Fotópályázatot hirdetett a november 28. és 30. között megrendezendő Budapesti Víz Világtalálkozó alkalmából a budapesti Capa Központ, a pályázaton műkedvelő és profi fotósok is indulhatnak.

A fotókat a Capa Központ honlapján keresztül csütörtöktől lehet feltölteni, később ezeket online is publikálják, de az eredményhirdetésen is látható lesz az összes pályázat, a legjobb tíz fotót pedig a Mai Manó Házban állítják ki. A fotókon kívül kilencven másodperces videókat is várnak a szervezők szeptember 30-ig.

Kőrösi Orsolya, a központ ügyvezetője  kiemelte: rendkívül népszerű lesz a pályázat, mivel ha valaki ki szeretné fejezni azt, amit erről a témáról gondol, akkor fotóval teheti meg a legjobban. “A víz mint anyag az életünknek minden szempontból szerves része, ezért biztosan nagyon sok embernek van róla mondanivalója” – fejtette ki az ügyvezető.

A zsűri tagjai Horváth Viktor rendező, Szalontai Ábel, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Média Intézetének igazgatója, Kovalovszky Dániel fotós és Csizek Gabriella, a Mai Manó Ház művészeti főmunkatársa.