Fényfüggönnyel és fényfestésekkel várják az érdeklődőket az adventi időszakban az egri Végvári vitézek terén.

MTI

Weil Zoltán szervező az adásban elmondta, hogy Végvári Fény-Advent címmel pályázatot írt ki az Egri Kulturális Művészeti Központ és az Egri Újságíró Egylet az egykori Szúnyog közben kialakított Végvári vitézek terére került szoborcsoport támfalának díszítésére.

Hozzátette, a pályázat minden korosztály számára nyitott és továbbra is várják a műveket, amelyeket zsűri is díjaz, valamint a Facebook-on közzétett fotók alapján a közönség is értékelhet.

A fényfestés csütörtöktől vasárnapig 16 órától 20-21 óráig várja a közönséget.