Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  •  
  •  

Március 11-én, a Művészetek Palotájában lép fel a Csík zenekar. Az ünnepi alkalmon tiszteletére a népszerű együttes különleges, eddig még nem látott produkcióval áll a közönség elé. A Magyarország az én hazám című előadáson a Csík mellett fellép majd a Vivace zenekar, és acapella éneklésre is számíthatunk a zenekar tagjaitól. A különleges koncertről és a népzenében rejlő, soha el nem fogyó lehetőségekről beszélgettünk a Csík zenekarból Szabó Attila gitárossal és Kunos Tamás brácsással.

LEIRER TÍMEA – 061.hu

Az ünnepi koncert leírása sok újdonságot ígér. Miben lesz más ez a március 11-e Csík zenekar koncert?
Szabó Attila: Valóban számos elemében tér majd el a koncert a megszokott Müpa koncertektől. Például ismert és megszokott zenész barátink, akikkel olyan sok dalt rögzítettünk korábban, ezúttal nem jönnek. Velünk zenélnek viszont kevésbé ismert, de hasonlóan tehetséges kollégáink, a Vivace kamarazenekar. Velük néhány éve már készítettünk egy közös felvételt, Lukács Miklós művét játszottuk együtt, amelyet a szerző a Csík zenekarnak írt, szimfonikus kíséretet igazítva a muzsikánkhoz.

Áruljunk el egy-két részletet erről a szimfonikus költeményről azoknak, akik még nem ismerik!
Sz.A: Lukács Miklós szerzeménye egy kalotaszegi hajnalira és egy verbunkra épül. Miklós zseniálisan szép muzsikát írt, ahol a szimfonikus zenekar és a Csík zenekar váltakozva muzsikál, amelynek eredményeként egy különleges összjáték születik. Eddig nagyon kevés alkalommal szólalt meg élőben ez a darab, úgyhogy mi is nagy izgalommal várjuk a március 11-i koncertet, örülünk, hogy ismét ezzel a darabbal állhatunk a közönség elé.

Milyen különlegesség várható még?
K.T.
: A műsor címe Magyarország az én hazám, ebből is sejthető, hogy a kamarazene és a slágerek mellett készülünk néhány ünnepi felvétellel is március 15 tiszteletére. Lesz egy különleges, acapella énekekkel fűszerezett verbunkos összeállításunk, amelyet kifejezetten erre az alkalomra állítottunk össze, ezekben a napokban épp az énekeket gyakoroljuk. Ebben felelevenítjük a magyar nyelvterületről összegyűjtött, vagy még élő hagyományokat, a 19 századot fémjelző verbunkosokat adjuk majd elő.

Sz.A.: A legérdekesebb talán a katonanótákból készülő összeállítás, amelyet hangzásában is katonásra veszünk majd azzal, hogy nem vonószenekarként, hanem férfi énekegyüttesként szólaltatjuk meg a műveket. A katonanóták nemcsak a forradalmat idézik meg, hanem más, későbbi hadi eseményt is felelevenítenek, így például az idén 100 éve történt isonzói csatának is emléket állítunk majd.

Érződik, hogy más felfogásban próbálta a Csík zenekar összehozni ezt az estét, hiszen a slágerek helyett valami egészen újjal áll a közönség elé. Mi ennek az oka?
K.T.: Sokat gondolkodunk rajta, hogy milyen irányba mozdulhatunk el még zeneileg, hogy melyik az a szegmens, amit még nem próbáltunk, és melyik az ami igazán érdekelné a közönséget. Az utóbbi időben egyre inkább előtérbe került a népzene és legnagyobb örömünkre nagy igény mutatkozik új népzenei összeállításokra. Régóta érlelünk magunkban olyan tiszta népzenei összeállításokat, ahol meg szeretnénk mutatni ennek az erejét, a szépségét, a dinamikáját. Azt gondolom, a Csík zenekartól mind több ilyen tematikájú koncert várható a jövőben és ennek első epizódja lehet a március 11-i koncert. 

Lesznek igazi népzenei különlegességeket is?
K.T.: Lesz egy táncunk, az „ördöngősfüzesi ritka fogásolás”, már a neve is gyönyörű, eddig sosem hallhatta a közönség. Előadunk egy be nem teljesült szerelmi történetet, de megszólal majd egy kemény dinamikájú, feszes népi muzsika is. Utóbbit akár a népzene rock esszenciájaként is definiálhatunk, hiszen stílusában hasonlóan kemény hangzást hoz, mint amelyre a kemény zenét játszó zenekarok is törekednek.

A Csík zenekar számára fontos, hogy időről időre megújuljon, hogy koncertről koncertre valami új ízt hozzon a közönség számára? Néhány éve valami hasonlót jelentett a könnyűzenei slágerek népzenei átdolgozása, amellyel óriási tömegeket volt képes megmozgatni a csapat.
Sz.A.: Ezek az átdolgozások óriási sikert hoztak, de sosem volt célunk, hogy a jól ismert feldolgozásaink – mint a Most múlik pontosan vagy a Csillag vagy fecske – tegyék ki a teljes repertoárt. Ezek is hozzánk tartoznak, szeretjük őket, de a célunk az, hogy az autentikus magyar népzenét közelebb hozzuk a közönséghez. Többek között ezért is kerültük el mindig az elektromos hangszerek használatát. A koncertrepertoárunk legalább felét eddig is a hagyományos népzenei vonal jelentette. Mindig is fontos volt számunkra, hogy a feldolgozásokkal ne essünk át a ló másik oldalára.

Nyilván megvan az előnye ezeknek a sláger átiratoknak, de egyben veszélyt is jelentenek, hiszen bekategorizálhatják a zenekart.
K.T.: Ez elől nem lehet elmenekülni, talán nem is kell. Meg kell mutatni, hogy van más is a repertoárban. A gyökerektől sohasem szabad elszakadni, mert akkor a végén földönfutó lesz az ember, és csak a sikerért nem érdemes zenélni. A muzsika legbelülről fakad, és elképesztő érzelemáradatot tud gerjeszteni, különösen, ha egy egész csapat zenél együtt. Fantasztikus érzelmi energiákat termel, ha több ember „jól muzsikál” együtt és ezt nyilvánvalóan a közönség is érzi. Nem akarunk olyan zenekarrá várni, amelynek van egy előre összeállított dallistája és mindig azt játssza a koncerteken, bármi történjék is. A Csík zenekar a mai napig úgy érkezik meg a helyszínre, hogy még nem tudjuk pontosan, mit fogunk játszani. Csík János a helyszínen írja össze a dallistát az éppen aktuális hangulat, a helyszín atmoszférája alapján. Így számunkra is megmarad a fellépések izgalma, minden egyes koncert más és más lesz.

De nagyon oda is kell figyelni és sokkal nagyobb repertoárnak kell ott lenni a fejekben, nem?
K.T.: Ez így van, szellemileg, testileg és lelkileg is jelen kell lenni a színpadon. De talán épp ez adja a dolog frissességét ennyi év után is. Fontos, hogy ne csak mi élvezzük a muzsikálást.

Autentikus népzenét játszva még meg lehet újulni? Vagy ebben a műfajban már csak úgy adhat újat az ember, ha hozzátesz valamit a népi vonalakhoz.
K.T.: Egy-egy olyan muzsika, amelyet korábban még nem játszottunk, nekünk is új lendületet ad. Nagyon sok népzenei dallam van, amit ugyan nem mi gyűjtöttünk, régóta ismertek, de talán még nem játszották közönség előtt. Amikor egy ilyen bekerül az összeállításba az nemcsak a közönség, de a zenekar számára is nagyon izgalmas lehet.

Sz.A.: Ha valaki eljegyzi magát a hagyományos népzenével, akkor arra kell törekednie, hogy úgy játssza, vagy megközelítőleg úgy játssza az autentikus dalokat, ahogy azt a gyűjtés során hallotta. Ebben megújulni csak nagyon nehezen lehet. Kodály Zoltán viszont azt mondta egyszer, hogy a tradíciót nem lehet örökölni, ezt minden generációnak újra kell tanulnia. Mi magunk is tanultuk, hiszen nem népi környezetben, nem autentikus népzenék közöttük nőttünk fel, talán már húsz évesek is voltunk, amikor a táncház mozgalomnak köszönhetően közel kerültünk ehhez a muzsikához. Az a kérdés tehát, hogyan tudjuk átadni azt a fajta zenei hagyományt a fiataloknak, amelybe már mi sem születtünk bele.

K.T.: Nagyon fontos, hogy ez a muzsika eljusson a fiatalokhoz. A saját gyerekeinket és a barátaikon is látjuk, hogy azok a gyerekek, akik bekerülnek a népzene közegébe, sosem lesznek elveszettek. A népzenész vagy néptáncos közösség nagyon erős összekovácsoló erővel bír. Van néhány nagyszerű és sikeres próbálkozás – egy ilyenből forrt ki mára a Felszállott a páva című tévéműsor – amely nagyon jó irányba viszi a dolgokat és nagyon nagy lépéseket jelentenek a népzene és a népzene fejlődése szempontjából. 

Képek: Csík archív


Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  •  
  •