Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  •  
  •  

Budapest V. kerületének egyik legizgalmasabb üzlete az Október 6. utca és az Arany János utca sarkán található művészi fotográfiákat értékesítő Lumas Budapest. Úgy tűnik, mi, magyarok “egyre nyitottabbak vagyunk a fotográfiára, a társadalom egyre nagyobb százaléka ismeri a neves magyar fotótörténetet is”. Vasali Katalin galériavezetővel beszélgettünk.

PZL – nullahategy

Magyarországon jórészt híres, emblematikus fotókat keresik, vagy a fotóművészetet szeretők nyitottabbak az új képekre?
Szerencsére a helyzet ilyen szempontból nagyon pozitív. A galériába látogatók a portfólió teljesen különböző szegmenseibe szoktak beleszerelmesedni. Vannak akik a klasszikusabb képeket részesítik előnyben, vannak akik téma, hangulat alapján választanak, van olyan is, aki viszont az anyagi befektetés szempontjait is szem előtt tartva inkább a bestsellerekre utazik. Számos vásárlónk azonban rajong a kortárs fotográfiáért és nem feltétlenül a klasszikus szépség fotópapíron rögzített mását keresi, sokkal inkább az új technikák, a különleges látásmódok keltik fel az érdeklődését.

budapest3

Mi a legfontosabb különbség a festményeket gyűjtők és a sorszámozott fotókat gyűjtők között? Lehet-e általánosításokat mondani a tipikus művészfotó vásárlóról?
A LUMAS vásárlók általában nyitottak a vizuális alkotásokra és a design-ra. Hogy miért pont a fotó műfajában gondolkoznak, amikor ajándékba, saját otthonukba vagy irodájukba vásárolnak, véleményem szerint ízlés kérdése, nehéz lenne észérvekkel megmagyarázni. A két műfaj – fotó és festmény – nem eshet minőségbeli összehasonlítás tárgyává. Ki tudná például megmondani, hogy a Dávid szobor vagy a Mona Lisa a jelentősebb műalkotás? A művészetkedvelők választását ugyanakkor a LUMAS egy jól használható honlappal is segíti, amin a több ezer fotóból álló portfólió otthonról is kényelmesen böngészhető. A tökéletes festmény megtalálása más típusú energiákat kíván meg. A szakma minimális ismerete, a galériák rendszeres látogatása elengedhetetlenek egyrészt a minőség felismeréséhez szükséges képességek megszerzése végett, másrészt ezt a folyamatot sokan társasági jellege miatt is preferálják. A LUMAS esetében a minőségi garanciát egy elismert nemzetközi hálózat biztosítja, a híres német precizitás által garantált kivitelezésbeli kvalitás, az átlátható működési elvek és az aukciók könnyen lekövethető eredményei.

budapest2

Mit gondol, miért indult be ilyen későn Magyarországon, Brassai, Capa, Hervé hazájában a művészi fotók gyűjtése?
Mi úgy látjuk, hogy ma Magyarországon az emberek nyitottak a fotográfiára. Ehhez nyilván hozzájárult ennek a műfajnak a fokozatos státuszbeli megerősödése, ami azt is jelenti, hogy a társadalom egyre nagyobb százaléka kezdi megismerni a neves magyar fotótörténetet is. Ebben nagy szerepet játszanak a nagyobb múzeumok is, akik fokozódó figyelemmel fordulnak az úttörő magyar fotóművészek felé és a kisebb galériák is számos alkalommal rendeznek kiállítást a tehetséges fiataloknak. Általánosságban elmondható, hogy a vizualitás soha nem volt még ennyire meghatározó része az életünknek – mindenhol képek vesznek körül bennünket, ezáltal az igényes képek iránti kereslet is megnőtt.

„Az X6 sajátos státusú intézmény. Bár illeszkedik a nemzetközi láncba, a Lumas galériák sorába, mégis önálló hely, önálló arculattal.” – Mi az, ami megkülönbözteti a budapestit a világ más nagyvárosaiban található Lumas galériáktól?
A fenti idézet óta annyi változás történt, hogy 2014 novemberében átalakultunk X6 Galériából LUMAS Budapest galériává, így az általunk képviselt portfólió immár teljes átfedésben van a nemzetközi LUMAS portfólióval. Tudni kell, hogy a portfólióban nagyjából 5 magyar művész található. Munkácsi, Kertész egy-egy képe mellett nagyon büszkék vagyunk Major Ákos és Tombor Zoltán sikereire és az általunk beajánlott Bakonyi Bencére – mind növekvő sikerekről számolhatnak be, számos művük elérte a bestseller kategóriát illetve sold out státuszba került. Abban mindenképp különbözünk a többi LUMAS-tól, hogy az ő műveiket sokkal gyakrabban ajánljuk a vásárlóink figyelmébe. Ugyanakkor a többi hazai kortárs galériával egyetemben alapvető küldetésünk elhinteni a művészeti befektetés magvait, megszerettetni a fotóművészetet a magyar közönséggel, felhívni a figyelmet a kivitelezés minőségére, a fotó műfajának művészi értékeire és arra, hogyan válhatnak a művek a hétköznapjaink részeivé – de aki egyszer betéved, azt már a képek győzik meg szavak helyett.

Már a nyitás évében, a gazdasági válság közepén több száz képet adtak el. Ez a trend csak folytatódott azzal, hogy lassan kijöttünk a gazdasági válságból? Vannak ingadozások?
A limitált példányszámú műveink megvásárlása mindenképp egyfajta pénzügyi befektetést is jelent. Az aukciókon kiváló erdeményekkel szerepelnek a portfólió darabjai. Gyakran előfordul, hogy 300-400 %-os haszonnal kelnek el darabok, de előfordult már 800% feletti növekedés is. Általánosságban elmondható, hogy felfelé ível a vásárlási kedv, de persze nálunk is vannak forgalmasabb és csendesebb időszakok, utóbbiak közé főleg a nyári hónapok tartoznak – de ilyenkor sok turista látogat minket.

vibieffe-rde3_1

Aki festményt vásárol, általában nem csak pénze van, de ért is a művészettörténethez. Aki fotót vesz, nem biztos. Vagy a vásárlóik nagy része műgyűjtő? Hogy orientálják azokat, akik csak az irodájukat akarják egy látványos Audrey Hepburn képpel feldobni, amit nem az Ikeában szeretne megvenni egy repróban?
Szerencsére a művészetet nem csak a művészettörténészek szeretik, a vásárlók különböző előtudással rendelkeznek a művészet vagy a fotó történetéről. Aki fotót vásárol, az értékelni tudja ezt a modern és folyamatosan fejlődő médiumot is és emellett tisztában van a limitált fotográfia piaci értékével is. Támogatjuk a kezdő gyűjtőket és a rutinosabbakat is, akik már korábban is fektettek művészetbe és nem az első és nem is az utolsó művészi darabot viszik haza otthonaikba, irodáikba.
Aki pedig úgy jön el hozzánk, hogy szeretné feldobni az irodáját, de nem tudja, hogy pontosan mit is szeretne, akkor természetesen segítünk a választásban. Megismerve az illető ízlését válogatást mutatunk be a portfólióból vagy javasoljuk a honlapon történő böngészést. Van, hogy hosszú hónapok telnek el mire valakiben megszületik a döntés egy-egy kép megvásárlása kapcsán – közben a példányszámok csökkenésével emelkedhet a művek ára – mindenesetre, amelyik kép bekerült a portfólióba, az már átesett egy szigorú szakmai rostán, így rosszul választani nem lehet. Ha egyszer igazán megtetszik egy kép, nem érdemes sokáig várni.

Az érdeklődőknek számítógépes vizualizációt, vagyis monitoron is bemutatják, hogyan is néz majd ki a kép a falon. Az is előfordul, hogy kiviszik a helyszínre a műveket, és ott, élesben „próbálják ki”, hogyan is fog megélni a fotó az adott környezetben…. Esetleg egyéb home decor ötleteket is adnak?
Valóban előfordul, hogy valaki elküld pár fotót arról a falról, szobarészről, ahová a kiválasztott képet szeretné elhelyezni. Mi ilyenkor Photoshop segítségével vizualizálni tudjuk az elképzeléseket. Ha ezen múlik, hogy valaki meg tudja hozni a legjobb döntést, mi szívesen segítünk. Ez a próba élesben persze nem szokott lejátszódni, nem visszük csak úgy ki egy címre a képeinket, hogy felpróbálhassuk őket egy falra és home decor ötletekkel sem szolgálunk, ezt a feladatot meghagyjuk a lakberendezőknek. A mi szakterületünk a fotóművészetre koncentrálódik és hiszünk abban, hogy a művészetnek nem szabad elszakadnia a hétköznapoktól, ennek pedig a legjobb módja, ha az otthonunkba visszük az alkotásokat.

Milyen módszerrel ellenőrzik, hogy egy kép megfelel-e a szériaszám követelményeknek? Lehet-e hamísítani úgymond? Azaz: vannak-e illegális utánnyomások, mit tud a szakma ezekről, és mi a megítélésük? Melyek a sorszámozás, a szignálás alapvető szabályai?
A LUMAS képek kizárólag egy forrásból érkeznek, ez pedig a németországi kivitelező, akitől közvetlenül rendelnek az egyes galériák. Nálunk minden limitált műhöz tartozik egy hitelesítő matrica, amelyen szerepel a művész neve, a kép címe és mérete, elkészülésének időpontja, a művész saját kezű aláírása vagy a jogutódok hitelesítése, a kép sorszáma és a limitáció mértéke (pl. 46/150 – 46. kép a 150 példányból). A fotó műtárgypiac azért nagyszerű, mert egyik szereplőjének sem érdeke az, hogy megszegje a szabályokat.

 „…jelenleg több mint 1400 műből lehet náluk válogatni. Műfajbeli, stílusbeli és sok más szempontból is változatos a portfólió.” Vannak-e trendek, amelyek mondjuk az elmúlt 1-2 évet jellemezték?
Sőt, ami azt illeti immár több mint 200 művésztől több mint 1800 képet számlál a portfólió, amely folyamatosan változik is, jönnek egyrészt új művek a sold out státuszba kerültek helyére és köztük megjelennek az új trendek is. Jelenleg új formátumú, ún. cut-out képek is bekerültek, ezek nagyon vagányak, vegyük például a fogyasztói társadalom kritikájaként megszületett Vincent Poole műveit. Folyamatosan kerülnek be művek a legnagyobb nevektől is, például Georg Baselitz vagy Joseph Beuys szitanyomatai. Ezek a művek alacsonyabb példányban limitáltak és persze egy magasabb árkategóriába esnek, kifejezetten komoly gyűjteményekben van a helyük.

Amit elutasítanak a vevőik: az erőszak és a háború képei” – Ugyanez vonatkozik a szoció fotóra is? Mondjuk, furán mutatna egy luxus penthouse lakás nappalijában egy mélyszegénységet ábrázoló művészi fotó…
Itt igazából nem elutasításról van szó. A különféle stílusú képek különböző csatornákon keresztül jelennek meg. Bár a portfólió nagyon sokszínű, de nálunk főleg olyan fotográfiák vannak, amelyek az otthon hangulatát határozzák meg, design elemként vannak jelen a hétköznapokban. Minden mű külön energiával egészíti ki a teret, amelyben létezik. A LUMAS portfólió management a szakmai szempontok mellett természetesen a célközönség igényeit is figyelembe véve válogatja ki a műveket.

Van olyan kortárs magyar fotós, akik részben önöknek köszönhetik, hogy befutottak, vagy egy magasabb szintre léptek?
Bakonyi Bencét mi ajánlottuk a LUMAS portfólió management figyelmébe. Most kerül be a harmadik sorozata, ami önmagában is mutatja sikerét, de számos képe bestseller, pedig még csak a kezdeteknél vagyunk. Az egyik népszerű, kulturális témákkal foglalkozó nemzetközi weboldal pedig Magyarország tíz legjobb kortárs művésze közé választotta, mindenképp érdemes tehát nyomon követni pályafutását. Aki behozza nekünk az anyagát, azt először mi véleményezzük és ha a LUMAS portfólióba illőnek találjuk, mind művészetkritikai, mind pedig technikai szempontból, beajánljuk a központnak is, ahol egy kurátorokból álló csapat hozza meg a végső döntést.

Melyek azok a bizonyos paszpartozási és keretezési követelmények, amelyekre odafigyel a vevő?
A LUMAS a legmagasabb minőségben garantálja a printeket, a kasírozásukat és keretezésüket. A vevő döntése, hogy milyen módon szeretné a képet megvenni. A printek önmagukban is elérhetőek, ebben az esetben a keretezést itthon is meg lehet oldani. Még mindig sokan szeretik a klasszikus paszpartu keretezést, de nagyon népszerű manapság az alumínium dibondra történő kasírozás és az akrilüveg borítás is, utóbbi extra mélységet ad és kiemeli a ragyogó színeket, mindkettőre igaz pedig, hogy a segítségükkel keret nélkül is felakaszthatóvá válnak a képek, a hátoldalukra szerelt síneknek köszönhetően. Ezen kívül rengeteg gyönyörű keret közül választhatunk, az egyszerű moderntől a díszes aranyozottakig – függően attól, mi illik a képhez. Ezeket az opciókat a honlapunkon hozzápróbálhatják a fotókhoz és a galériában élőben is megtekinthetik őket.

Voltak olyan képek, neves alkotóktól, amelyeket önök találtak meg eldugott padlásokon, hagyatékban, stb?
A portfólió management kurátorokból álló csapata foglalkozik a portfólió gondozásával, ők keresik fel a művészeket együttműködés céljából vagy mint már említettem, olykor mi is szoktunk a figyelmükbe ajánlani fotósokat.

Fotók: Lumas galéria


Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  •  
  •