Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  •  
  •  

Ma 150 éve, hogy megnyitotta kapuit Budapesten a Fővárosi Állat- és Növénykert, melynek lakói mesék, filmek, fotósorozatok állandó szereplői, kicsik és nagyok kedvencei. Az állatkert hosszú, kalandos évtizedek után vált az ország leglátogatottabb, legszeretettebb hazai közintézményévé. Mára nemzetközi szinten is elismert parkká fejlődött, rengeteg különleges és értékes állatnak ad otthont, az évfordulón pedig számos programmal várja a látogatókat. Hanga Zoltán, az állatkert szóvivőjének segítségével a születésnap tiszteletére sorra vettük melyik a 15 legkülönlegesebb állat a Fővárosi Állat- és Növénykertben.

LEIRER TÍMEA – 061.hu

koala

 1. koala
Az állatkertnek két koalája is van, Vobara és Nur-nuru-bin. Azért különlegesek, mert Ausztrálián kívül a világnak csak nagyon kevés pontján lehet koalákkal találkozni. Európa közel félszáz országa és félezer jelentősebb állatkertje közül mindössze nyolc ország kilenc állatkertjében lehet koalákat látni, és ebben már Budapest is benne van. Ráadásul az egykori vasfüggönytől keletre eső országok állatkertjei közül csak Magyarországon láthatóak koalák. A kis állatok tavaly március óta látogathatók, jelenleg ők az állatkert legnépszerűbb állatai.

vizilo

2. víziló
Két nílusi víziló él az állatkertben, Tücsök és Jusztina. Ez a faj azért érdemel említést, mert a Fővárosi Állatkertben 1893 óta mindig volt legalább egy víziló, és nincs még egy állatkert a világon, amely ilyen régóta mutatná be megszakítás nélkül ezt a fajt. Az első víziló, Jónás 1893-as érkezése óta több mint félszáz víziló élt Budapesten, és legnagyobb részük itt is született. A Budapesten világra jött vízilovak eljutottak Montevideóba és Phenjanba is, de főként Európa országaiba. Így mára az a vicces helyzet alakult ki, hogy ha kiválasztunk találomra egy európai állatkertben élő vízilovat, annak a felmenői között szinte biztosan akad olyan állat, amely egykor Budapesten élt.

gazella

3. mhorr gazella
Az állatkertben négy mhorr gazella lakik. A mhorr gazella a legritkább állat a parkban, a vadonban ugyanis már egyetlen egy sem maradt e karcsú patásból. Az állatkertekben szerencsére még él pár száz egyed, s ezek tervszerű, tenyész program keretében összehangolt nemzetközi szaporítással szeretnék a mhorr gazellát megmenteni a kipusztulástól, ahogyan ezt az állatkertek több más faj (európai bölény, ázsiai vadló, Dávid-szarvas) esetében is megtették már. A Fővárosi Állat – és Növénykert ebben a munkában is részt vesz, s a mhorr gazella csapat rendszeresen szaporodik.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

4. vombat
Négy vombat él a budapesti állatkertben. A vombat a koalához hasonlóan erszényes állat, s Ausztrálián kívül ritkaságnak számít. Az elmúlt negyed században egyetlen európai állatkertben sem sikerült szaporítani, kivéve Budapesten, ahol 2011 óta már három kölyök is született és sikeresen felcseperedett. A vombatok szaporítása terén elért eredmények sokat számítottak abban, hogy az ausztrál hatóságok engedélyezzék a koalák ideszállítását, mivel a koaláknak épp a vombatok a legközelebbi rokonaik.

elefantborju

5. ázsiai elefánt
A Fővárosi Állat – és Növénykertben három elefánt él, Assam, Angele és Asha. Több oka is van az elefántok kiemelésének. Egyrészt ezt a fajt 120 éve folyamatosan láthatja a közönség, megszakítás nélkül mutatunk be ázsiai elefántokat, másrészt van egy cseperedő elefántborjú is, aki most 3 és fél éves. Ashának hívják, és 2013-as születése azért is volt nagy esemény, mert utoljára 1961-ben született kis elefánt Budapesten, vagyis több mint fél évszázadon át nélkülözni kellett.

takin06 foto Bagosi Zoltan

6. szecsuáni takin
A Fővárosi Állat – és Növénykertben élő takin, Duncan névre hallgat. Nem közismert állat, a Himalája hegyei között él, termete és külseje alapján sokakat talán jakra vagy bölényre emlékezteti, pedig inkább a kecskék és a juhok rokonságába tartozik. Tavaly augusztus óta látható, korábban ilyen állatot nem láthatott az állatkert közönsége.

zsiraf

7. zsiráf
A zsiráfszaporulat szinte állandó esemény a budapesti állatkertben,  jelenleg hat zsiráf él itt. Az állatkert első zsiráfja két évvel a megnyitás után, 1868-ban, Ferenc József ajándékaként érkezett, Erzsébet királyné közbenjárására. Ettől kezdve a második világháborúig kisebb-nagyobb megszakításokkal éltek Pesten zsiráfok. A háború után 1965-ig nem sikerült újra zsiráfokat szerezni, azóta viszont a faj folyamatosan jelen van az állatkertben. Az idők során összesen 31 zsiráfborjú látott napvilágot Budapesten, közülük kettő 2015-ben.

orangutan

8. gorilla
Gorillákkal 1989 óta foglalkozik a Fővárosi Állat – és Növénykert, azóta négy kölyök született. Közülük hárman már felcseperedtek, s más európai állatkertekben élnek, a legifjabb, 2010-ben született Bongo viszont még most is Budapesten látható. A gorillák szaporítása nemcsak azért fontos, mert a kis gorillák rendkívül népszerűek, hanem azért is, mert a szabad természetben ritkuló, kritikusan veszélyeztetett állatfajról van szó.

Cebuszigeteki diszn

9. cebui disznó
A cebui disznó egy trópusi sertésféle, amely a Fülöp-szigetekhez tartozó néhány szigeten (Negros, Panay, Cebu) őshonos, de mindenütt visszaszorulóban van és kritikusan veszélyeztetettnek számít. A Fővárosi Állat- és Növénykert 2015-ben csatlakozott a faj fennmaradását szolgáló állatkerti tenyész programhoz, s ennek keretében két fiatal tenyészállat érkezett, az egyik Skóciából, a másik pedig Hollandiából. A két fiatal frigyéből még tavaly két kismalac született, idén pedig további három, így sikeresnek mondható az állatkert részvétele e faj megmentésében.

szumatrai orangutan
10. szumátrai orangután

Az állatkert majmai közül gorillák mellett a másik nagyon népszerű faj az orangután. Az első orangután az 1890-es évek óta volt látható, majd 1912-ben és 1928-ban is sikerült orangutánokat beszerezni, tartós, folyamatos, megszakítás nélküli bemutatásuk pedig 1982 óta tart Budapesten. Az 1990-es évek eleje óta rendszeresen szaporodnak, jelenleg két 2014 végén született kölyök látható a felnőttek mellett, illetve egy 2010-es születésű, tehát már süldő korú fiatal állat is él itt.

pingvinfioka

11. pápaszemes pingvin
A nagyközönség körében a madarak közül a pingvinek a legnépszerűbbek, jelenleg összesen harmincegyen vannak a Fővárosi Állat – és Növénykertben. Budapesten a 18-20 ismert pingvinfaj közül a pápaszemes pingvinek képviselik ezt az állatcsoportot. Afrika déli partvidékén honosak, a rájuk leselkedő egyik legnagyobb veszély pedig az Afrikát délről megkerülő nagy hajóforgalom, ugyanis több-kevesebb rendszerességgel lehet számítani valamilyen hajózási katasztrófára, s az ilyen alkalmakkor a tengerbe kerülő szennyező anyagok komolyan veszélyeztethetik a pingvinek helyi állományát.

tarvarju
12. tarvarjú
A tarvarjú neve kissé megtévesztő, mert nem a varjakkal, hanem az íbiszfélékkel vannak rokonságban. A középkorban Európa számos országában élt, de már az 1800-as évekre eltűnt a kontinensről, s manapság már csak Északnyugat-Afrikában, illetve a mai Törökország és Szíria területén élnek vadon élő állományok, ám sajnos ezek is zsugorodnak. Így az állatkertek szerte a világon a tarvarjak megmentése érdekében is igyekeznek erőiket egyesíteni. Biztató, hogy a Budapesten kikelt tarvarjú fiókák közül volt már olyan, amelyik nem csupán egy másik, a programban szintén résztvevő állatkertbe került el, hanem néhányukat sikerült visszatelepíteni a szabad természetbe is. Jelenleg huszonkilencen élnek az állatkertben.

flamingo

13. rózsás flamingó
A flamingók jellegzetes színük miatt népszerűek a közönség körében, jelenleg Budapesten él Európa egyik legnagyobb és legjobban szaporodó állatkerti flamingó közössége. A rendszeres szaporulat beindításához sok évvel ezelőtt egy trükkös megoldáshoz kellett folyamodni. A flamingóknak ugyanis nem elég, ha tojókról és hímekről is gondoskodunk, szaporodni csak akkor fognak, ha már eleve nagy tömegben vannak. A kezdeti budapesti állomány azonban ehhez nem volt elég nagy, és nem volt anyagi forrás sem újabb állatok vásárlására. Ezért az állatkerti szakemberek tükröket helyeztek a flamingók köré, s sikerült annyira megtéveszteni őket, hogy szaporodásnak induljanak. Ma erre már nincs szükség, mert olyan sokan vannak, hogy tükör nélkül is sokaságnak látják magukat.

komodoi varanusz

14. komodói varánusz
A komodói varánusz a legnagyobba növő gyíkfaj, ezért aztán komodói sárkánynak is szokták nevezni. A Budapesten élő állat neve Irwin. A faj különlegessége, hogy a nőstények rendelkeznek a szűznemzés képességével, vagyis akkor is tudnak termékeny tojásokat a világra hozni, ha előtte nem találkoztak hím állattal. Ez a természettudósok körében már régóta gyanított jelenség 2007-ben nyert bizonyítást a Chesteri Állatkertben, s ez akkor világra szóló szenzáció volt. Irwin, a Budapesten látható komodói sárkány éppen ebből a bizonyító erejű fészekaljból való.

aligator
15. Csukaorrú aligátor
Az Állatkertben jelenleg egy csukaorrú aligátor látható. Samunak hívják, de neve ellenére nőstény állat. Az 1950-es évek első felében érkezett, korát pedig hetven évre becsülik az állatkerti szakemberek. Ezzel az összes állat közül Samu az Állatkert legrégebbi lakója.

Fotók: Bagosi Zoltán
Vezető kép: Fővárosi Állat- és Növénykert

A Fővárosi Állat- és Növénykert a világ egyik legrégebbi állatkertje, augusztus 9-én ünnepli megnyitásának 150. évfordulóját. A jubileumhoz kapcsolódóan ma és holnap is lesznek programok. A tulajdonképpeni születésnapon, kedden az Állatkert a szokásoshoz képest sokkal tovább, egészen este 10-ig tart nyitva, hogy minél többen együtt ünnepelhessenek a városligeti intézménnyel. A változatos születésnapi programok a kert öt különböző helyszínén már nem sokkal reggel kilenc után elkezdődnek. Lesz, ahol az Állatkert múltját elevenítik fel korabeli viseletbe öltözött színészek közreműködésével, máshol zenével, mesekoncertekkel, bábjátékkal, bűvész bemutatóval és sok más érdekességgel várják a látogatókat.

 


Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  •  
  •