Augusztus 10-én első alkalommal indul útjára Budapesten az 5 napos, 100%-ban díj- mentes, az elsőtől negyedik osztályos rászoruló gyermekek részére megrendezett Gábriel Nyári Élménytábor, a Gábriel Segítő Közösség szervezésében. A majdnem egy hetes rendezvényen a gyermekek Czanik Balázs aerobik óráin való részvétel és a kézműves foglalkozások mellett strandolhatnak, csapatjátékokat próbálhatnak ki, sőt egy egész kalandparkot is birtokba vehetnek. Az első állomás a főváros, majd augusztus 17. és 21. között 3 vidéki városba – Nádudvar, Csemő, Miskolc – is ellátogatnak egy-egy napra a szervezők és önkéntes segítőik. 

061.HU

A Gábriel Nyári Élménytábort olyan családok számára szervezik, akik nem tehetik meg, hogy gyermekeiket táboroztassák a nyári szünidő alatt. A táborozók olyan sportokat, kézműves foglalkozásokat vagy akár játékokat próbálhatnak ki, amelyekre a hétköznapokban nincs lehetőségük. Új barátokra is szert tehetnek, hiszen a tábor minden napja alatt 9 és 16 óra között együtt töltik az idejüket a táborlakók”. A Közösség nem csak a programokról, hanem a napi négyszeri étkeztetésekről és természetesen – a korán érkező és későn távozó gyer- mekek érdekében – ügyeleti extra időről is gondoskodik. A jelenlegi egészségügyi helyzetre való tekintettel a Közösség folyamatos orvosi ügyeletet tart fenn, érkezéskor pedig testhőmérséklet mérést is végeznek a lehető legnagyobb biztonság érdekében. A tábor területén több kézfertőtlenítő állomást is kihelyeznek. 

A táborban minden programszervezőnk és oktatónk önkéntesként vesz részt, amiért nagyon hálásak vagyunk mindenkinek. Több diák ezt az eseményt választja az 50 órás iskolai közösségi szolgálat elvégzésre, ami pozitív visszajelzés számunkra arra vonatkozóan, hogy a fiatalokhoz is eljut a hírünk, és örömmel csatlakoznak hozzánk. Természetesen a tábornak ezen felül vannak költségei, melyeket a Gábriel Segítő Közösség alapítója, Gábriel Péter támogatásából tudunk finanszírozni.” – mondta Szlávics Hédi a Gábriel Segítő Közösség elnökhelyettese, az esemény fő koordinátora. 

A HLBS Network nemzetközi vállalat csoport tulajdonosa, Gábriel Péter 2016-ban azzal a céllal alapította a Gábriel Segítő Közösséget, hogy a közösségi média erejét használva segítse a rászorulók és támogatók találkozását, és személyesen garantálni tudja az adomány célba érését. 

Közösségünk segítő szándéka, lelkülete és hitelessége abban rejlik, hogy minden támogató személyesen vesz részt a segítségnyújtás folyamatában, ami lehet akár az adományok személyes átadása is. Közösségünk tagjai saját lehetőségeikhez, képességeihez mérten a lehető legtöbbet teszik meg a nehéz helyzetbe juttokakért, ezzel is éreztetve velük, hogy van- nak akikre ők is számíthatnak. Hiszek abban, hogy a legfontosabb, hogy minden körülmények között emberek tudjuk maradni, és ne menjünk el senki mellet segítségnyújtás nélkül ha látjuk, hogy nélkülöz.”- tette hozzá Gábriel Péter, a Gábriel Segítő Közösség alapítója.