Kértem, hogy a bíboros atya jöjjön el egy koncertünkre, hogy megnézhessen magának, kire is bízza az Eucharisztikus Kongresszus himnuszának felújítását – idézte fel Kovács Ákos énekes, dalszerző az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus nemrégiben bemutatott régi/új himnuszának előtörténetét. Mint hozzátette, a hit kérdései egyértelműen megjelennek egyes dalaiban, de ettől még gyarló embernek tartja magát, aki nem képes maradéktalanul megfelelni a hit kötelmeinek. Megjegyezte, “úgy tűnik, sikertelen volt az elrettentési kísérlet. Örülök, hogy Erdő Péter bíboros kitartott mellettem, és végül szolgálatot tehettem ebben a szép ügyben. Remélem, hogy sokan szeretettel fogadják az eredményt”.

SUSÁNSZKY MÁTYÁS – 061.hu

Egy magyar vallási ének, amely világszerte összekapcsolja a magyar katolikus közösséget – a „Győzelemről énekeljen” kezdetű himnusz a 83 évvel ezelőtt Budapesten lezajló Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus tiszteletére készült, és bár azóta is világszerte felcsendül egyes egyházi alkalmakon, a hívők emlékezetében megkopott a kapcsolat. Idén szeptember 5. és 12-e között ismét hazánk fővárosa adhat otthont az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusnak, amelyre Ferenc pápa is ellátogat. A jeles alkalomból a Konferencia himnusza is megújult, amelyre Kovács Ákos Kossuth-díjas zeneszerzőt, dalszerzőt kérték fel.

Könnyűzenei előadóként, dalszerzőként milyen kihívást jelentett egy egyházi ének, egy himnusz újragondolása?
Az ember első gondolata, hogy méltó-e egy ekkora feladatra. Amikor megkeresést kaptam, hogy hangszereljem újra az 1938-as dalt, Pejtsik Pétert ajánlottam, aki sokkal jobban ért ehhez, mint jómagam. Az én munkám a zenei projekt összefogása volt, annak kitalálása, hogy hogyan lehetne minél jobban megfelelni a komplex elvárásrendszernek, amit felénk megfogalmaztak. Emellett az imázsfilm forgatókönyvét is megírtam: amikor a döntéshozók ezt nagy lelkesedéssel elfogadták, le is forgathattuk az anyagot. A hangszerelés teljes egészében Pejtsik Péter érdeme, ő is dirigálta a zenekart, a kórussal együtt. Emellett talán annyit el szabad mondani, hogy a vonóshangszerelői pálya rögös talajára eredetileg azzal löktem őt, hogy 1998-ban felkértem az Ikon című lemezem vonósmunkáira. Később is sokat dolgoztunk együtt, magyar és nagy, nemzetközi produkciók is alapemberként tekintenek rá, még Peter Gabriel lemezének borítóján is olvasható a neve. Eredetileg engem kértek fel a Himnusz feléneklésére azzal, hogy a fiatalok megszólítása a cél. Tekintettel arra, hogy 53 éves vagyok, tehát az érettebb ifjúsághoz tartozom, a megfogalmazott célt igazi fiatalok, remek énekesek bevonásával próbáltuk elérni. Nagy Bogit, Czinke Mátét és Dánielfy Gergőt azért választottam, mert tehetséges, nagyon jó képességű, fiatal emberek, akik attól sem ijednek meg, ha Krisztus neve szerepel egy dalban. Ahogyan látom, a Konferencia hatalmas, rengeteg energiát sűrítő, számtalan programot felvonultató, szerteágazó rendezvény lesz, amelyben csak apró részlet a mi munkánk. Megtisztelő, hogy részt vehettem benne.

Kezdetben az is felmerült, hogy egy új himnusz, új szöveg szülessen az Eucharisztikus Kongresszus tiszteletére…
Úgy tudom, pályázatot írtak ki, ahol végül nem találtak olyan szerzeményt, amely megfelelt volna a megfogalmazott igényeknek. Az idén 92 éves Dr. Farkas Attila atya – akit lelki vezetőmnek mondhatok, és aki részt vett az első, 1938-as kongresszuson is 9 évesen – sokszor mondogatta nekem, hogy a régit kéne mai formában előadni. Ez a lehetőség szerencsére a döntéshozóknak is eszükbe jutott. Úgy érzem, érzékeny és jó döntés született, az újrahangszerelt himnusz hidat képezhet a ’38-as magyarországi Eucharisztikus Kongresszus és az idei között. Őseinktől örökölt világban élünk, a tőlük kapott hagyományokat kell továbbadnunk a gyerekeinknek, az utánunk jövőknek: számomra ezt jelzi a döntés.

Erdő Péter bíboros végzett egy kis terepfelmérést, hiszen, ahogy kiderült, ellátogatott egy koncertedre is, hogy megnézze, kire is bízza a feladatot…
Kértem, hogy a bíboros atya jöjjön el egy koncertünkre, hogy megnézhessen magának, kire is bízza ezt a nagy feladatot. Azt hiszem, hallotta korábban, hogy a hit kérdései egyértelműen megjelennek egyes dalaimban, nyilatkozataimban, de ettől még gyarló ember vagyok, aki nem képes maradéktalanul megfelelni a hit kötelmeinek. Úgy tűnik, sikertelen volt az elrettentési kísérlet. Örülök, hogy kitartott mellettem, és végül szolgálatot tehettem ebben a szép ügyben. Remélem, hogy sokan szeretettel fogadják az eredményt. Megjegyzem, hogy ilyen bizalmat nem sokszor kaptam életem során, mint tőle. Ezért nagyon hálás vagyok.

Ezek szerint Erdő Péter bíboros élvezte a koncertedet?
Erről talán helyesebb lenne őt kérdezni, de azt elmondhatom, hogy a kezdetektől lelkesedéssel fogadta az ötleteket. Az első prezentáció alkalmával próbáltam kellő óvatossággal felvezetni a bemutatandó anyagot, mert úgy gondoltam, hogy talán kevésbé járatos ebben a jelrendszerben, de azonnal megérezte, hogy alázattal és mai nyelven próbáljuk újrafogalmazni a régi üzenetet. Persze a végső ítéletet erről a munkáról is a közönség hozza meg, mint mindig. A Bíboros atya lelkesedése mindenesetre nagy bátorítást adott a munkához.

Az újrahangszerelésben merítettetek az eléggé eltérő megítélésű, de mindenképpen jelen lévő gitáros misék új hangjából is?
A közönség mindig a megszokottat részesíti előnyben, az újnak mindig át kell törnie egy falat, ez velem is így van befogadóként. Voltam sokszor gitáros misén is, megismerkedtem ezzel a zenei világgal, de erre az átdolgozásra ez nem volt hatással. Ha segíti a liturgikus elemek érvényesülését, akkor teljesen mindegy, hogy milyen zene szól.

Előadóként többször zenéltél tízezres hallgatóság előtt. Tekinthetünk a szeptemberi rendezvényre úgy, mint egy olyan nagykoncertre, ahol Jézus áll a színpadon?
Remélem, Ő is rá fog érni. A színpadon vele és a hittel kapcsolatos dalokat fogunk játszani, rockzenekari külsőségekkel. A hit megélése a legtöbbször közösséghez kapcsolódik. A közösség megpróbálja a saját szabályrendszerét kialakítani úgy, hogy tradícióba rögzíti azokat a hosszú távú tapasztalatokat, mi vezet az üdvösséghez, mi a kárhozathoz. Imádkozni a „belső szobánkban” illik, de ünnepet megélni szinte csak közösségben lehet. Sokszor a leggyönyörűbb természeti jelenséget, egy naplementét sem lehet a maga teljességében megélni, ha egyedül van az ember. Valakinek oda kell ordítani, hogy nézd, milyen szép, és máris megsokszorozódik az élmény. A Kongresszus közösségi alkalom lesz, ahol a hitünk csodáját intenzívebben élhetjük át.