Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  •  
  •  

Kelly Reichardt filmjében egy fiatal nő, Wendy vándorlását követjük nyomon az északnyugati államokon keresztül, Alaszka felé. Pontosabban utazásának egyik balszerencsés állomásán, egy jellegzetes, elhagyatott iparvárosban, kényszerből eltöltött néhány napjának történetét láthatjuk. Az út célja munkát találni, új életet kezdeni. A városba beérkezve az autója lerobban. Kutyája, Lucy pedig eltűnik. Egy bolti lopás után néhány órára a helyi fogdába kerül. Bírság. A kevés, gondosan kiszámolt és beosztott pénze súlyosan fogyni kezd, tartalékai nincsenek. Gyakorlatilag egyik pillanatról a másikra az „utcán” találja magát.

SZERENCSÉS MÁRTON DÁNIEL – NULLAHATEGY

Talán nem sok amerikai film beszél tisztábban, és egyértelműben a társadalmon kívüliségről, arról hogy milyen könnyen és gyorsan lehet a perifériára kerülni, mint ez az alkotás. A gazdasági válság első éveiben életet-kezdő generációról szól, az átélt létbizonytalanságról az ő csalódottságukról.Úgy hallottam, szükségük van emberekre odafent… mondja az átutazóban lévő hobóknak, Wendy. A maga nemében azonban mélyen szomorú ez az mondat.

vlcsnap-2014-11-04-11h39m45s151

A szégyen és távolság a szegények zavarodottsága. A film azt sugallja, ezek az érzések nem pillanatnyi kényelmetlenségek, hanem valójában a szegénység tudatállapotának velejárói. Wendy történetében visszatükröződnek a körülöttünk, velünk élő szegények megugorhatatlan hétköznapi problémá: a kiszolgáltatottság a társadalmi renddel, az értelmetlen szabályokkal, a kimondott-kimondatlan elvárasokkal és előítéletekkel szemben.

vlcsnap-2014-11-04-11h38m01s0

Amikor Wendy felhívja nővérét, a nő és élettársa gyanakvóan, ridegen viselkedik. Valójában azt várják, hogy a lány mikor alázkodik meg és kéri segítségüket. Végül Wendy, érezve az elutasítást, nem mer kérni. Inkább zavarodottan, gyorsan leteszi a telefonkagylót. A családjával szemben a többi idegen talán „nagyvonalúbb” a lánnyal, de éppen csak a saját körülményeik adta korlátok között.

Az idős, jó szándékú parkolóőr Dalton áll a legközelebb ahhoz, hogy valódi segítséget nyújtson neki, de olykor ő is fájdalmasan távolságtartó. Az autószerelő elenged néhány dollárt a vontatás díjából és segíteni próbál, bár ezzel talán csak még többet árt. Más embereket az utcákon szinte alig látunk, a lány körül a város kihalt, elszegényedett. Dalton szavait idézve: „Nem tudom, mit csinálnak az emberek. Volt itt egy malom, de már jó régen bezárták. Nem tudom, mit csinálnak…”.

vlcsnap-2014-11-04-11h39m14s27

Mivel Wendy közterületen nem aludhat és autója a szerviz parkolójában lezárva áll, ezért a vasúi síneken elindulva a város peremére érve az erdőben húzza meg magát. Éjszakai félálmomból riasztja fel egy zavart elméjű hajléktalan. A férfi félelmetes monológja, jelenléte a megvetettség és kitaszítottság őrületét hordozza magában. „…Próbálok jó fiú lenni. De ezek nem hagyják. Mert szemétként bánnak velem, akinek nincsenek jogai. Tudod, az ilyenek megérzik, kiszagolják a gyengeséget. Húzz el, takarodj arrébb… Érted? Bár tudnák, hogy hétszáz embert öltem meg a puszta kezemmel…” Wendy őszinte kétségbeesését, kifakadását csak a szervizhez közeli benzinkút mosdójában látjuk ahol, ha percekre is de „egyedül” tud lenni. A film központi témája: a szolidaritás. Mit tenne bármelyikünk is, ha az ő helyzetébe kerülne? Mit tennénk, ha egy hozzá hasonlóval találkoznánk és valamely áldozat révén segíthetnénk? Honnan tudhatjuk, hogy nem a film szereplőihez hasonlóan közömbösen cselekednénk? A kérdés akkor is jogos, megkerülhetetlen, ha „hozzájuk” hasonlóan azt érezzük: „kevés az, „amink van”. „Így adni sem adhatunk”.

Erre cáfol rá Dalton, a paroklóőr, amikor szabadnapján megkeresi Wendy-t, és párja elől titkolva pénzt ad lánynak. Azt gondoljuk, hogy a lány megkönnyebbülhet, problémái megoldódnak, de a búcsúzás után a kamera megmutatja: csak néhány dollár és cent van Wendy kezében. Az egyszerűsége okán megrázó, mesteri jelenet. Dalton a történet során mégsem válik „irgalmas szamaritánussá”. Talán családja többi tagjának ellenállása – vagy valamely más rejtett ok, – miatt kényszerül távolságtartásra. De pontosan ez teszi a lánnyal közös jeleneteiket szomorúvá, megélhetővé.

vlcsnap-2014-11-04-11h41m14s4

Michelle Williams és az általa alakított Wendy a film igazi, nagy erénye. Williams teljes egészében levetkőzi a sztárstátuszból adódó összes allűrt és ragyogást. Odaadással, empátiával szolgálja a filmet, Wendy karakterét.  Elmondható, hogy ritkán látni ilyen alázatos, ösztönös átalakulást.

A film utolsó pillanataiban Wendy arcát látjuk, ahogyan egy üres tehervagonból néz kifelé, az elsuhanó sötét erdőre. Wendy néhány nap alatt sokat veszített, de utazását, célját nem adhatja fel. Nincsen más esélye, nincsen máshol hely számára. A film befejezése után, szinte nem is értjük: hogyan lehet ez a fiatal lány ennyire egyedül? Hogyan lehet az, hogy senkire sem számíthat?

Feltehetőleg felemás, megosztó érzései lesznek annak, aki megnézi Reichardt filmjét. Kizökkentő erővel bír ez az „egyszerű” történet. Hitelessége, a helyzetek megéltsége az alkotók oldaláról megkérdőjelezhetetlen. És az, hogy kérdéseink a film után még napokkal sem hagynak nyugodni minket, bizonyítják: Ezt a filmet látni kell.

Wendy and Lucy, 2008. 80 perc, dráma.

 


Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  •  
  •