Kulturális, ismeretterjesztő, kreatív és gasztronómiai élményekkel is várják a krimiirodalom kedvelőit az első Agatha Christie Fesztivál szervezői szeptember 15-én és 16-án, a MOM Kulturális Központban.

MTI

A kétnapos rendezvényt Iain Lindsay brit nagykövet nyitja meg, majd az Agatha Christie magyar hangjai című kerekasztal-beszélgetésre várják a látogatókat a kupolateremben – közölték a szervezők. A beszélgetésen az Agatha Christie filmek magyar szinkronhangjai szólalnak meg, a tervek szerint jelen lesz mások mellett Bodrogi Gyula, Balázs Péter, Kassai Ilona, Kiss Virág, Szacsvay László, Szersén Gyula, Ujlaki Dénes, Szabó Sipos Barnabás és Kútvölgyi Erzsébet is.

A Filmklub a Barabás teremben várja az érdeklődőket, akik olyan klasszikusokat nézhetnek újra, mint a Nemezis, A kristálytükör meghasadt, vagy a Gyilkosság az Orient expresszen. Az írónő a második világháború alatt a londoni University College Hospital gyógyszertárában szerzett ismereteket a különböző kémiai vegyületekről, és ezt a tudását később regényeiben hasznosította. Takács Ferenc gyógynövényszakértő előadásain Agatha Christie kedvenc növényi mérgeinek, mérgező növényeinek titkaiba avatja be az érdeklődőket mindkét napon a Jókai teremben tartott előadásain.

Délután tradicionális öt órai tea várja a látogatókat, akik porcelán teáscsészében fogyaszthatják el a felszolgált italt, hagyományos brit sütemények kíséretében Miss Marple szalonjában. A Tíz kicsi néger című krimi színpadi adaptációját is bemutatják a Játékszín művészeinek előadásában szeptember 15-én este a színházteremben. Az És már senki sem című előadás főbb szerepeiben Gálvölgyi János, Benedek Miklós, Sághy Tamás, Hajdu Steve, Lévay Viktória, Csonka András és Zsurzs Kati látható, a darabot Szirtes Tamás rendezte.

A helyszínen berendezett korhű fotóstúdióban századeleji fotó készülhet bárkiről, a NőiCsizma Design scrapbook alkotóműhelyben pedig a képet rögtön albumba is lehet foglalni. Vasárnap este a fesztivált egy “kriminális” kerti party zárja.