Százkettedik születésnapját ünnepelte vasárnap Kirk Douglas amerikai színész-producer, Hollywood aranykorának egyik utolsó élő legendája, aki nagyon hálás a sorsnak a csodálatos életért, amelyet élhet, ugyanakkor aggódva tekint a jövő felé.

MTI

“A világban zűrzavar uralkodik, és a mi feladatunk, hogy rendet tegyünk benne a gyermekeink és az unokáink számára” – mondta a színész a dpa hírügynökségnek adott interjújában. “Mindennaposak a lövöldözések, az iskoláktól kezdve a zsinagógákig. Az embereket zaklatják, megölik az utcákon. A világ túlságosan megosztott és ezt meg kell szüntetnünk” – hangsúlyozta Douglas.

Elmondta, születésnapi kívánságként egy biztonságosabb világot szeretne a jövő nemzedékei számára. “Rengeteg a gyűlölködés manapság, azt kívánom, hogy az emberek bánjanak egymással szeretettel és tisztelettel” – fűzte hozzá a Golden Globe-díjas színész.

Douglas a New York állambeli Amsterdamban született Issur Danielovitch Demsky néven, egy Oroszországból bevándorolt hétgyermekes zsidó család egyedüli fiaként. Édesanyja arra tanította, hogy mindig adjon a nála szegényebbeknek. “Emlékszem, volt otthon egy apró bádogdobozunk a fal mellett. Ebbe raktuk az adománynak szánt pénzérméket” – idézte fel az interjúban, hozzátéve, hogy noha nekik maguknak is alig volt elég pénzük ennivalóra, az édesanyja mindig gondoskodott róla, hogy legyen valami a perselyben.

Jelenlegi mindennapjairól mesélve Douglas elmondta, hogy napközben asszisztensével dolgozik legújabb könyvén. “Esténként pedig leülünk a feleségemmel, hogy elmeséljük egymásnak a napunkat, vagy együtt felidézzük a régmúlt emlékeit, ez a mi arany óránk” – jegyezte meg a színész. Hozzátette: “nincs bakancslistám, csodálatos az életem és fantasztikus a családom. Hálás vagyok mindenért, ami megadatott nekem”.

Douglas menye, Catherine Zeta-Jones színésznő egy megható videóval köszöntötte fel vasárnap apósát. “Boldog 102. születésnapot a leggyönyörűbb férfinak. Szeretünk Kirk” – írta Instagram- bejegyzésében a színésznő.

Több évtizeden átívelő pályafutása során Douglas olyan klasszikusokkal írta be magát a filmtörténetbe, mint a Spartacus vagy A nap szerelmese.