Oroszi Iván, a Musicland lemezbolt vezetője április 24-én, a Király utcai Central Passage-ban LemezPiac néven új lemezbörzét indít. És ez már elégséges ok arra, hogy a mindent látott gyűjtővel, kereskedővel és zenésszel a zenefogyasztási szokásokról, a trendekről és a tradíciókról beszélgessünk. 

P.Z.L. – 061.hu

Milyen alternatívát tud nyújtani a LemezPiac a bakelit börzékkel szemben?
Alapvetően nem alternatívát szeretnénk nyújtani, hiszen ugyanúgy számítunk a más börzéken árusító eladókra és az ott megforduló vásárlókra, gyűjtőkre is. A LemezPiac név amúgy nem kizárólag bakelit/vinil eladókat/vásárlókat takar, mert minden típúsú hanghordozót (CD, kazetta, zenei DVD stb.) szeretnénk a kínálatban látni, hiszen ezekre is van kereslet. Sokkal inkább ezzel a névvel – túl a logóban is megjelenő LP rövidítésen – a közösségi jellegét szeretnénk kihangsúlyozni (ezért is Piac), tehát nem csak a „profi” börzéseket várjuk ide, akik hatalmas választékkal vannak jelen a többi börzén is, hanem arra szeretnénk ösztönözni az „alkalmi” eladókat, hogy próbáljanak szerencsét itt és hozzák el az akár 15-20 darabos „már nem hallgatom, de kidobni nem akarom” CD készletüket vagy a nagyinál a pincében talált 43 darab bakelit lemezt is, mert sosem lehet tudni, hogy mások számára milyen kincseket rejt és így a végén mindenki örül: a vevő a kincsnek, az eladó meg a „talált” pénznek és az élménynek.

Akkor mégis: miért jöjjek épp a LemezPiacra? 
Egy dologban mégis tudunk alternatívát nyújtani és ez a helyszín, ami a Budapest belvárosában, a Király utcában található Central Passage. Ez tulajdonképpen egy üvegtetővel fedett tágas utca, ami a Király utcát köti össze a Paulay Ede utcával, ahol már jó ideje rendeznek különféle vásárokat nagy sikerrel. Amellett, hogy kulturált és hangulatos, megoldja a lemezbörzék egyik nagy dilemmáját, mert szabadtéren vagy a tűző napsütés (ami a lemezt magát teszi tönkre), vagy az eső miatt (ami viszont a borítónak nem használ) nem lehet ilyen vásárt rendezni. Itt mindkettőtől védelmet nyújt az üvegtető úgy, hogy közben az ember azért mégis a szabadban érzi magát. Egyszóval ez végre egy méltó hely az eladóknak és a vásárlóknak egyaránt. Van még egy talán ennél is fontosabb szempont az eladóknak: a Király utca kiemelkedően nagy gyalogosforgalma miatt – akik között ráadásul nagyon sok a külföldi turista – arra lehet számítani, hogy nem csak célirányosan érkeznek a potenciális vásárlók, hanem sokan csak „beesnek” majd az utcáról.

Oroszi Iván Musicland 201604.07. Fotó: Horváth Péter Gyula

Fotó: Horváth Péter Gyula

Meg lehet-e fogalmazni egyfajta profilt?
Nem szeretnénk irányzatok, műfajok szabta határok közé terelni a kínálatot. A legjobban annak örülnénk, ha a teljes zenei spektrumot átfogná a LemezPiac, tehát a komolyzenétől kezdve a prog-rockon, a metálon át a DJ korongokig mindent meg lehetne itt találni. És ezt színesíthetnék az előbb már említett nagyi-féle lemezek.

Ahogy vannak élelmiszer piacok, hol zenekarok játszanak, elképzelhető, hogy a LemezPiacon is fellépnek előadók?
Az első időkben biztosan nem tervezzük. Egyelőre most csak DJ lesz, aki bakelitről fog kellemes háttérzenét szolgáltatni folyamatosan. Ezt mindenképp szerettük volna, már csak a „feeling” miatt is. A későbbiekben még akár zenekar is lehet.

Oroszi Iván Musicland 201604.07. Fotó: Horváth Péter Gyula

Fotó: Horváth Péter Gyula

Szinte minden börze vasárnap van. A tiéd is. Miért nem lehet mondjuk szombaton, vagy hétköznap?A hétköznap szerintem egyértelmű, hogy miért nem. A szombat akár jó is lehetne, de ezen a helyszínen csak a vasárnap volt a szabad. Amúgy szombaton talán azért nem, mert akkor pl. a DJ-k mennek dolgozni, az emberek meg bulizni vagy más programjuk van délután/este és akkor az egész csak egy kapkodás. Vasárnap meg nyugodtan, akár másnaposan is jó érzés lehet kijönni böngészni, turkálni, bambulni. 

Közismerten nagy plakátgyűjtő vagy. Miért nem rendezel a LemezPiacon belül plakátszekciót?
Nem zárkózunk el semmilyen zenéhez köthető tárgy, relikvia megjelenésétől a LemezPiacon. Szóval, ha valaki Bravo posztereket és autogramkártyákat vagy régi zenei magazinokat, könyveket szeretne árusítani, akkor őt is szívesen várjuk. És ha valaki zenei plakátokkal szeretne kereskedni, akkor lelke rajta, jöjjön ő is! Csak először hadd nézzem meg én a kínálatát! Amúgy nekem nem igazán van eladó példányom. Néhány duplikátum van, de ezek inkább cserealapok.

Oroszi Iván Musicland 201604.07. Fotó: Horváth Péter Gyula

Fotó: Horváth Péter Gyula

A Musicland szép lassan átállt vinyl forgalmazásra. Tényleg meghalt a CD-ipar? Hogy jellemeznéd, mennyivel nőtt meg a vinyl értékesítés mondjuk a 3 évvel ezelőtti adatokhoz képest?
Nem álltunk át, hanem újra elkezdtük. Annak idején, amikor 1998-ban megnyitottunk, pár évig volt vinil szekciónk. Csak aztán már senkit nem érdekelt és a hely meg kellett a CD-knek, mert az meg éppen jól ment. Nem csak a CD-ipar, hanem a fizikai hordozók ipara haldoklik, de ez közismert dolog. És ez igaz a vinilre is. Hiába mondják, hogy így meg úgy mennyire sokat adnak el, meg micsoda reneszánsza van a bakelitnek! Ezek féligazságok. Valóban több vinil fogy, mint pl. 3 évvel ezelőtt, és van egyfajta „hype” körülötte, de a „régi szép időket” ez a fogyás meg sem közelíti. (Gondoljunk csak egy hazai példára: az Omega Gammapolis lemeze 650 ezer példánnyal.) Amúgy állítólag a CD-knél is elkezdődött egyfajta reneszánsz és újra divat vásárolni. Na persze nem az újakat.

Jórészt indie-vonalra álltatok rá. Nem is lenne igény mondjuk metálra vagy elekronikus cuccokra?
Az indie-vonal igaz, meg azért egy kis elektronika is, már ami az új lemezeket illeti. A használtak között továbbra is van minden műfaj. De az újaknál is szép óvatosan bővülünk; egyre több újrakiadás is megtalálható immár pl. a rock és a jazz ismertebb előadóitól. Megrendelésre persze szinte bármit beszerzünk vagy legalábbis megpróbáljuk. Akinek azonnali metál-éhsége van, annak viszont ott van pl. a Hammer lemezbolt, aki ugyanezt akarná az elektronikában, annak meg mondjuk a Deep.

Oroszi Iván Musicland 201604.07. Fotó: Horváth Péter Gyula

Fotó: Horváth Péter Gyula

Ha bővítenétek a műfaji megjelenéseket, akkor milyen stílusok kerülnének be a Musiclandbe?
Az új vinyleknél most már vannak olyan nevek is, mint a Guns N’ Roses, Mike Oldfield, a Ramones vagy Miles Davis, amelyek eléggé kilógnak az eddigi indie vonalból. Szóval próbálunk azért nyitni is. Persze a használt szekciókban – mind az LP-k, mind pedig a CD-k közt – továbbra is minden műfaj megtalálható a kommerszebb pop és rockzenétől kezdve a jazzen, a hip hopon vagy a magyar előadókon át a filmzenékig akár.

Viszonylag kicsi az 1989 előtti magyar vinyl-választék, miközben árultok használt lemezeket is. Miért?
Ez jelenleg valóban így van. Egyrészt azért, mert a magyar előadók „átlag” lemezeit sok helyen be lehet szerezni, így ebben nem érezzük, hogy nagy üzlet lenne és inkább a külföldi előadókra koncentrálunk. Másrészt, ha nagyon szeretnénk, fel tudnánk tölteni villámgyorsan a magyar szekciót, hiszen naponta hoznak be eladásra lemezeket, de úgy határoztunk, hogy csak olyan magyar lemezeket teszünk ki, amelyek jó állapotúak. Ezek nagy része viszont,  nem jó állapotú, ami csak fillérekért lenne eladható vagy egyszerűen szemét, így nem vesszük meg. Amúgy nekünk is van „raktáron” pár száz darab, amit még nem dolgoztunk fel, szóval azért majd lassan ez is alakul.

A Musicland áruit kiviszitek a LemezPiacra is?
Pont a napokban gondolkodtam ezen. Én magam biztos a szervezéssel és a lebonyolítással leszek elfoglalva, de szerintem a kollégámmal összefogunk és mi is kiviszünk egy adagot.