Algorhythms címmel mutatta be Barabás Lőrinc új lemezét hétvégén a Fonó Budai Zeneházban. A lemez különlegessége, hogy nem is lemez, hanem egy CD-tokba applikált pendrive 8 szerzeménnyel. De nem csak a csomagolás érdekes, hanem az is, hogy az utóbbi években az elektronikus zene felé kanyarodó trombitás fő hangszerét parkolópályára állította, és inkább a billentyűkre, a laptopra és a loop station-re koncentrál. A több formációból – Random Szerda, Barabás Lőrinc Quartet – is ismert trombitás az utóbbi években főként saját live act-jét pofozgatja, a kísérletező, kalandozó, építkező, zenei struktúrákban gondolkodó projekt viszont még nem igazán forrt ki. Talán pont az a jazzy-vonalon, improvizatív estjein is mesterien működő vibrálás, együttlégzés, intuíció hiányzik belőle, ami miatt megszerettük, amit megszoktunk tőle. Koncertkritika.

MM – 061.hu

Tökéletes választás volt a kis szójátékot is beépítő Algorhythms (eredetileg úgy írjuk: algorithm) cím ennek az albumnak, mert tényleg tervszerűen, lassan, lépésről lépésre építkező, patikamérlegen kimért zenei szerkezetek alkotják. Persze, lehet, hogy a ‘szerkezet’ szó túl szigorú, számoknak vagy daloknak is hívhatnánk őket, a szoftverek, pedálok és effektek uralta zenei univerzum ugyanakkor kétségtelenül bír egyfajta elidegenítő hatással, és ez az arc nélküliség nem feltétlenül szippantja be a hallgatót. 

Barabás Lőrinc a Barabás Lőrinc Eklektric-kel futott be a 2000-es évek közepén, de nem csak ez a formáció, hanem a 2005 és 2010 között a budapesti hiphop és jazz színtér kiemelkedő képviselőiből izgalmas jazz-műhellyé alakult Random Szerda is magasba röpítette. (A Random Szerda koppintása origója a ma oly sikeres Random Trip is). Ezeken az esteken olyan zenei élményben lehetett része a hallgatóknak, hogy egy idő után az A38 teraszán összegyűlt Random-törzsközönség oszlopos tagjai somolyogva biccentettek, anélkül, hogy ismerték volna egymást. Persze, voltak zenei zsákutcák, az ilyen improvizatív esteken ez elkerülhetetlen, de a merész, kísérletező, zenei fúziókra törekvő projekt hamar a budapesti underground élet meghatározó eseményévé vált.

A trombitást már egy ideje foglalkoztatta, milyen egyedül lenni a színpadon, milyen egyedül felépíteni a zenét, szándéka szerint live act-jében a gépi kíséret és a trombitajáték között próbál interakciót teremteni. A sávok, különböző harmóniák és ritmusok összerakása egy új út, érezhetően kihívás a zenésznek. A teljes folyamatot egyedül irányítja, az, hogy az apró zenefoszlányokból mi kerekedik ki, csak az ő kezében van. A koncerten ez a fajta zenei építkezés egy idő után monotonná vált, úgy éreztük, a projekt trombitáért sikít, aztán amikor végre a kezébe vette, és bekövetkezett a már említett interakció a hangszer és a gépi kíséret között, megnyugodtunk. A live act akkor volt a legélőbb, amikor a trombita is megszólalt benne. Van mit finomítani az átkötéseken is, a loopozás például nem mindig engedi meg a finom átmeneteket, ezért olykor az az érzése az embernek, hogy egy-egy ív lezárása elmarad, vagy éppen túl hirtelen történik. A minimalista elektro pop mindenesetre  jól áll Barabás Lőrincnek, az egyelőre inkább kísérleti projektként aposztrofálható live act még nincs kész, de jó irányba halad.

Fotó: Márton Nagy Photo