Nagy év a 2016-os Nemes Jeles László számára. Február végén megnyerte a legjobb idegen nyelvű film Oscar-díját a Saul fiával, májusban abban a cannes-i zsűriben kapott helyet, amely egy évvel korábban Nagydíjat adott első filmjének, nemrég pedig az Amerikai Filmakadémia nagy újítási hulláma érte el: beválasztották az Oscar-díjakról döntő szervezet tagjai közé.

De a rendező nem ül a babérjain, és már nagyban tartanak a Sunset című második alkotásának előkészületei (amely fázisra 65 millió forintot kapott a Filmalaptól). Most épp fiatal szereplőket keresnek:

image

A Sunset az 1910-es évek elején, Budapesten játszódik, és egy 21 éves varrónő, Iris történetét mutatja be. Az árvaházban felnőtt nő azért utazik Budapestre, hogy egy régi ismerős segítségével minél hamarabb továbbállhasson New Yorkba, azonban egy sötét titok itthon tartja. Az ő felnövéstörténetén keresztül vetődik fel a film fő kérdése: hogyan lehet, hogy a fejlett nyugati civilizáció saját maga idézte elő a bukását?

A film forgatókönyvét ismét Clara Royer segítségével írta (betársult még Matthieu Taponier is), marad a Sipos–Rajna-producerpáros, és ugyanúgy Zsabezsinszkij Éva végzi a nemzetközi szereplőgárda válogatását, ahogy a Saul fiánál.

Forrás: hvg.hu