punk koncerten, hatalmas Tankcsapda, Depresszió és Junkies rajongó voltam általános iskolában. Nagyon szeretem Janis Joplin és Pink zeneiségét, de jelenleg én is Dua Lipát, Sigridet, Halseyt és Wiz Khalifat hallgatok. A többiről pedig kérdezd meg a fiúkat, de szerintem senki sem hisztis a csapatban, csak tesszük a dolgunkat.

Olvastam, hogy Máltán rólatok neveztek el egy éttermet….
Hatalmas megtiszteltetés volt, mikor Máltán élő magyarok nyitottak egy magyar éttermet és a zenekarunkról nevezték el a helyet. Meghívtak minket az étterem megnyitójára és egymást követő két nap is zenélhettünk a helyieknek és magyar barátainknak egyaránt. Elsőként próbálhattuk ki az ételeket – természetesen csak ajánlani tudom a helyet. A falakat a dalszövegeink részletei és az aláírásunk dísziti, még most sem hiszem el, hogy a nem létező véletlenek összehozták ezt a dolgot. Alig várjuk, hogy mihamarabb visszatérhessünk oda és zenélhessünk az étterem vendégeinek.

Azt nyilatkoztátok, hogy az áttörést a szájhagyománynak köszönhetitek, tehát hogy a siker fokozatos volt. Azért volt egy lélektani pillanat, egy buli, bármi, amikor úgy éreztétek: igen, talán befutottunk….
Sok apró pillanatból tevődött össze az a kép, ahol éppen most tartunk. Elindultunk négy évvel ezelőtt a Hangfoglaló Magyarország zenekari tehetségkutatóján, amit meg is nyertünk, majd részt vehettünk a Cseh Tamás Programban, így elkészíthettük az első klipünket és felvehettük az első nagylemezünket, ami ma már aranylemez. Minden hátszél és kapcsolat nélkül elkezdett minket játszani az akkori Petőfi Rádió, mi pedig mindenhova, ahova csak lehetett, elmentünk játszani és körbeturnéztuk egész Magyarországot és Erdélyt. Bekerültünk a Nagy-Szín-Pad tehetségmutató műsorba, ami után fesztiválokon léphettünk fel, így a fesztivál közönség is kezdett minket megismerni.  Az A38 hajón, az  Akváriumban és a  vidéki klubbokban elkezdtünk előzenekaroskodni, Szabó Balázs Bandája, a Hiperkarma, a Kistehén és a Konyha zenekar előtt. Mikor a közönség elkezdte velünk együtt énekelni a dalokat, akkor éreztük, hogy valami történt, és onnantól indultunk be igazán.

Fotó: Hegyi Juli

Fonyódi lány vagy, ahogy Molnár Csilla is, a tragikus sorsú szépségkirálynő. A szüleid nem féltettek Csilla árnyéka miatt is Budapesttől?
Őszintén szólva annyira régen történt ez az incidens, hogy amikor én kislány voltam már akkor is régi történetnek számított, szóval nem. Büszke vagyok rá, hogy egy ilyen csodálatos helyen nőhettem fel, a mai napig visszajárunk Fonyódra alkotótáborozni a fiúkkal. Nagyon sajnálom azt, ami Csillával történt és tényleg tragikus, de nem érzem, hogy egy ilyen kicsi országban bárkinek félnivalója lenne. Fontos az önismeret és a folyamatos tanulás, önfejlesztés és változás ebben a szakmában és a mentálhigéné fejlődéséért mindent meg kell tenni.

A világítótok még a szerenádjáról is lemondott, hogy a május 3-i Budapest Park-os fellépésen világosítson. Ti milyen plusz áldozatokat hoztatok azért, hogy ott tartson a zenekar, ahol?
Minden nap a zenekar ügyes-bajos dolgain agyalunk, próbálunk folyamatosan fejlődni, sokat próbálunk, jelenleg is új dalokon dolgozunk, mivel szeptemberben fog megjelenni a 3. nagylemezünk. Máté a fényesünk most fog érettségizni és hihetetlenül tehetséges abban, amit csinál, úgyhogy egyértelmű, hogy neki ez lesz az útja, így nemcsak egy szerenádot kell lemondani a jövőben, hanem nagyon sok másról is le kell mondani. MI is rengeteg áldozatot hozunk azért, hogy zenélhessünk. Keveset látjuk a szeretteinket, a nagyobb családi eseményekből kimaradunk. De a színpad és a közönség szeretete mindenért kárpótol minket.

Amikor egy nagy koncertre készültök, bizonyos dalokat újrahangszereltek, hogy teltebb legyen a hangzás, hogy más legen néhány dal dinamikája?
A klubbok intim hangulatába jobban beleférnek a lassabb, nyugisabb dalok. Egy nagyobb fesztivál színpadnál jobban kell lavírozni az egyensúly érdekében, több a pörgős dal, az átkötés, de emellett próbáljuk megtartani az akusztikus dalainkat is. Mikor több ezer embert mozgatsz meg egyszerre jobban fókuszban kell lenni, koncentrálni, ami nagy feladat.

Milyen lesz a parkos nyitó koncert? Milyen meglepetésekkel készültök?
Már izgatottan várjuk. 4 éves lett a zenekar és egy szülinapi koncert keretein belül nyithatjuk meg a Budapest Parkot és egyúttal a fesztiválszezont is. Itt hallhatja először tőlünk a budapesti közönség a Hóvirág című dalunkat és elhozzuk a május 1-én debütáló Legszebb szavak című dalunkat is, aminek a szövegét a közönséggel közösen alkottuk meg. Ezen kívűl vendégünk lesz egy élő legenda Karácsony János ‘James’ az LGT és a Generál gitáros-dalszerzője és a ByeAlex és a Slepp zenekarral is most fogjuk először élőben előadni a Menned kéne című közös dalunkat.