Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  • 564
  •  
    564
    Shares

“A néptáncnak óriási közösségformáló ereje van, ahogyan annak is, ahogy az eredeti muzsika és tánc megtanulása után egy sajátos kézjegyű alkotói folyamat eredményeképpen megszületik egy mai színházi előadás. A néptáncba bele kell tenni az energiát, a minőséget, és egyáltalán, nyitottnak kell lenni a változásra” – vélekedik ifj. Zsuráfszky Zoltán, akit március 15-én Harangozó Gyula-díjjal tüntettek ki. A táncművész, koreográfussal beszélgettünk gyerekkori mesés utazásairól Gyimesben, Mérán, Széken, az is kiderül, túl lehet-e adagolni a népi kultúrát, és hogy milyen módon lehet keresztezni az organikus világot a kortárs motívumokkal.

Március 15-én Harangozó Gyula-díjat kaptál. Hogy fogadtad?
Óriási megtiszteltetés számomra, hogy megkaphattam ezt a díjat, egy beteljesült álom. Annak ellenére, hogy alapvetően nem díjakért dolgozik az ember, a néptáncos szakmai berkeken belül táncművészként és koreográfusként ez az, amire minden kezdő fiatal vágyik. Egy fontos állomás az életemben, pláne jelen helyzetben, amikor óriási krízis van a világban. Ez az elismerés emberfeletti hitet és megerősítést ad, hogy a tehetségemhez méltóan, nap mint nap megfelelhessek a munkámban, tudjak újabb és újabb projekteket megálmodni, létrehozni, újabb szerepeket megformálni a színpadon. Ugyanakkor

az egyik legjobb dolog a világon, hogy az embereknek, és nem magamnak dolgozhatok egy magányos, sötét próbateremben. Bízom benne, hogy a táncművészetnek olyan ereje és hatása van a nézőre, amit mástól, máshonnan nem tud megkapni.

Ez olyan, mint amikor azt mondjuk, a szerelmet nem lehet tudományosan leírni, de eltáncolni el lehet. Ez az én szerelmem, az én szakmám, a tánc.

Fotó: Horváth Péter Gyula/Nullahategy.hu

Beleszülettél a folklórba, mégsem akartál táncos lenni. Úgy fogalmaztál korábban, hogy a füleden jött ki a népi kultúra. Túl lehet adagolni a népi kultúrát? Volt olyan pont, amikor úgy érezted gyerekként, hogy ez túl tömény?
Ez egy elhúzódó dackorszak volt. Rengeteget jártunk próbatermekbe, ott nőttünk fel, ott szocializálódtunk, ez volt az életünk. Tomboló energiák, expresszív, színes kavalkád, kemény munka, izzadtság – így tudnám leírni a gyerekkorom ezen részét. Ezek a képek a táncról való mai gondolkodásomat természetesen meghatározták, viszont egy gyerek még máshogy gondolkodik. Hétvégén, amikor nem volt ovi, akkor is menni kellett a próbákra, naná, hogy tiltakoztam. Szinte minden akartam lenni, csak táncos nem. Egyszerűen azért, mert éjjel-nappal ez vett körül. Végül mégis errefelé sodort az élet.

Gyerekként jártál a szüleiddel gyűjteni Erdélybe? Milyen emlékeid vannak erről?
Az a kép van előttem, ahogy Gyimesben óriási hóban kapaszkodik fel a kis trabantunk a hegytetőre. Hogy elmegyünk lovas szánozni, hogy amíg bent folyik a filmfelvétel Setétpatakon, addig én Vak Zolti “Finánc” unokájával játszom kint a hóban és henderikázunk, hógomolyázunk. Másik alkalommal például Mérán síkultunk le táncos barátommal a hegytetőről. Voltam széki lakodalmakban is, és Felvidékre is jártunk a szüleimmel. Ezek nagyon meghatározó, mesés utazások voltak.

Édesapád (Zsuráfszky Zoltán Kossuth-díjas táncművész, koreográfus – a szerk.) emblematikus alakja a táncházmozgalomnak. Te mikor ismerted föl, mikor értetted meg, mennyire fontos, amit ő véghez vitt?
Az elejétől fogva tudtuk a testvéreimmel, hogy ennek az alázatos, irdatlan mennyiségű munkának és szeretetnek milyen súlya van. Tudtuk, hogy ez egy nagyon komoly tevékenység, de mi inkább a játékosságot láttuk benne, ugyanakkor éreztük, hogy ez a hivatásuk, ez az életük. Így aztán egyre inkább mi is a magunkénak éreztük, és mi is részt akartunk ebből vállalni.

Fotó: Horváth Péter Gyula/Nullahategy.hu

Mit gondolsz, hogyan, milyen eszközökkel lehet elérni azt, hogy a táncházmozgalom élő része legyen a kultúránknak?
Szerintem a táncházmozgalom, mint működő rendszer, folyamatosan változik, csakúgy, mint a hagyomány. Aki a mozgalmat megismeri, az rájön, hogy a magyar kultúra milyen gazdag és sokszínű valójában. Az igényes, minőségi kultúrafogyasztó tudja, hogy a népművészet egy nagyon komoly egyéni, szabad alkotási folyamatot feltételez. És ebben részt venni, még ha szórakozási formáról is beszélünk, rettentő fontos, és egyben felelősség is. Ha hiteles emberek művelik és jó energiák mozdulnak meg, az szerintem mindenki számára befogadható és szerethető. A néptáncnak és a népzenének nem csak a művészeti alapiskolákban, hanem a fesztiválokon is helye van, gondoljunk csak rengeteg embert megmozgató táncház találkozókra, amit sajnos idén sem lehet megtartani a pandémia miatt.

A néptáncnak óriási közösségformáló ereje van, ahogyan annak is, ahogy az eredeti muzsika és tánc megtanulása után egy sajátos kézjegyű alkotói folyamat eredményeképpen megszületik egy mai színházi előadás. A néptáncba bele kell tenni az energiát, a minőséget, és egyáltalán nyitottnak kell lenni a változásra.

Hogy lehet keresztezni az organikus világot a kortárs motívumokkal? Semmi nem számít szentségtörésnek?
A néptáncot már nem kell kitalálni, az önmagában az, ami. Martin György, Borbély Joli néni, vagy Kallós Zoltán és sokan mások az utolsó utáni pillanatban csípték el, és gyűjtötték fel ezeket a zenéket, táncokat a Kárpát-medencében, ez egy olyan kincs, amiből építkeznünk kell. Ezek megtanulása és értelmezése az első lépés. Szóval, ha valaki zumbázni akar a csárdásban, nem azt mondom, hogy nem lehet kipróbálni, de először a csárdást kell megtanulni, a fő kérdés pedig az, mennyit tesz hozzá az egészhez egy ilyen műfaj beemelése.

Elsődleges, hogy az eredetit minél mélyebben megismerjük, idővel úgyis letisztul a tánc és csak azon újdonság szervül, ami értéket képvisel. Az újítás a városi hagyományőrzés része, az alapszövetbe az aktuális trendek, normák szerint mindig bekerül valami új.

Fotó: Horváth Péter Gyula/Nullahategy.hu

Volt olyan munkád, ahol bármilyen innováció, amit szorgalmaztál volna, nem valósulhatott meg? Amikor azt mondták, hogy na jó, ez nem fér bele?
Hat éve a Zalai Kamaratánc Fesztiválra készítettem egy számot a MÁNE Kamara Táncegyüttessel hét férfivel. Próbáltam teljesen megfeszíteni a húrt. Egy dadaista világot képzeltem el, zenei kakofóniát, egy nagyon-nagyon variábilis rendszert. A szakmai zsűriben volt olyan, aki nem is tudta értelmezni, azt mondta, ilyen nincs, ez értelmezhetetlen, ez skizofrén. Én viszont úgy éreztem, meg kellett próbálnom, ki kellett próbálnom ezt is. A színpadi koreografálás igenis kell, hogy merítsen a mából, kell, hogy autonóm üzenettel rendelkezzen, és én hiszek abban, hogy a népi kultúrával lehet egyetemes gondolatokat is lehet közölni, attól függetlenül, hogy önmagában a motívumok és a mozgások a paraszti kultúrából érkeznek. Ezekre építkezve próbálom azokat az üzeneteket megfogalmazni, amelyek aktuálisak lehetnek.

Hogy lehet dolgozni ebben a szerencsétlen, maszkos időszakban?
Egyrészt az ember önképzéssel tartja karban magát – olvasással például, másrészt fontos a fizikális karbantartás is. Ez a Magyar Állami Népi Együttesben heti rendszerességgel megvan, de most otthoni munkavégzésben vagyunk, úgyhogy otthon kell gyakorolnunk. Emellett biciklizéssel, futással próbáljuk karbantartani az izomzatunkat és az ízületeinket, ami valljuk be, nem egyszerű feladat. Amikor például a Naplegendában be kell állni és két felvonást ismétlésekkel, gyorsöltözésekkel meg kell oldani, az egy nagyon komoly fizikális teljesítmény is egyben. Ehhez képest, amit most csinálunk, az egy teljesen más dimenzió. Nagyon vágyunk már vissza a színpadra. Tervek vannak – volt szerencsém együtt dolgozni koreográfusként Mihályi Gáborral, a Magyar Állami Népi Együttes vezetőjével és Pál István „Szalonna” zeneszerző, művészeti vezetővel az Idegsereglik, ami tovatűnt – Óda az énekesmadárhoz című új produkcióban. Ez már egy elkészült, bemutatásra váró darab. Emellett táncos-koreográfus társammal, Tókos Attilával, akivel az 1.84 Társulatot vezetjük, is tervezünk egy új bemutatót, a Kaleidoszkóp- Hommage á Bartók Béla című kortárs néptánc előadást, amely a Nemzeti Táncszínház és az Imre Zoltán Program támogatásával fog megvalósulni, reméljük, minél hamarabb.

Fotók: Horváth Péter Gyula


Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  • 564
  •  
    564
    Shares