Adventi népmesék és legendák – 24 ünnepváró történet a világ minden tájáról címmel Karácsonyi mesekönyv jelent meg a gyermekvédelmi gondoskodásban élő gyerekek támogatására. A könyvet 2015. november 15-én, vasárnap 16.00-kor családi mesedélutánon mutatják be az Örkény Színház Előcsarnokában.

061.hu

Az alapítvány munkájáról és a kötetről Wirtz Ágnes és Bajzáth Mária, a kötetből Pogány Judit és a Meseközpont Alapítvány mesélői mesélnek gyerekeknek és felnőtteknek. A könyv bevételéből, gyermekvédelmi gondoskodásban élő, óvodás korú gyerekek mesetáborait valósítják meg a paloznaki Meseközpontban.

Wirtz Ágnes alapító, a Meseközpont Alapítvány kuratóriumának elnöke így vall az alapítványról: “A Meseközpont Alapítványt 2010-ben hoztuk létre. Az Alapítvány célja, hogy gyermekvédelmi gondoskodásban élőknek adjunk olyan támogatást, amelynek segítségével megtapasztalhatják, hogy bár nem a szüleikkel élnek, ők is – mint minden gyerek – értékesek, szeretetre méltóak, tehetségesek, és sok-sok kincset hordoznak. Olyan mesehősök ők, akiknek már nagyon korán útnak kellett indulni és olykor emberfeletti megpróbáltatásokat kiállni.”