2012 nagy eseménye volt az újra összeálló EAST, a fellépésük Pécsett, a Kodály Központban, és erre a koncertre megjelent CD-jük, az 1981 őszén rögzített csepeli koncertjük felvétele. A legendás Játékok album dalaira épült dokumentum a zenekar egyik leginkább kreatív korszakának lenyomata. A csepeli koncert nemrég dupla vinyl formátumban is megjelent. Erről beszélgettünk a zenekar vezetőjével, Móczán Péterrel. 

PZL – 061.hu

A nyitó kompozíció, a Talán hajnalodik hangvétele pont olyan borongós, mint az album monokróm hatású covere.  Csepel munkások lakta vidékén az 1981-es lengyel események miatt nagyobb a készenlét? Egyáltalán éreztünk ebből mi itthon valamit?
Szerintem nem, elhallgatták, megóvtak bennünket a “rossz hírektől”. Úgy emlékszem, hogy az akkori magyarországi sajtóban alig lehetett olvasni, a rádióból hallani, vagy az egyetlen televízióban látni valamit a lengyelországi eseményekről, pedig 1981. őszén, amikor a csepeli koncertünket megrendezték, már nagyon közel volt december 13., amikor Jaruzelski tábornok kihirdette a hadiállapotot, gyakorlatilag katonai puccsal átvette a hatalmat. Mi a következő év májusában turnéztunk Lengyelországban, csak akkor szereztünk igazán tudomást az elmúlt hónapokról, a letartóztatásokról, a tüntetésekről, a Szolidaritásról. Nagyon szerettek bennünket a koncerteken. Emlékszem, amikor Varsóban az állami televízióban készült velünk tv-felvétel, a megérkezésünkkor ugyanazzal a szeretettel fogadtak, mint a fellépéseinken, és amikor  túl voltunk a bemutatkozásokon a tévések felhajtogatták a zakójuk, ingük gallérját, hogy lássuk a gallér belső oldalára kitűzött Szolidaritás jelvényüket. Nem emlékszem arra, hogy Csepelen érezhető lett volna bármi is a lengyelországi események hatásából. Igaz, a koncertünket a sziget északi végén, a mai Weiss Manfréd út közelében, a Mahart Művelődési Házában rendezték, amely a kerület szélén volt, távol a lakótelepektől és a gyártól. Viszont a közönségünk, a többnyire 20-as 30-as éveiben járó fiatalok, bizonyára elvitték magukkal zenénket és a dalok szövegét – a tündöklő angyalról, az elfogyott reményről, az út végéről, amely jól látható, a gödörről, amely fölött hullni kezd a hó.

A Syriushoz kötődik egy sztori, mely szerint, amikor valami munkásotthonban léptek fel, tíz perc „elszállás” után, a közönség vad reakciói miatt azonnal slágeres repertoárral folytatták a bulit…Csepel is „nehéz környék” lehetett. A zenekar odafigyelt, hogy hol vállal fellépéseket, vagy mindenhol népszerűsítette a műfajt, ahová elhívták?
Mi mindenütt felléptünk, ahova hívtak bennünket. De velünk nem fordult elő olyan, mint a Syriusszal, nekünk egy repertoárunk volt: a saját zenénk. Minden fellépésen azt játszottuk. Természetesen, voltak szempontok és szerkesztési elvek, például a koncert hosszúsága, vagy az, hogy a koncertnek legyen eleje és vége, ha a ráadást kell játszani legyünk felkészülve olyan zenével, amely feloldja, vagy éppen felerősíti az addigi hatásokat. Ez így persze nagyon tudományosan hangzik, de mi már az instrumentális korszakunkban – 1975 és 1980 között – így készültünk a próbákon, amikor megszülettek a szvitjeink. Ezekben a 40-50 perces zenei egységekben a számok összeértek, egymásba fonódtak, ahol a hangnemeket és a tempóváltásokat is ki kellett kísérletezni. Az 1981-es koncertfelvétel, a Csepel felett az ég is jól mutatja ezeket a szerkesztési módszereket, a szvitszerű megoldásokat, annyival továbbfejlesztve, hogy az énekhangot és a dalszövegeket is beépítettük zenénkbe. Csepel valóban nem volt az elsődleges koncerthelyszínünk, de mi annyira elkötelezettek voltunk, annyira hittünk a zenénkben, később a szövegeinkben, hogy úgy gondoltuk ez mindenkinek átjön, befogadja a közönség, mindegy hol játszunk Ózdon, vagy Budapesten a Közgázon. Igaz volt néhány kivétel, olyan fellépések, szerencsére nem sok, ahol az utánunk fellépő együttes közönsége összekeverte a futballpályát a koncerthelyszínnel. A drukkertempó mindig nagyon távol állt tőlünk. De ilyenkor is végigjátszottuk a programunkat; talán voltak közönség soraiban, akik ekkor szerették meg a zenénket. Visszatérve a kérdésedre, csak az utóbbi időben, az East 2012-es visszatérése óta foglakozom igazán azzal, hogy hol lépünk fel, hogy milyen körülményeket biztosít a rendező a zenekar és a közönségünk számára, milyenek a színpadi és a technikai feltételek. Megpróbálok produkciós irodám munkatársaival együtt mindenre odafigyelni.

A koncertfelvételen, erősebb a jelenléte a basszusjátékodnak, mint a Játékok albumon. A sorlemezek készítésekor van egy afféle protokoll, hogy a basszust általában hátrább húzzák, illetve a bőgősök alázatból önmérsékletet tanúsítanak?
Jól hallod, a basszus hátrébb van, azaz halkabb. Nem csak régen, amikor ez némileg indokolt volt az LP-k korában, mert a lemezjátszók kevésbé tudtak megbirkózni a mély frekvenciákkal, de ma szinte ugyanez a helyzet, amikor pedig minden digitális, amikor csak az ízlés korlátozhatja a basszus szólam hallhatóságát. 1981 nyarán, amikor a Hungaroton Rottenbiller utcai stúdiójában a dobfelvétellel elkezdődtek a Játékok című albumunk hangfelvételei, az első két nap azzal telt el, hogy a dobokat tömtük, ragasztottuk, tompítottuk mindenféle anyaggal, ronggyal, papírral, szivaccsal, mert nem tetszett az egyébként igen képzett hangmérnöknek a dobok hangja. Aztán Rezső néhány óra alatt feldobolta az egész nagylemezt. Majd következett a basszus. És megismétlődött ugyanaz, mint a dobbal, tömés, tompítás, ragasztás, húr alá, húr fölé, nyaknál és húrlábnál. Órák teltek el ezzel a művelettel, azért mert időnként megzörrent a húr a bundon. Hiába mondtuk, hogy de hát ez rockzene. A történelmi hűség kedvéért szeretném megjegyezni, hogy olyan szinten tudtuk az LP anyagát, hogy egy taktjelre mindenki le tudta játszani a saját szólamát lemezelejétől a végéig. Érdemes összehasonlítani a szinte azonos időben készült stúdiófelvételen és a csepeli koncertfelvételen hallható hangszerek hangját, beleszámítva azt is, hogy a Hungaroton stúdió a legkorszerűbb keverővel, technikai eszközökkel, két összeszinkronizált, soksávos Studer magnóval volt felszerelve. Mi pedig a 16 csatornás  mixerünkkel egy sztereó magnóra rögzítettük a csepeli felvételt. Technikailag ma már sokkal több lehetőség van hallható, a progresszív rock hangzásvilágába illeszkedő basszushangot keverni, mégis sokszor meg kell küzdeni a jó eredményért.

Mi az, amit igazított Rozgonyi Péter a 2012-es remaszteren? Mennyiben kap más élményt az, aki a vinyl lemezt hallgatja?
Sajnos én még nem tudtam meghallgatni a vinylt, mert nem jó a lemezjátszóm, de az LP gyártáshoz készült masterfájlt igen jónak hallom. Azért azt is meg kell mondani, hogy a mai lemezgyártás – a Csepel felett az ég vinyl korongjait Németországban gyártották – nagyon sokat fejlődött a harminchét évvel ezelőtti hazai lemezgyártás óta, amikor a Játékok album készült a Hungaroton dorogi gyárában.

Az album utolsó felvétele a Just the Blues hangvételében némileg eltér a zenekar hangképétől. Miért nem mondjuk az akkor még aktuálisabb Valóság hangjai vagy a Szirének került a repertoárba, illetve a lemezre? Minden azon a koncerten rögzített dal felkerült a lemezre?
Valóban lehetett volna a ráadásszám a Valóság hangjai is, hiszen az volt az egyik instrumentális szvitünk zárótétele. Hogy miért döntöttünk így, nem emlékszem, de arra igen, hogy Zareczky Miki jazz-tanszakot végzett mielőtt az East tagja lett, és nagyon jól énekelt bluest. És olyan szinti szólót is ritkán lehet hallani egy bluesban, mint amilyet Pálvölgyi Géza nyomott a szám vége felé, aki szintén jazz-tanszakos volt az East előtt. Volt egy meghatározó koncertélményünk Varga Janival egy 1974-es lengyelországi fesztiválon. Az SBB játszott, elképesztően. És amikor már mindenen túl voltak: lehozták a felhőket és a csillagokat az égről, leereszkedtek a sziléziai bányák mélyére, felszántották a bús lengyel ugart, végül eljátszottak egy bluest. Ha nincs az a blues, talán még most is ott ülünk a Janival a koncertteremben. Úgy emlékszem volt egy időszak az East történetében, talán egy év is, amikor blues volt a ráadászene. Korábban beszéltem arról, hogy nem mindig az a jó, ha abban a zenei világban fejezzük be a koncertet, amiben előtte voltunk. Van olyan, amikor a feloldás, például ez a laza blues erősíti az előtte elhangzott zenét. Ez hallható ezen a lemezen is.

Bár soha nem játszottál pont ugyanúgy két koncerten, de a dalok felépítése és összekötése miatt nehéz volt a dalsorrenden variálni. Ahogy nőtt a repertoár, ezt hogy oldottátok meg? Hogy fértek el mondjuk a Rések a falon dalai az első két elemez egységesebb, összefüggőbb kompozícióival?
A Rések a falon LP számait soha nem kevertük más albumaink opusaival, ugyanúgy önálló blokkba szerkesztettük, mint a korábbi lemezek zenéit. Persze az lényeges különbség volt, hogy míg a Játékokat és a Hűséget számait megállás nélkül, mint ahogy az albumokon, összefűzve adtuk elő, addig a Rések a falon blokkban minden egyes szám végén megálltunk, hiszen ezek önálló dalok voltak. Hát, mit mondjak, a közönségünk nem volt hozzászokva a 4-5 percenkénti tapsikoláshoz. De az érem másik oldala az, hogy a Játékok után ez a második legnagyobb példányszámot elért LP-nk. És hát ott voltál az Arénában, láthattad, nagy sikere volt mind a két számnak, amit erről az albumról játszottunk, igaz most úgy szóltak, mint a megszületésükkor a próbateremben, 1983-ban.

1981 körül nagy divat volt, hogy előre megírt felkonfokkal vezették fel a következő számot a zenekarok. Nálatok meglepődött a közönség, hogy az efféle kommunikáció minimálisvolt….
A mi közönségünk Pink Floydon, Genesisen, Yesen, Mahavishnu Orchestrán, SBB-n – és még sorolhatnám a progresszív zenekarokat – nőtt fel, ez volt a természetes, a zene volt a fontos, a dalszövegek és a látvány, nem kellet semmit megmagyarázni.

Mi magának a hangfelvételnek a története? Sok egyéb koncertet rögzítettetek abban az időben? Egyáltalán: hogy került elő?
Évekkel az East 2012-es visszatérése előtt, egy kis lemezboltban került a kezembe egy házilag készült CD, amelyre csak annyi volt ráírva East – Csepel 1982. Amikor otthon meghallgattam, kiderült, hogy a Játékok, az 1981-es első albumunk koncertváltozata van a hanghordozón.  A koncertváltozat azt jelentette, hogy mivel  a lemezre csak 40 perc zene fért rá, egyes számok lemaradtak az LP-ről, vagy az is előfordult, hogy némelyik opus rövidebb formában került a bakelitre. Mivel nem játszottunk gyakran Csepelen, és a koncertprogram is segített – még nem hallhatók a Hűség számai, viszont több részlet is elhangzott az instrumentális időkből -, így rövid nyomozás után kiderült, hogy a felvétel 1981-ben készült a Mahart Művelődési Házában.

Mi a titka annak, hogy egy koncertfelvétel ilyen jó hangminőségben megmarad? Közismert, hogy a Metro koncertlemezét is egy riportermagnóval rögzítették…. Szóval, nemcsak a keverő a titok, nemcsak az, hogy jól játszott a zenekar, hanem valami különös „csillagállás” is… Mit gondolsz erről? Volt még néhány “földi tényező”, aminek össze kellett jönnie ahhoz, hogy jó koncertfelvétel készülhessen. Manapság a soksávos digitális koncertfelvételek korát éljük, kitűnő felvételek készíthetők számítógépes programokkal, amelyekkel aztán a hangutómunka során szinte bármit meg lehet csinálni, bármit ki lehet javítani. Szóval 1981-ben a csepeli művelődési házban a jól játszó zenekar mellett rendelkezésünkre állt egy viszonylag jó minőségű Peavey zenekari keverő, volt egy jó hangmérnökünk, aki ismerte a koncertprogramunkat és minden egyes számunkat is, valamint szereztünk a felvételhez egy jó minőségű szalagos sztereó magnót, úgy emlékszem, egy Revoxot. Bizonyos mértékben beleszólhatott a hangfelvétel összképébe a teltházas terem jó akusztikája és a közönség fogadtatása is. Ezen a felvételen gyakorlatilag semmit nem lehetett javítani, itt pontosan azokat a hangokat hallhatjuk, amit bő 37 évvel ezelőtt a közönségünk a koncerten. Persze az sem volt mellékes, hogy abban az időben igen sok fellépésünk volt, tehát úgy gondolom nem csak a csillagok állása volt jó hatással a koncertünk minőségére, hanem a megszerzett rutin is.

Van-e esetleg előkészítés alatt a Grundnál másik EAST-kiadvány?
A most megjelent Csepel felett az ég dupla LP után, már csak egyetlen olyan hiány van az East történetében, amit jó lenne pótolni, az 1986 című albumunk CD kiadását. Korábban már nekifutott a GrundRecords ennek a projektnek, de sajnos eddig nem sikerült összehozni ezt a megjelentetést. Szerintem, egy jó üzleti konstrukcióban a Hungarotonnal közös kiadásban lenne rá esély.

Számíthatunk arra, hogy főleg erre az anyagra építve újból halljuk majd élőben a zenekart?
Erre most nem tudok válaszolni, talán ha a csillagok állása besegít.