Sorban ötödik lemezét készítette el a hazai popélet egyik legkülönlegesebb figurája, a korábban a Hiperkarma dobosaként is működő és a Budapest Bár énekeseként is rendszeresen feltűnő Frenk. A Magyar Pszichó cím már sejteti, ezúttal komolyabb témákról van szó, mint korábbi albumain, a Nagyvárosi éjszakák buli folyamától a Minden ellen című lemez útkeresésén át bizony eljutottunk a hétköznapok valóságáig. De vajon miért jó, ha az ember csak a valóságról énekel? Többek között erről is beszélgettünk Frenkkel.
L.T. – 061.hu
Hogyan jut el az ember a Nagyvárosi éjszakáktól a Magyar Pszichóig?
2010-ben jelent meg a Nagyvárosi éjszakák, 2012-ben pedig jött a Minden ellen, amely album szinte tökéletes átmenetet jelentett a mostani album, a Magyar Pszicho felé. Az ember nagyon sokat változik nyolc év alatt, így lett a Nagyvárosi éjszakák album dalainak bohém, szétcsapós világából a Magyar Pszicho kőkemény mai valósága.
Te magad változtál meg?
Természetesen én is érettebb lettem, de világ is rengeteget változott körülöttünk, ami mellett nem mehetünk el szó nélkül. Nagyon sok impulzus ért, sok mindent megéltem és még több sztorinak szemtanúja voltam. Nem írhatok dalokat és nem énekelhetek a szórakozásról és a buliról, ha az élet ennél fontosabb dolgokat sodor elém. Azt vallom : egy művésznek az a dolga, hogy tükröt tartson az aktuális valóság elé, ha pedig nem ezt teszi, akkor szerintem nem mond igazat.
Fotó: Horváth Péter Gyula
Mi az, ami inkább megérint? Az egyetemes történések vagy az egyedi sorsok?
Mindkettő, de az egyetemes dolgok talán jobban érdekelnek. Nem megoldást, vagy megfejtést keresek és kínálok, hanem sokkal inkább kérdéseket szeretnék feltenni, amelyek rávilágítanak a lényegre.
Nem mondják rád, hogy túl negatív vagy?
De biztosan vannak, akik ezt mondják. Nem hiszek a „légy pozitív” típusú ideológiákban, meg a „csak a jót lásd meg és arról énekelj” kezdetű jótanácsokban. Olyan világ, ahol minden jó és szép és csak pozitív dolgokról lehet dalt írni, nem létezik. Aki csak pozitív dolgokról énekel, az hazudik. Én pedig a valóságról szeretnék dalt írni, akkor is ha éppen nem rózsás a helyzet.
Nem félsz, hogy így nehezebb lesz bekerülni a médiába? Ott a vidám és pozitív dalokat jobban szeretik.
Nem félek, de nagyon elegem van ebből. Ahhoz, hogy bekerüljön a dalod a rádióba, nem kell más, minthogy legalább 130 bpm legyen és ne szóljon semmiről. Van, akinek megy ez a biztonsági játék és inkább már úgy kezd el dalt írni, hogy tisztában van az elvárásokkal, de én nem ez a típusú ember vagyok. Nem másoknak akarok megfelelni, hanem olyan zenét szeretnék csinálni, ami nekem tetszik. Lássuk be, ha már nekem sem tetszik egy dalom, akkor nagy baj van.
Fotó: Horváth Péter Gyula
A Magyar pszichóval a szövegeké lett a főszerep?
A dalszöveg mindig nagyon fontos volt számomra, talán annyi a különbség, hogy régen inkább csak magammal foglalkoztam, mára pedig nyitottabbá váltam. Már a Minden ellen című album idején is sokat foglalkoztam az aktualitásokkal, azokkal a bosszantó dolgokkal, amelyek tönkre teszik a mindennapjainkat, de mostanra ez a szerzői attitűd abszolút kiteljesedett. Rendkívül fontos lett számomra a mondanivaló és az engem körülvevő világ.
Elég soká kellett várni erre az albumra. Ahhoz, hogy a Magyar Pszichó megszülethessen, kellett, hogy te kiszállj a Hiperkarma zenekarból?
Mindenképpen. A Hiperkarma rengeteg időt és energiát igényelt. Bármilyen rossz is ezt kimondani, nagyon lehúzta a saját projektjeimet. Nem éreztem már magaménak a produkciót, stresszes és fárasztó volt a zenekarral való turnézás. Semmi másra nem maradt időm mellette.
Fájt elhagyni őket?
Nem, sokkal inkább óriási megkönnyebbülést jelentett. Annyi fájdalom és tüske volt már bennem, annyira belefáradtam az egészbe, hogy sokkal jobb volt végre elengedni az egészet.
A Budapest Bártól nem válsz meg, ugye?
Dehogy! Imádom! Remek baráti és szakmai társulás kerekedett ebből az elmúlt tíz év alatt, mindenki nagyon szeret mindenkit, és ez érződik is a koncerteken. Ráadásul könnyed és hálás feladat Farkas Robiékkal ezeket a dalokat énekelni.
Fotó: Horváth Péter Gyula
Most is van zenekarod, nem egyedül állsz már a közönség elé. Fontos volt ez számodra?
Már nagyon vágytam rá. Az előző zenekaromat 2013 decemberében oszlattam fel, azóta gyakorlatilag csak egyedül játszottam. Szerettem volna, ha a dalaim végre valódi, zenekari hangzással szólalnak meg a koncerteken. Hiányzott mögülem egy jó rock & roll banda, egy jó kis csörömpölés. Büszkén mondhatom,hogy az utóbbi évek egyik legjobb zenekarát sikerült összehoznom.
A számokat is együtt írjátok vagy az megmaradt a te privilégiumod?
Abba nem engedek beleszólást. Ebből a szempontból szörnyű „munkatárs” vagyok. Alapvetően kedves fiú vagyok, de azt mondják, a próbákon igazi diktátorrá válok. A fiúk már elfogadták ezt. Viszont a lemez elkészítésébe már engedtem beleszólást. A fúvósok kivételével ugyan most is az összes hangszerszólamot én játszottam fel, de társproducerként-hangmérnökként a gitárosunk,Vastag Gábor is részt vett a dolog létrejöttében.
Nehéz volt?
Nem, sőt azt gondolom, ez a lemez éppen a mi közös munkáktól lett jó.Vastival nagyon egy hullámhosszon vagyunk, ugyanúgy gondolkodunk a hangzásról, a dalokról és a dalszerzésről, úgyhogy építően hatott mindkettőnkre a közös munka.
A zenék, amiket hallgatsz, hatással vannak a saját dalaidra?
Nem nagyon hallgatok mai zenét. Szerintem a kilencvenes évek közepén a popzene megállt a fejlődésben, azóta nem történt semmi új, maximum rosszabb lett minden. Azóta inkább technikai változás történt, de eltűntek az egyéniségek a popzenéből. Mindenki „valamilyen” szeretne lenni, de senki sem önmagából építkezik. Hol vannak ma már a Mick Jaggerek vagy az Iggy Popok…. A zene sokszor ma már másodlagos, engem pedig nem az image érdekel, régi önmagammal ellentétben. Inkább 60-as 70-es évekből származó soult és funkyt, meg klasszikus zenét hallgatok. Valószínűleg egy kicsit érződik is ez a dalaimon.
Vezető kép: Horváth Péter Gyula