“A szokások, hagyományok elkopásával az anya-gyermek kapcsolat kialakítása is nehezebb” – Interjú Korzenszky Klárával

“Vizuális dominancia van, a youtube-videók korát éljük. Sokkal egyszerűbb odaadni a telefont a gyermek kezébe, de nem biztos, hogy ez a jó út. A közös éneklés és a táncolás segíti a mozgásfejlődést, befolyásolja a kognitív fejlődést, a mese beindítja a fantáziatevékenységet. Vissza kell tanítani az édesanyáknak, hogyan vehetnek részt ebben a folyamatban” – mondja Korzenszky Klára, aki kórházi munkájában a zenét, koncertjein pedig pszichológiai tudását, tapasztalatait hívja segítségül. Az énekesnő-gyermekpszichológussal többek között arról beszélgettünk, hogyan kell elképzelni egy,  a gyermekpszichodráma alapjaira építő, interaktív mesekoncertet, s hogy miben segíthetnek a mesévé szőtt gyerekdalok.

MÉNES MÁRTA – 061.hu

Kisgyerekes anyukaként azt tapasztalom, egyre jellemzőbb, hogy a gyerekekkel szakemberhez fordulnak pszichés vagy nevelési problémák miatt. Pszichológusként hogy látod, megfigyelhető-e tendenciózusan ennek egyik okaként a testi-lelki fejlődéshez elengedhetetlen zene, mondókázás, meseolvasás “szertartásainak” a hiánya?
Megszűntek a nagycsaládok, ahol a nagyszülők mintául szolgáltak, hogyan is nevelje a fiatal pár a gyerekét. Régen még a mindennapok részei voltak az ölbéli játékok, a mondókázás, amiket anyánktól, nagyanyáinktól tanultunk. Most nincs egy ilyen minta, egyszerűen azért, mert messze lakunk egymástól, a szülők itt, a nagyszülők ott. Emiatt sok anya kívülről keresi a segítséget. Nem biztos, hogy azok az édesanyák, akikkel te találkozol, rossz anyák lennének, egyszerűen nincs egy olyan mintájuk, egy olyan tapasztalt személy körülöttük, aki mintát mutatna nekik. Az ölbéli játékok és a mesék nagyon jó kapcsolatteremtő, ma már azt mondjuk, fejlesztő eszközök. Elsősorban azért, mert mindenféle úton, több csatornán is ingert adnak a gyerekeknek: ölünkbe vesszük őket, szemükbe nézünk, simogatjuk őket, hallják, ahogy énekelünk, ők is elkezdenek énekelni, az éneklésre mozgással is válaszolnak, tehát egy komplex, az egész idegrendszert érintő kapcsolatteremtési folyamatról van szó. Az biztos, hogy a szokások, hagyományok elkopásával az anya-gyermek kapcsolat kialakítása is nehezebb.

Fotó: Horváth Péter Gyula

Ez nagyfokú tudatosságot és tanulást kíván a szülőktől is, hiszen hogyan is várható el, hogy természetesen érezzék magukat éneklés, mondókázás közben, ha már ők maguk sem voltak ennek részesei gyerekkorukban?
Vizuális dominancia van, a youtube-videók korát éljük. Sokkal egyszerűbb odaadni a telefont a gyermek kezébe, de nem biztos, hogy ez a jó út. A közös éneklés és a táncolás segíti a mozgásfejlődést, befolyásolja a kognitív fejlődést, a mese beindítja a fantáziatevékenységet. Vissza kell tanítani az édesanyáknak, hogyan vehetnek részt ebben a folyamatban, s hogyan vonhatják be a gyerekeiket. Szülőként nekünk is aktivizálni kell magunkat ahhoz, hogy igazán jót tudjunk adni a gyerekeinknek.

Mennyiben tükröződik a gyerekek viselkedésén a már említett “játékok” hiánya? Hogyan, milyen módszerekkel kelted fel az érdeklődésüket a koncerteken?
A gyerekekben alapvetően megvan ez, genetikaliag örököljük, hogy fogékonyak vagyunk a fantáziatevékenységre, a mintha-játékra és a szerepjátékra. Óvodáskorban ezek a gyermek fő tevékenységei. Egy gyermekpszichodráma csoportban fontos, hogy ne legyen más inger, csak arra lehessen koncentrálni, hogy a fantáziavilágba tudja magát képzelni. Először is meg kell teremteni azt a közeget, ahol lehetősége nyílik arra, hogy szabadjára eressze a fantáziáját. Egy koncerten is nagyon fontos a jó helyszín. Manapság szokás, hogy vásárba szerveznek koncertet, ez nem túl ideális, hiszen egy ilyen környezetben ezerféle inger éri a gyermeket. De ilyenkor is meg kell próbálni egy picit közelebb hozni őket: engedni kell, hogy feljöjjenek a színpadra, hogy azt érezhessék, ők is részei a műsornak. Hiszek abban, hogy a közelség számít. Egy gyerekhez le kell guggolni, le kell térdelni, meg kell érinteni, vagy ölbe kell venni. Az, hogy messziről látja az énekest és a zenészeket a színpadon, nem fogja őt lekötni. Viszont, ha leguggolsz, ölbe veszed, játszol vele, az a szülő-gyerek kapcsolat mintáját hozza, és ez útmutatást ad a szülőknek is.

Mit vetsz be azoknál, akiknek elkalandozik a figyelme?
Szerepbe hozom őket. Biztos, hogy azt a gyereket fogom a legbátrabb legénynek választani, aki a legaktívabb és a legnehezebben leköthető a figyelme, hiszen ha kap egy feladatot, csakis arra fog koncentrálni. Megszabom a határokat és a kereteket, hogy az adott a szerepben mit kell csinálnia. Ha te vagy a bátor legény, akkor mész a lovacskádon, aztán legyőzöd a sárkányt, aztán együtt táncolsz a tündérlányokkal, átugrod a varázstüzet, stb. Ha feladatok elé állítom, nem lesz ideje kitekinteni. És nem is szeretne, hiszen beindul a fantáziatevékenység, elkezdődik a belső sztori, abból pedig nagyon nehéz kizökkenteni.

A gyerekműsoraitokat nem csak a zenei minőség és igényesség jegyében, de a gyerekpszichológiai tapasztalataid beépítésével állítjátok össze. Mikor és hogyan született meg a fejedben a koncepció, hogy a zenét és a pszichológiát ilyen formában összehozd?
A FolkEurópa Kiadó 2012-ben (akkoriban Klári a Makám énekesnője volt – a szerk.) keresett meg azzal, hogy ha már gyerekpszichológus vagyok, készíthetnék egy gyereklemezt. Akkor már egyértelmű volt, hogy a gyermekpszichodráma alapjait fogom a felhasználni, és a mesére fogok építeni a koncerteken. Az első lemezemet, a Szerelemcsütörtök, dobszerdát, majd a másodikat, a Kerekégenjárót is úgy alakítottam ki, hogy az ismert gyermekdalaink, mondókáink egymás mellé fűzésével alakul ki a klasszikus tündérmese, így a mese megfelelő pontjára helyezve értelmet nyernek a mindenki által ismert népdalaink szövegei. Mindenképpen népzenei alapot szerettem volna és az elképzeléseimnek kedvezett az is, hogy a zenekarom, a Klárisok zenekar tagjai sokoldalú zenészek. Eredics Dávid és Buzás Attila a Söndörgő együttes tagjai, a délszláv zene jó ismerői, Porteleki Áron pedig a népzene mellett a jazzből is merítkezik, ezáltal nagyon nagy eszköztárunk lett ahhoz, hogy zeneileg is meg tudjuk teremteni az adott meseszituációt. A gyerekek könnyedén bele tudják magukat képzelni a szerepbe. A koncertjeinken van egy hangszerbemutató rész, amikor megállítjuk a mesét és a zenészek bemutatják, elmesélik, hogy mi van a kezükben, honnan való egy-egy hangszer, stb. Nem csak a gyerekek, de a szülők is tátott szájjal szokták hallgatni, sőt van, hogy vissza is kérdeznek. És ha véletlenül elfelejtjük megszólaltatni az adott hangszert, szólnak is, hogy hahó, a csellótambura még nem volt. A szülők egyre nyitottabbak arra, hogy igényes produkciót hallgassanak, olyat, ami kicsit összetettebb annál, mint hogy gépi alapra felénekelnek valamit.

Fotó: Horváth Péter Gyula

A Kende Hanna-féle gyermekpszichodráma módszer ad útmutatást. Mi ennek a lényege?
Az alapja a mese, a fantáziatevékenység és a szerepjáték, ami óvodás és kisiskolás korban természetes a gyerekeknél, a módszer ezt használja ki, erre építi a terápiát. Ez tulajdonképpen egy kiscsoportos foglalkozás, ahol a gyerekek szerepet választanak, mindig olyat, ami számukra a legfontosabb az adott pillanatban, majd együtt játsszuk el a mesét. A terápiás folyamat lényege, hogy a gyermek a „csodavilágban”, a szimbolikus térben élheti meg az őt foglalkoztató problémákat, kijátszhatja azokat.

Hogy látod a zeneterápia helyzetét itthon? Mennyire van lehetőség kiegészítő terápiaként alkalmazni a hazai intézményekben?
A zeneterápia egyre jobban kibontakozó terápiás módszer. A Bethesda Gyermekkórház Gyermekrehabilitációs Osztályán a zene hatásmechanizmusait használjuk ki a zeneterápiás foglalkozásokon. A zene az agyféltekék optimális, kiegyensúlyozott aktivizálása révén hasznos transzferhatásokat indukál, emocionális hatásai révén memóriafejlesztő hatással rendelkezik, és az idegrendszer jutalmazó rendszerén keresztül érzelmi többletet is nyújt. Tehát egy mozgásában vagy beszédében akadályozott gyermeknél a zeneterápiás foglalkozás során, a zene segítségével az idegrendszer bizonyos részének ingerlésével segíthetjük a mozgásfejlődést vagy a beszédindítást. A zeneterápiának ez a vonala, ahol a zenei fejlesztés kognitív transzferhatásait igyekszünk kihasználni (figyelem, memória, végrehajtó funkciók, mozgáskoordináció stb. fejlesztése) Magyarországon még gyerekcipőben jár. De szorongásoldásra, önismereti folyamatokra, időskori gondozásban, vagy autizmusfejlesztésben is használjuk, ez elég jól működik itthon. A Bethesda Gyermekkórházban neuropszichológus kolléganőmmel, Szegleti Gabriellával néhány éve kezdtük el a rehabilitációban központi idegrendszeri sérültek vagy égési sérültek fejlesztésében használni ezt a terápiás módszert, és szerencsére egyre többen, a gyógypedagógia területről is érdeklődnek iránta.

Van-e olyan zeneterápiás élményed, amely mély nyomot hagyott benned és szívesen megosztanád?
Mi a rehabilitációban dolgozunk, ami egy komplex folyamat, ennek csak egy része a zeneterápia. Nem jelenthetjük ki, hogy a zeneterápia volt az egyetlen, ami segített. Egy heti rendszerességű zeneterápiás foglalkozásról van szó, ami azért is fontos, mert a gyerekek a sok egyéni fejlesztés mellett végre egy közösségi eseményen is részt vehetnek. A zenének az önjutalmazó rendszerre tett hatását is kihasználjuk: a zene tulajdonképpen ugyanazokat a neurotranszmittereket vagy a köznyelvben „boldogsághormonokat” szabadítja fel, amit a kábítószer. Endorfin és dopamin szabadul fel, ezáltal eufóriát érzünk. Tehát az önjutalmazó rendszert aktiválja, és így a gyerekeknek sokkal jobb kedvük is lesz ebben a nagyon nehéz rehabilitációs folyamatban. Azoknál a gyerekeknél, akik egy baleset vagy agyvérzés következtében a beszédközpontot is érintő bénulást szenvednek, az ismert népdalokat hívjuk segítségül. Ez segíthet a beszédindításban. Kolléganőmmel hétről hétre tapasztaljuk a zeneterápia pozitív hatásait, hétről hétre látható a változás a gyerekeken. Van egy kislány, aki agyvérzés következtében féloldali bénulásban szenvedett és rehabilitációs folyamat alatt egyre jobban visszatért a mozgásképessége. Rengeteg ideig csak az egyik kezét használta, hiszen a másik keze bénult volt. Mindig egykezes hangszert választott, óriási öröm volt, amikor kétkezes hangszerért nyúlt. Nem mi erőltettük rá, ő mondta, “most már tudok azon játszani, kérem szépen azt a dobot”. Ezek nagy sikerélmények.

A Bethesda Gyermekkórház Egészségszövők címmel nemrég saját terápiás könyvet adott ki, amelynek te vagy az egyik szerkesztője. Kinek az ötlete volt ez a könyv és mi a célja?
Azt tapasztaltam, hogy a kórházban töltött időt nem csak a gyerekek, de a szülők is nagyon nehezen élik meg. Ismeretlen helyzetbe kerülnek a kórházban, nem tudják úgy gyakorolni a szülői kompetenciájukat, ahogyan otthon. Szerettünk volna egy olyan eszközt létrehozni, amivel sokkal könnyebben teremtenek kapcsolatot a gyerekeikkel pl. az intenzív osztályon is. A szülő ugyanolyan negatív és beszűkült tudatállapotban van, mint a gyerek, az se jut eszébe milyen mesét mondjon, hiszen azzal foglalkozik, hogy életben marad-e a gyereke, vagy sem. Viszont, ha a kezükbe tudunk adni egy könyvet, az már nagyon nagy segítség. Eleinte A4-es papírokra nyomtattam azokat a meséket, amelyekről azt gondoltam, hogy segíthetnek. Tehát az én ötletem volt, hogy dolgozzunk mesékkel, de a kórházunk kommunikációs vezetője, Bese Nóra ösztönzött arra, hogy miért nem csinálunk belőle egy könyvet, főigazgatónk Dr. Velkey György pedig támogatott ebben. Szegleti Gabriellával és Sorompó Anettel válogattuk össze a meséket, és ami még fontos, hogy az illusztrációk is házon belül készültek: Anett és Németh Zsófia kolléganőink festették őket. A könyvben varázsfák is szerepelnek, melyeknek ágaira dolgozóink fényképeit tettük. Minden osztály orvosai, nővérei megjelennek benne. Azzal, hogy a mesevilágba kerültek a dolgozók is, kevésbé lesznek félelemkeltőek a gyerekek számára. A könyveket minden, nálunk hosszabb időt eltöltő gyerek megkapja. A nővér adja át nekik, aki szintén negatív szereplő, hiszen ő szúrja meg, ő vesz vért a gyerekektől, ezáltal viszont pozitív szerepbe kerül, hiszen egy ajándékkal indít. Megmutatjuk nekik a könyvben, hogy ez a doktor fogja őket megoperálni, így kevésbé szoronganak a műtét előtt, és az ébredés is sokkal könnyebb lesz.

Fotó: Horváth Péter Gyula

Hazaviszed a munkád?
Szupervízióra mindenképp szükség van: azaz, hogy egy tapasztaltabb, idősebb kollégának elmondhassuk a nehézségeket, elakadásokat. Másrészről, a Bethesda Gyermekkórházban nagyon jó csapat van, és egy jó csapatban könnyebb megosztani a terheket is, ha elakad vagy nehézségekbe ütközik az ember. Szerintem az uniformis, a fehér köpeny is segít. A kórházi „varázsvilágban” felveszem a köpenyt, a kórházban pszichológus vagyok, aztán leveszem, és ezzel ezt a szerepet is leteszem. Ezek a rituálék – visszatérve a néphagyományra – segítettek az eligazodásban, hogy egyik szerepből a másikba átléphessünk, például amikor kendő kerül a lány fejére az egyértelműsíti és tudatosítja mind saját maga, mind a külvilág számára is, hogy férjes asszony. Mindannyiunknak rengeteg szerepe van az életben, de az, hogy váltogassuk őket, nem egyszerű, és ebben a rohanó világban össze is csúsznak. Volt egy kolléganőm, aki mindig azt mondta, hogy ha nehéz napja volt, egy megállóval előbb leszállt a buszról és hazasétált, hogy kicsit ki tudja szellőztetni a fejét. Nekem sokszor az is elég, hogy bezárom kulccsal a szoba ajtaját a kórházban. Persze, ez nem azt jelenti, hogy az ember nem gondolkodik, vagy nem áll mindig készenlétben, de a szerepeink között tudni kell különbséget tenni. Az, hogy énekesnő vagyok és hétvégén van 2-3 koncertem, szintén nagyban segít. Másik szerepben vagyok, egy másik oldalamat próbálom ki, ezáltal erőforrást, energiát kapok. Ha pedig sok koncertem van, akkor meg arra van szükségem, hogy még közelebb kerüljek az emberekhez és bemehessek a kórházba. Nekem nagyon sokat segít ez a kettősség.

Sok mindent csinálsz, sok projektben veszel részt, mi van tervben még?
Az év végi koncerteket még befejezzük, aztán jön a karácsony és egy kis pihenés. A Klárisok zenekarral készülőben van a következő lemezünk, már el is kezdtük összerakni, télen, kora tavasszal ezzel fogunk foglalkozni. És Bársony Bálinttal és a Hangszersimogatóval is az új lemezt tervezzük már, szóval produktív időszak áll előttünk.

Fotók: Horváth Péter Gyula

2018-12-20T07:42:49+02:00 2018. december 19.|