Ki ne ismerné a fenti három nevet a hazai zenei életből? De mit keres egy zenekarban a legjobb magyar rock gitárosok között nyilvántartott Alapi István, a jazz világsztárok által is méltán elismert dobos, Balázs Elemér, valamint a Zeneakadémián klasszikus bőgő szakon végzett Barcza Horváth József? Március 28-án hétfőn a Budapest Jazz Clubban kiderül.

061.hu

Egymásra találásuk tulajdonképpen a honi jazzkörökben csak „Hagyma” becenévvel illetett Kiss Zoltánnak köszönhető – nem véletlen hát az együttes elnevezése sem, bár szokatlan, hogy egy formációnak éppen a háttérembere legyen a névadója. Hagyma ugyanis nem zenész, hanem menedzserként, szállítóként, roadként, vagyis amolyan mindenesként örvend megbecsülésnek közel fél évszázada a szakmában. Mindhárom muzsikussal régóta dolgozik, s közös nagy kedvencük, Pat Metheny Last Train Home című jazzslágere adta az ötletet, hogy össze is hozza őket.

Két rövid próbát, valamint két baráti társaságban tartott szobakoncertet követően az is kiderült, hogy ez a három zenész kiválóan együtt tud működni, inspirálják egymást, szinte azonnal tökéletes összhang alakult ki közöttük. Nemsokára felveszik első lemezüket is. De előbb egy mini turné keretében közönség előtt, élő koncertek közben próbálják végleges formába önteni a dalokat, hogy minél kiforrottabb anyaggal vonulhassanak a stúdióba.  Repertoárjukban a már említett saját kompozícióik mellett Pat Metheny, és Chick Corea szerzemények is szerepelnek.

A szokatlan összeállítású trió tehát egészen biztosan újszerű élményt ígér a zenerajongóknak, s egy több várost érintő mini turnét követően Budapesten március 28-án 20.00 órakor a BJC-ben mutatkozik be a nagyközönség előtt.