Filmet forgatnak Horvátországban Ante Gotovina nyugalmazott tábornokról Goran Visnjiccsel, a Vészhelyzet horvát orvosaként ismer Kovac doktorral a főszerepben.

MTI

A horvát közszolgálati televízió megbízásából készülő filmet és televíziós sorozatot Antun Vrdoljak rendezi. A produkció közel 10 millió kunába (416 millió forintba) kerül és 2018-ra készül el. A forgatókönyvet Nenad Ivankovic Harcos, kalandor és tábornok című könyvéből adaptálták. A szerződés aláírásakor a rendező úgy nyilatkozott: a film a korábban háborús bűnökkel vádolt Gotovina tábornokkal való barátságából nőtt ki, az ötlet pedig akkor jött, amikor a tábornokot letartóztatták. “Naivan arra gondoltam, hogy a film leforgatásával segíteni tud majd neki” – mondta.

A most 62 éves extábornok – a francia idegenlégió egykori katonája – volt az 1995 augusztusában végrehajtott, Vihar fedőnevű horvát hadművelet parancsnoka a szerbek lakta Krajina térségében. Az ügyészség adatai szerint a krajinai művelet során 324 szerb polgári személyt és katonát öltek meg, csaknem 90 ezer szerbet erőszakkal elűztek otthonából. Ante Gotovinát többévi rejtőzködés után, 2005 decemberében a Kanári-szigeteken, Tenerifén egy luxusszállodában tartóztatták le.

A hágai ENSZ-törvényszék fellebbviteli tanácsa azonban nem látta bizonyítottnak sem azt, hogy kifejezetten a polgári lakosok voltak a szerb települések ellen intézett tüzérségi támadás célpontjai, sem azt, hogy Gotovina olyan intézkedéseket mulasztott el, amelyekkel meg tudta volna akadályozni a menekülő szerbek sérelmére elkövetett bűnös cselekményeket. Horvátországban máig nemzeti hősnek tekintik Gotovinát, felmentését 2012-ben országszerte kitörő lelkesedéssel fogadták, hazatérését pedig 80 ezren ünnepelték Zágráb főterén. A volt tábornok az elmúlt években elzárkózott minden politikai szerepléstől. Zárában (Zadar) él, ahol tonhaltenyésztéssel foglalkozik.

Fotó: Croatia Week