Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  •  
  •  

Május 30-án lép fel az Omega a Budapest Parkban, itt lesz hallható Magyarországon először a Beatmise című műsoruk, a vendégük pedig a P. Mobil lesz. Két héttel később a felcsúti Pancho Arénában játszanak, majd a balatoni előadásokat követően Hercegszántón, Albert Flórián szülőfalujában lépnek fel a nagyméretű Mária szobor tövében, de lesz koncertjük a Szoborparkban is, talán a Lenin emlékmű mellett… A közelmúltban jelent meg a zenekarról egy német rockfilm, amit júliusban mutatnak be az 50. Karlovy Vary Filmfesztiválon. Kóbor Jánossal beszélgettünk.

PZL – nullahategy

DSC09104Földes László Hobo a nullahategynek adott interjújában azt mondta a múlt héten, hogy a magyar popkultúra legnagyobb egyénisége Kóbor János. Mit szóltál ehhez?
Hallottam, az Omega rajongók rögtön elküldték a linket. A Hobóval kicsit egy cipőben járunk. Egyikőnk sem tanult soha énekelni, baromira szerettük a Rolling Stonest, az volt számunkra az etalon. De vannak közöttünk különbségek is. Ő jobban szereti a beatet, én pedig inkább a klasszikus zenét hallgatok. Ő inkább humán dolgokat kedveli, én pedig reál világot szeretem, a matematikát, a fizikát és a csillagászatot.

A space-korszak idejében, és később is szinte turnéról turnéra megvolt a sajátos, Omegára jellemző fellépő ruha. Volt mögöttetek stylist csapat?
Sokáig magunk találtuk ki az arculatot, és amikor az Omega már túlnőtte magát, és nem tudtunk mindent magunk csinálni, akkor Csillagok útján idején Markó Iván felesége, Gombár Judit, aki jelmeztervező volt, ő segített a Gammapolis vizuális világában is.

DSC09100És ezeken a beatmiséken azért nem lesz csíkos harisnya…
A templom persze valamennyire kötelez, de azért Szőlössy Kati, a basszusgitárosunk színes, punkos hajjal azért elég vad jelenség, szóval álságosságot sem szeretjük, viszont a farmert és a laza, vagány dolgokat igen.

A külföldi koncerteken bekalkuláljátok, hogy melyik országban melyik lemezeket lehetett kapni? Szóval, Németországban inkább a Timerobber korszak anyagai mennek, míg a volt szocialista országokban inkább a 10.000 lépés világát játsszátok?
Tudjuk, hogy melyik országban mely lemezeink voltak kaphatók, és ezt be is kell valamennyire kalkulálni. Magyarországon egyébként jóval korábban startoltunk, mint ahogy bejött nekünk Nyugat-Európa. Ott a hetvenes évek második felének időszaka volt sikeres, ezért egy német templomban becsempészünk több dalt az ún. space-korszakból. Egy németnek a Tékozló fiú nem sokat mond, viszont annál többet a Napot hoztam, csillagot.

omega71Az arc angol nyelvű kiadásával (Working) megállt a zenekar nyugati karrierje. Volt olyan későbbi lemez, amely sikeres volt Németországban?
A Trans and Dance sikerre volt ítélve Németországban, már éppen elindult a dolog, amikor a zenekaron belül elkezdett mindenki más felé tájékozódni… Volt, aki abba akarta hagyni, volt aki zenélni akart még, 1994-ben,  a viharos Népstadion-koncert után többen úgy érezték, hogy mást is kell csinálniuk, és akkor megfeneklett az új nyugati karrier. Aztán már nem volt  összefogó kreatív erő abban, hogy három évente felléptünk a Népstadionban…Éreztük, hogy ez a népstadionos időszak valahogy körbejár…2007-ben már teljesen leálltunk, amikor jött az Égi jel, a Szimfónia, a Rabszódia és az Oratórium, és kiderült, hogy erre megnyílik egy út. Volt a beat-korszakunk, ami nagyon sikeres periódusunk volt, aztán a hard-rock korszakunk, amit nagyon rosszul csináltunk, majd a space-periódus, most pedig a klasszikus időszakunkat éljük.

Omega 2Ezer felé vannak ügyeitek, Trunkos András az, aki segít, hogy egyben legyen a csapat?
Az Omegára a csapatmunka volt mindig is jellemző. András nagyon jól csinálja a munkáját, remek szövegeket ír, sok mindenben nagyon sokat segít, mi pedig a magunk dolgait teszi hozzá, ezeket a folyamatokat nem lehet szétválasztani.

Az 1982-es újhullámos XI-es lemez, abszolút kompatibilis volt az akkor divatos progresszív trendekkel, mégsem jött be Nyugaton. Miért?
Az Időrabló, a Csillagok útján, a Gammapolis, Az arc volt az igazi Omega. A XI. lemez idéjén Németországban tombolt a Neue Deutsche Welle, és mi erre felültünk, gitár alig volt a dalokban, pötyögtek a szintetizátorok. Computerekben abban az időben nagyon erősek voltunk, főleg a kelet-európai összehasonlításban,  nekünk 1980-ban már saját gyártású személyi számítógépünk volt. De a magyar ízléstől és tőlünk is némileg idegen volt az az anyag.

1982-ben volt 20 éves az Omega, több nagy sikerű koncertet is adtatok a BS-ben, Jancsó is forgatott veletek. Éreztétek, hogy a közönség a new wave-től némi távolságot tart?
Azért vették a lapot, és nem a Petróleumlámpát akarták, mint most, mert abban időben nem is játszottuk a beat-es dolgainkat, még a Gyöngyhajú lányt is mellőztük sokszor. A XI-es lemezen sok népszerű dalunk lett, a Kötéltánc, az Alvajáró, és az Ajánlott útvonal. De hozzánk sem állt ez igazán közel, Debreczeni Ciki nem is sokat játszott az albumon, mert pittyegett a dobgép… Ezért is döntöttünk úgy, hogy a következő, a Föld árnyékos oldalán című lemezzel visszakanyarodunk a space-korszák világához, és a Babilonnal aztán minden helyreállt.

omega 3De miért vártatok éveket a Föld árnyékos oldalán lemezzel, amikor a XI-es album némileg zsákutca volt?
A 20 éves jubileum után azt sem tudtunk, hogy lehet-e ezt egyáltalán nekünk folytatnunk…. Abban az időben nem sok 20 éves zenekar volt, nem volt hagyománya annak, hogy ilyen hosszú ideig legyen egy banda színpadon. Aztán jött a 25. év, majd a 30., és így tovább….

A Budapest Parkban mire számíthat a közönség? Minden korszakból játszotok majd?
Senki nem fog csalódni, minden korszakunkból játszunk, jók lesznek a műsor arányai, és annak is tetszeni fog, aki még ne élt akkor, amikor az adott dal született. Az Egy lány nem ment haza úgy szólal meg, hogy nemcsak az ötvenes közönségnek fog tetszeni, hanem a fiataloknak is.


Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  •  
  •