Kemény fába vágta a fejszéjét negyedik nagyjátékfilmjével Bergendy Péter, ám nyolc évnyi küzdelem és rengeteg kompromisszum árán idén augusztusra elkészülhetnek a Post Mortem utómunkálatai, és ha minden jól alakul, mindenszentek/halloween környékén végre bemutathatják a mozik az első egészestés, igazán látványos és nagyszabású magyar horrorfilmet. Az Állítsátok meg Terézanyut!, A vizsga és a Trezor friss Balázs Béla-díjas rendezőjét a horror nálunk egészen mostanáig számkivetett műfajáról és az első világháború után, a spanyolnátha-járvány idején játszódó filmjéről és a terveiről faggattuk. Ezek között szerepel a János vitéz zöld utat kapott filmadaptációja, A vizsga folytatása és egy Mátyás király idején játszódó csajos kémfilmsorozat is. Interjú.

MARKOVICS PÉTER – 061.hu

2018 végén 41 nap alatt forgattátok le a Post Mortemet, a gyakorlat szerint jóval időigényesebb utómunkálatok pedig már több mint egy éve zajlanak. Hol tart jelenleg a munkafolyamat és szerinted mikor láthatjuk a filmet moziban?
 A forgatás befejezése után nyolc hónapot tartott a vágás. Király István vágóval, akivel lassan 30 éve dolgozom együtt, alaposan körbejártuk a történet minden egyes részletét, és szerintem a lehető leghatásosabb verziót hoztuk össze – stáblista nélkül 117 percben. A vágás után, tavaly novemberben kezdték el a trükkök készítését a számítógépes szakemberek. Hosszú munka ez, mivel egyrészt sok retusálnivaló van a filmben. Nem csupán a szereplőket és tárgyakat mozgató drótokat vagy a zöld ruhába bújt embereket kell eltüntetni a képekből, hanem a háttérben látszódó, modern lakónegyedet, villanyvezetékeket, kondenzcsíkokat és az éjszakai városi fényeket is. Érdekes látni, hogyan kel életre egy-egy jelenet, amikor eltűnnek belőle a zavaró elemek, és azt látjuk végre a vásznon, amit kitaláltunk.

A filmben több mint 500 képben van trükk, ami nagyon nagy szám egy magyar film esetében.

Reviczky Gáborral a forgatáson

Az ehhez hasonló retusálásokon kívül a kísértetek és egyes természetfeletti jelenségek számítógépes animációval készülnek. A kísértetek mozgását Hellebrandt Gábor, a film kreatív producere végezte el, amit aztán 3D-s animációval ültettünk át a jelenetekbe. A kísértetek külalakján még mindig csiszolgatunk, igyekszünk megtalálni a lehető legegyszerűbb verziót, amely nagyon embert próbáló feladat. Nem gondoltam volna. Mert térben elmozdulva hogyan is viselkedik egy egyszerű árnyék, egy árnyalak? Ezen dolgozunk a legtöbbet, de remélem, megéri. Ezzel párhuzamosan zeneszerzőnk, Pacsay Attila dolgozik a film zenéjén, és Balázs Gábor, a film hangmestere a film atmoszféráján, a hangeffektusokon, a hangkeverésen, ami szintén nem egyszerű meló, hiszen ilyen típusú hangkulisszák még soha nem készültek itthon. Együtt próbáljuk megfejteni, hogy milyen hangvilág passzol egy magyar horrorfilmhez.

Régi vágyam, hogy ijesztő hanghatásként az őz sikolyát felhasználhassam, most erre is lehetőségem lesz. Egy jelenetet kifejezetten erre a hangra építettünk fel.

Szerződésünk szerint a filmnek augusztus 1-jére kell elkészülnie, remélem, hogy a járvány miatti lassulás ezt a dátumot nem fogja módosítani. Az lenne a legjobb, ha a film halloween körül kerülne a magyar mozikba, mégis csak az az igazi premier egy horrorfilmnek, de a filmbemutatók általános halasztása, torlódása ezt lehet, hogy meg fogja változtatni. Másrészt örülnék, ha a film még a hazai bemutató előtt fesztiválsikereket is elérhetne. Megcélzunk nagy, A-kategóriás fesztiválokat is, de természetesen a valódi cél, hogy a jelentős horrorfesztiválokon jól szerepeljen. A spanyolországi Sitgesbe mindenféleképpen el kellene jutnia, ahol október közepén tartják a legnevesebb horrorfilmfesztivált.

Post Mortem közvetlenül az első világháború után játszódik egy magyar faluban, a korábbi leírások szerint olyan világot mutat be, amelyet ellepnek a háború és a spanyolnátha áldozatainak kísértetei. Felmerült, hogy a bemutató idején a jelenlegi pandémiával való áthallások esetleg kedvezőtlenül hatnak majd a film fogadtatására?
Én épp az ellenkezőjére számítok. Ugyan ez nem egy korabeli spanyolnátha-film (abból van egyébként két másik, szinte kész forgatókönyvünk is), de a háború utáni időszak, az akkori világjárvány okozta sokk rányomja a bélyegét a történetre. A kísértetek korszaka ez, ami a nézők tudattalanját, remélem, meg fogja bizsergetni. A horrorfilmek egyik hatása pontosan abban rejlik, hogy a nézők traumáit, félelmeit, szorongásait fogalmazza meg a szimbólumok nyelvén, és a filmeken keresztül valahogy közelebb kerülhetünk a saját tudattalanunkhoz. Felkínálnak valamilyen feldolgozási lehetőséget, egyfajta szimbolikus megfogalmazást, amivel aztán – ha más nem, akkor tudattalanul – kezdhetünk valamit.

A számítógépes trükkök vagy a maszkok és természetes díszletek kaptak nagyobb teret a látványban?
Mindkét eljárást alkalmazzuk, sőt bizonyos esetekben ötvözzük is. A filmben készült egy arcmaszk az egyik gyerekszereplőnek, amelyet szegénynek hosszú ideig kellett viselnie. Még a szemét is el kellett volna tüntetnünk egy sötét, műanyag félgömbbel, aminek nem szerettem volna kitenni őt. Ezért a szemét utólag rajzoltuk meg számítógéppel. Benyó Zoltánnal, a film VFX supervisorával és Hámori Dániellel, a speciális maszkok készítőjével sokat tanakodtunk azon, hogy mikor melyik utat válasszuk.

A filmben ugye több halott is szerepel, a főhős egy post mortem fotós, aki halottakat fotóz az elhunyt szerettei körében. Ha a halottakat bábként megépítettük volna, akkor erre az egész költségvetésünk ráment volna.

Ezért György Csilla első rendezőasszisztens unszolására táncosokat kértünk fel a halottak alakítására. Testtudatuk, fegyelmezett mozgásuk tényleg nagyon jól jött a forgatáson. Jó lett volna a szemüket üvegesíteni, fakítani speciális kontaktlencsékkel, ami szintúgy marha sokba kerül. Ezért abban maradtunk, hogy utólag, a számítógép segítségével csinálunk nekik furcsa, fénytelen szemeket. Aztán teljes egészében erre sem kerülhetett sor, mert szintén túl sokba került volna, ha az összes halott szemével kell kezdenünk valamit. Ezért a számítógépes trükköket csak ott vetettük be a szemeken, ahol az elengedhetetlen volt. Csupán a pislogásokat és az önkéntelen, reflexes szemmozgásokat tüntettük el utólag, a túlságosan élő szemeket élettelenítettük, a többit meg rábíztuk a profi táncosaink tehetségére. Persze jó lett volna mindenféle halottat kitalálni, de a film elkészülte, vagyis a költségvetés betartása volt az elsődleges szempontunk.

Eredetileg a Felvidéken szerettünk volna forgatni a látvány miatt, de költségvetési megfontolásból hamar el kellett vetni ezt az ötletet is. Néhol ezért számítógéppel egészítettük ki a környezetet, hogy izgalmasabban nézzen ki a táj.

A helyszíneink eredeti helyszínek vagy azok megépített mása stúdiókörülmények között. Sokat forgattunk a szentendrei skanzenben, ahol például tüzet nem gyújthattunk. Elég probléma volt ez nekünk, hiszen 1918 végén mi mással világítottak volna egy magyar faluban? Ezért bizonyos tüzeket szintén számítógéppel kellett megalkotnunk, és maradt a stúdió, ahol használhattunk például fáklyákat. Operatőrömnek, Nagy Andrásnak sokszor okozott fejtörést, hogyan oldja meg világítással a képben látható tüzeket ott, ahol nem éghettek tüzek.

Az első magyar horrorfilm rendezője és főszereplői, Hais Fruzsina és Klem Viktor

Pszichológiát végeztél, a szakdolgozatodat annak idején a horrorfilmek szimbolikájáról és személyiség-lélektanáról írtad, később pedig sokat küzdöttél a műfaj hazai elfogadtatásáért. Mi vonz ebben a műfajban?
Alapvetően nem szeretem jobban ezt a műfajt, mint más műfajokat, például a történelmi filmeket vagy akár a romantikus vígjátékokat. Nem vagyok megszállott horrorfan. De a horror izgalmas, szórakoztató, tele van feszültséggel, amit egy rendezőnek hálás feladat megteremteni.

Hogy a néző izguljon a moziban, hogy felsikoltson, amikor én szeretném, hogy erős érzelmeket keltsek bennük. Ez egy rendezői álom!

Szeretek szórakoztatni, és ez jó műfaj rá. Sokan szeretik ezt a műfajt, egyrészt pont azért, mert nagy belső kalandot tud nyújtani egy jó horrorfilm. Másrészt tényleg olyan lélektani húrokat pengetnek meg – még a silány, B-kategóriás horrorfilmek is –, mely az emberek sajátja: traumáinkkal, álmainkkal, vágyainkkal, gyerekkorunk félelmeivel, problémáival szembesülünk. És ha odafigyelünk a mögöttes tartalmakra, akkor sok mindent tudhatunk meg magunkról, a személyiségünkről, az emberi lélek működéséről. Igazi archetípusok, mítoszok, ősi szimbólumok jelennek meg a horrorfilmekben, mint a jó, szaftos gyerekkori mesékben. Azokat is rettegve és élvezve hallgattuk, nem véletlenül. Így pszichológusként is igazi kincsestár egy jó vagy akár rossz horrorfilm.

A szocializmusban burzsoá mételynek tartották és hosszú évtizedekre elbarikádozták a horrort a nézők elől. De mi az oka annak, hogy a rendszerváltás óta sem készült itthon egészestés horrorfilm?
Mert ez a tiltás és ellenszenv annyira beleivódott a magyar köztudatba és filmkultúrába, hogy alig tudtunk ebből kilábalni. De a jó nézőszámok ma mást mutatnak. A fiatalok szeretik (persze, mert a horror tele van az ő tudattalan tartalmaikkal). Amikor elmentem megnézni moziban a legutóbbi Halloween-filmet, rajtam kívül csak húsz éven aluliak voltak a nézőtéren. Bár ez úgy a 11. része lehetett már a sorozatnak, mögöttem összesúgtak, hogy „te, ennek volt korábbi része is?” A mozi pedig tömve volt, és lelkesen nézték a számukra ismeretlen Michael Myerst. Nyolcadik éve dolgozunk a Post Mortem filmen, és úgy kezdtük, hogy volt, aki azt mondta, hogy márpedig Magyarországon nem készülhet horrorfilm a magyar adófizetők pénzéből. Miért? Vígjáték készülhet? Aztán sikerült meggyőznöm a döntéshozókat, hogy színvonalas magyar filmet fogok készíteni, így a végén egyöntetűen szavaztak bizalmat a projektnek. Mert remélem, látszódni fog rajta a minőség:

a 19. század végi magyar realista festők képi világát elevenítjük meg, elsőrangú színészekkel, profi és igényes filmes munkával. És egyesek talán a Carl Gustav Jung által leírt archetípusokat és Sigmund Freud elképzeléseit is felismerni vélik majd.

Klem Viktor, mint post mortem fényképész

Egy interjúban megjegyezted, hogy szerinted a nézők kegyetlenek: ha nem pont azt kapják egy-egy várva várt filmtől, amire számítanak, elpártolnak. Kérdés, hogy egy A-kategóriás amerikai horrorfilm büdzséjének töredékéből is lehetséges-e kihozni azt a látványt és feszkót, amitől leesik az állunk?
Így van. Ha nem nyújtasz jót, a néző azonnal elítél, kíméletlenül. És nem fogja érdekelni, hogy ez a hatmilliárd forintnyi pénzből készült Démonok között vagy csak egy alacsony költségvetésű magyar kísértetfilm.

Rengeteg kompromisszumot kellett kötnünk, mert egy magyar film költségvetéséből kellett, kell létrehoznunk egy látványos, nagyszabású filmet. Akár olyat, mint a Démonok között.

Míg egy átlagos, kis költségvetésű, amerikai horrorfilm, amely ma játszódik, mai helyszíneken, pár szereplővel és minimális számítógépes animációval általában úgy 1,5–2 milliárd forintból készül. A mi filmünk, a Post Mortem, amely kosztümös, sokszereplős, korabeli díszletek és kellékek között játszódik, valamint sok benne a kaszkadőrelem, a speciális maszk és számítógépes animáció, 866 millió forintból készül. És a néző ugyanazt fogja elvárni, mint amit az élvonalbeli, nagy költségvetésű, amerikai horrorfilmekben lát. Ennek ellenére úgy gondolom, hogy a néző nem fogja ezt a költségvetési különbséget észrevenni. Mindent megtettünk, hogy az adott büdzséből is nemzetközi minőséget hozzunk létre, hogy Párizsban, Madridban vagy Szöulban is vetíthessék a mozik a filmünket. Látvány, akció és feszültség meglesz.

A YouTube-on is megtekinthető az a riportfilm, ami bemutatja, micsoda döbbenetet váltott ki annak idején Az ördögűző a nézőkből. Mivel érhet el manapság egy horrorfilm hasonlóan elementáris hatást – ha ez egyáltalán lehetséges?
Bárcsak ismerném a receptet. Az 1973-as Az ördögűző tökéletesen ráérzett a kora hetvenes évek forrongó világára. A fiatalok forradalmi hevületére, a vietnami háború elleni tüntetésekre. És persze a serdülőkor problémáira, a serdülés mögötti pszichológiai tartalmakra. (Erről egyébként írtam egy pszichológiai indíttatású tanulmányt a Filmkultúrában 1989-ben, a film hazai bemutatójakor.)

Nagyon igazi és ismerős film volt ez mindenkinek. Rólunk, az átlagos nézőről szólt, és ettől nagyon ijesztő volt. A szülők ott a moziban élhették át kimondatlan félelmeiket a saját gyerekeikkel szemben, a fiatalok pedig a saját problémáik ijesztő megfogalmazásával találkozhattak.

Ugyanakkor filmművészetileg is mérföldkőnek számító filmet láthattak, amelyben egy eredetileg dokumentumfilmes rendező mutatta meg a dokumentumfilm eszközeivel, hitelességével és csupasz természetességgel a természetfelettit. Nehéz ilyet csinálni. Aztán itt van az Az című film első része, amely szintén hatalmas sikert aratott az egész világon – így itthon is –, még Az ördögűző több évtizedes anyagi sikerét is túlszárnyalta. Profi, színvonalas film (ugyan kicsit hullámzó forgatókönyvvel), de az óriási sikere számomra rejtély. Egyszerűen csak arról lenne szó, hogy a mindenki számára ismerős, gyermeki félelmeket sikerült ezúttal jó és minőségi köntösbe csomagolni? Nem tudom.

Hais Fruzsina

Filmes pályát választottál, de azt gondolnám, hogy a zenészlegenda Bergendy Péter fiaként a filmzene megalkotásának folyamatában is nagy gonddal veszel részt…
Hát igen. Szegény zeneszerzőm. Amikor határozott elképzeléssel mondom el neki, hogy itt meg ott milyen zenére van szükség, és nem nagyon van vita, nincs ellenvélemény. Bár azt szoktam mondani, hogy nem feltétlenül kell követni az elképzeléseimet, lehet mutatni mást is, de akkor az legyen jobb, mint amit én kértem.

John Carpenter szerint alapvetően kétfajta filmzenetípus létezik: a minimalista aláfestő meg a „mikiegeres”. John Williams szimfonikus tételei a Star Wars karrierjében biztosan kulcsszerepet játszottak, egy kísértethorror hangulatteremtésében viszont nyilván a másik recept érvényesül…
Én alapvetően mikiegeres típus vagyok. A dallamos aláfestő zenét, a konkrét dallammal rendelkező klasszikus témákat szeretem. A romantikus vonalat szeretem, a nagy ívű programzenéket követő – vagy lenyúló – filmzenéket. Dvorák, Debussy, Ravel, Sztravinszkij, Csajkovszkij, Prokofjev, Hacsaturján. Finoman szólva őket idézik a legjobb amerikai filmzeneszerzők is. Ám most úgy gondoltam, hogy ne legyen határozott dallam a Post Mortemben. A film elején és végén – bizonyos fontos, érzelmi pillanatban – legyen csak egy egyszerű dallam, amely valamennyire hasonlíthat a ma annyira divatos és hypolt izlandi kaparászásokra, valamint a legvégén bontakozzon ki egy rendes, klasszikus dallam, amit én szeretni szoktam. A többi pedig legyen kaotikusnak tűnő, már-már atonális kortárs zene Penderecki és Ligeti György nyomdokain. Mert azoktól lehet igazán félni.

Mitől működik egy klasszikus kísértethorror 2020-ban?
A mai horrorfilmek gyorsak. Peregnek, nem állnak meg, ritkák benne a klasszikus suspense elemek. Amikor a főhős rettegve settenkedik a folyosón, és csak azt várjuk, hogy mikor ugrik elő valami a szekrény mögül. Én persze ezt a régimódi suspense-t, feszültségkeltést szeretem. Amikor úgy van felépítve egy jelenet, hogy a tapasztalt néző szinte várja, mert korábbi filmélményeiből tudja, hogy most fog hirtelen történni valami, de aztán mégsem, és még mindig nem. Az ilyen késleltetést szeretem. Ezt végig lehet izgulni, rettegni, és csak aztán jön a kielégülés. Ilyenek lesznek bőven a Post Mortemben, remélem, a fiatal közönség is vevő lesz rá. Aztán persze beindul a móka, és lesz ereszd el a hajamat ezerrel, gyors és pergő akció rendesen. Senki nem fog unatkozni a kétórás filmen.

Milyen filmtörténeti és/vagy kortárs előképei vannak a Post Mortemnek?
A klasszikusok közül természetesen a Ragyogás az egyik előkép, ami igazán félelmetes és hangulatos film (lásd az emlegetett Penderecki és Ligeti György zenéjét) – a csapnivaló labirintusos kergetőzéstől és teljesen félrement befejezéstől eltekintve. (A főhős nem megfagy, hanem felrobban, nem mindegy, mert más a mögöttes pszichológiai tartalom!) A nagysikerű és gyors típusú, modern horrorok közé sorolható Démonok között szintúgy motivált, annak ellenére, hogy a mi történetünk még annak elkészülte előtt íródott.

Klem Viktor és Reviczky Gábor

Mennyire szánod rémisztőnek a filmet egy 1-től 10-ig terjedő „paraskálán”?
Persze hogy 9-10-esre szánom! Aztán ha nem sikerül, majd azt mondom, hogy ez csak egy művészfilm. Viccelek csak. A Post Mortem nem az úgynevezett jump scare-ekre, ijesztgetésekre épít – azt egyébként is nagyon nehéz jól megcsinálni –, hanem elsősorban a kísérteties hangulatra, a halálközeliségre, a látványra, a különleges és egyedi világra, a kreatív horrorötletekre, a suspense-re, feszültségre, valamint a jó és élvezetes akciókra. Reményeim szerint hiteles és hagyományos horrorelemeket ötvöztünk szokatlan módon.

Kedvenc horrorfilmek és rendezők?
Az ördögűző a világ legjobb horrorfilmje mind a mai napig. Ez nem kétséges. Örülök, hogy az akkori Filmintézet munkatársaként, a sajtóanyag összeállítójaként részese lehettem a hazai forgalmazásának 1989-ben. A másik nagy kedvenc az 1978-as Halloween. Először a Szabad Európa Rádió mozis műsorában hallottam róla, amelyben zenei betétekkel fűszerezve részletesen ismertették a történetét. Ezt felvettem magnókazettára, és azt hallgatgattam. Majd volt olyan szerencsém, hogy 1979-ben láttam egy müncheni moziban. Állat volt. Azóta is rendszeresen megnézem.

Milyen érdekes, hogy a Halloweent is csak 1989-ben mutatták be a hazai mozik. Az egy jó év volt.

Kedvenc horrorrendezőim nincsenek. A kortársak között James Wan (Démonok között) és Andy Muschietti (Az) nagyon ügyes, játékos és tehetséges horrorrendező. Utóbbival találkoztam a portói filmfesztiválon, amikor a Mama című filmjével nyerte agyon magát. Teljesen gyermeki és felszabadult figura – de ez biztos kell a jó horrorrendezéshez. Wan is ilyen lehet. Viszont van olyan, akit teljes szívből gyűlölök. A nevét sem mondom ki, de ő a svéd horroros, abból a rajongók úgyis felismerik. Nagy blöffparádé, amit csinál, dögunalmasak a filmjei, állítólag nagyon félelmetes, ugyan nem tudom, miért, és mégis bekajálja a kritika. Szerencsére a nagyközönség nem. Noch dazu lenyúlta az egyik kedvenc helyszínemet, amely ezért a Post Mortemben csak kisebb szerepet kaphatott.

Köbli Norberttel írói-rendezői kooperációban készült filmjeid, A vizsga és a Trezor a thriller meg a heist zsánerjegyeivel flambírozott kvázi történelmi filmek, és úgy hírlik, a terveid között szereplő produkciók is időutazásra invitálnak – köztük A vizsga folytatása. Mit tudhatunk ezekről? 
A játszma címmel kezdtünk el dolgozni A vizsga folytatásán. Még a járvány kitörése előtt találkoztunk Kulka Jánossal és Nagy Zsolttal, hogy részt vennének-e a folytatásban. Igent mondtak, úgyhogy ha a Filmintézetnek is megtetszik az elképzelés, akkor talán film is készülhet belőle valamikor. Különleges és furcsa film lehet belőle, sötétebb, mint az első rész.

A János vitéz című filmtervünk már megkapta a támogatást forgatókönyv-fejlesztésre. Mondanom sem kell, hogy nem kis fába vágtuk a fejszénket.

A munka legelején tartunk még. Most körvonalazódik, hogy Petőfi művének mely részleteit használnánk fel. Most alakul a stílus, a világ. Képeket, festményeket gyűjtök, hogy megtaláljuk a megfelelő hangulatokat, és zenéket keresek, amelyek a film történetét is befolyásolhatják. A célom, hogy egyfajta európai Gesamtkunstwerket hozzunk létre Munkácsytól az ABBÁ-ig. Távlati terveim között szerepel a Hadilányok című pikáns kalandfilm is, amelyből szívem szerint minisorozatot forgatnék. Hellebrandt Gábor alkotótársammal és Szabó Róbert Csaba erdélyi íróval alakítjuk a sztorit, mely 1472-ben játszódik a fiatal Mátyás király seregében, ahol a csapatokat kísérő nők keverednek bele az intrikákkal átszőtt kémtörténetbe. Sok összecsapás, bajvívás, reneszánsz erotika és korabeli Moulin Rouge-szerű mulatozás színezi a tervünket. És ha tényleg minden jól sikerül, akkor jöhet a Post Mortem 2. is!

Alkotótársak: Hellebrandt Gábor és Bergendy Péter

Van rá esély, hogy a járványt követő gazdasági restaurációs időszakban kevesebb apanázs jut majd kultúrára. Amellett, hogy nyilvánvalóan az egész hazai filmszakmát érzékenyen érintenék az esetleges elvonások, látsz olyan törekvést, kedvező folyamatot, aminek az ellehetetlenülése súlyos csapásként hatna a magyar filmre?
Sajnos a járvány után minden esély megvan rá, hogy valóban kevesebb pénz fog jutni a magyar filmgyártásra. Azonban látszik, hogy jelenleg mindent megtesznek a károk enyhítésére. Hiába van karantén meg home office, egymás után jelennek meg a pályázatok a Filmintézetnél, hogy ezzel is támogassák a filmesek munkáját az adott körülmények között. Hogy legyen min dolgozni otthon. Úgyhogy dolgozni kell, ezért sajnos nem élvezhetem ki a karanténban a kényszerpihenőt. Attól nem félek, hogy a külföldi filmesek ne jönnének forgatni és pénzt költeni Magyarországra (köztük az a rémes svéd horroros is). A filmek, valamint a televíziós produkciók, azaz tévéfilmek, minisorozatok és tévés dokumentumfilmek pályáztatása zajlik, amely mi más, ha nem kedvező folyamat. És ezekből a jókat előbb-utóbb le kellene forgatni. Ha csökkenni fog is a mozgóképre szánt pénz, le nem állhat a filmgyártás teljesen. Ezért dolgozunk most előre.

  • A Post Mortem története az első világháború és a spanyolnátha-járvány után játszódik egy kísértetjárta magyar faluban. Ide érkezik Tomás, a post mortem fotós (Klem Viktor), aki családjaik körében készít fényképeket az elhunytakról. A bonyodalmak pedig ott kezdődnek, hogy a faluban élő kislány, Anna (Hais Fruzsina) Tomás segítségét kéri, hogy ketten szálljanak szembe a kísértetekkel. A film szereplőgárdáját többek között olyan művészek erősítik, mint Schell Judit, valamint Anger Zsolt és Reviczky Gábor. A film ötletét Bergendy Péter és állandó alkotótársa, Hellebrandt Gábor, a forgatókönyvet Zánkay Piros jegyzi, az operatőr Nagy András.

Fotók: Szvacsek Attila / Szupermodern Stúdió