Az operatőrök, majd prominens filmesek, Oscar-díjas vagy a díjra jelölt alkotók tiltakozása és nyílt levele sem változtat az amerikai filmakadémia azon döntésén, hogy négy kategória, köztük az operatőri győztesének a reklámszünetben adják át a díjat az Oscar-gálán, hogy ezzel rövidítsék a műsoridőt.

MTI

A döntés nyomán tiltakozásának adott hangot az Amerikai Operatőrök Társaságának (ACS) képviseletében a szervezet elnöke, Kees Van Oostrum, majd nyílt levelet fogalmaztak meg vezető filmesek, köztük Oscar-díjasok és jelöltek is. Ezekre válaszul a filmakadémia levelet írt, melyben biztosítja a tagokat arról, hogy “a 91. Oscar-gálán egyetlen kategória díját sem oly módon adják át, hogy az csökkentené a jelöltek és a díjazottak érdemeit a többiekéhez képest” – idézte az írást a The Hollywood Reporter.

Az akadémia vezetői – úgy tűnik – nem gondolkodnak a tervek módosításán. A levél ismételten kifejti, hogyan fogják átadni a négy említett kategória díjait. A The Hollywood Reporter forrásai szerint a 9 ezer tagú amerikai filmakadémia operatőri ágazata önként vállalta, hogy idén a reklámszünetben adják át a díját. Az akadémia közlését megelőző nyílt levelet aláírta többek között Martin Scorsese, Quentin Tarantino és Spike Lee filmrendező, Roger Deakins és Emmanuel Lubezki operatőr, Tom Cross és William Goldenberg vágó. A február 24-i Oscar-ceremónián az operatőri díj mellett a vágó-, a kisjátékfilm-, valamint a maszk és haj-kategóriában járó díjat is a reklámszünetben vehetik át a győztesek.

John Bailey, a filmakadémia elnöke – aki operatőrként maga is az ACS tagja – hétfőn jelentette be, hogy a háromórás Oscar-show rövidítése, a műsor csökkenő nézettségének javítása érdekében ezentúl éves rotációban mindig más Oscar-kategóriák díjait adják át a reklámszünetben és a köszönőbeszédeket csak a műsorban később, megszerkesztve közvetítik.